A hosszú hétvégére egy jó nagy kölcsönautóval mentünk haza, amiben kényelmesen elfértünk mindannyian, és még a csomagtartót is le tudtuk úgy zárni, hogy kinyitáskor nem ömlik minden holmink a nyakunkba, és ezt a soha vissza nem térő lehetőséget mindenképpen ki szerettük volna használni. No meg a jó időt, meg a plusz 1 napot, így Ózdról hazafelé két helyen is megálltunk kicsit szétnézni.
Rajta vagyunk egy ideje egy új autó vételén, de egyelőre keressük az igazit, ami nem akar szembejönni velünk semmiképp sem, addig meg csapongunk a lehetőségek között, és egyszer inkább egyterűt szeretnénk, másszor meg inkább nagyobb csomagtartót, és mind a két verziónak van előnye is és hátránya is, de egyik típusból sem találtuk még a miautónkat.
Először Galyatető felé vettük az irányt. Odafelé elég esőgyanús lett ugyan az idő, de mire a hegy lábához értünk már csak bárányfelhők voltak felettünk, és ragyogó napsütés. Ennek ellenére az autóból kiszállva bizony jól esett kabátot húzni. Nem hiába, mégiscsak az ország második legmagasabb pontján jártunk, 964 méter magasan.
Nem terveztünk sok mindent, csak kicsit sétálni a friss levegőn és kinézni a kilátóból, ezért MarciUrat hátizsákba vágtuk, életében először. Leszámítva, hogy folyton hátrafelé forgott, és többnyire valami fura oldalülős pózban utazott, szerintem tetszett neki, egészen addig míg ment alatta a szekér. Mihelyst megálltunk, rögtön elkezdett elégedetlenkedni, és ki akarta feszíteni magát a helyéről. A legnagyobb baj csak az volt, hogy a megállás az nyilvánvalóan a kilátó tetejére esett, és nagyon nem volt szerencsés, hogy pont ott kezdett el Morci fészkelődni, rövidre zárva így a nézelődésünket.
A Péter-hegyese kőkilátót 1934-ben építették, és bár nincs összeomlásveszélyben, de erősen ráférne egy kis törődés. A felvezető lépcső koszos, büdös, és szemetes, (mindenféle ürülék talán éppen nem volt, de volt papírzsebkendő, kis pálinkás üveg, üvegszilánk, csikkek, stb..)a kapaszkodó korlát rozsdás, a lépcső melletti ki ablakok egy része félig, vagy egészen ki vannak törve. Nem túl szívderítő látvány. Főleg nem az, ha kisgyerekekkel vagyunk, és nem elég arra figyelni, hogy a lépcsőn szépen menjenek fel, és ne bohóckodjanak, és ne essenek le, de még arra is figyelni kell, hogy ne nyúljanak, lépjenek bele valami olyanba amibe nem kéne.
Fent sem jobb a helyzet... a korlát egy darabon hiányos, egy másikon talán teljesen hiányzott is. Szóval abszolút nem gyerekbarát, de még felnőttbarátnak sem mondanám. Ehhez jött még Marci nyafogása... gyorsan körbenéztünk és már ott sem voltunk.
A kilátót az évek során egyik oldalról már benőtte az erdő, így tulajdonképpen csak az északi oldal felé lehet kilátni, arra viszont jó messzire.
Kicsit még sétáltunk az erdőben, és elhatároztuk, hogy ha majd egyszer hosszabb időre jövünk erre, akkor majd nagyokat túrázunk. Rengeteg turistaútvonal indul innen keresztül-kasul a Mátrán, hosszabbak, rövidebbek, nehezebbek, könnyebbek, szerintem minden korosztály talál erőnlétének és teherbírásának megfelelőt. És hát az országos kék túra is áthalad Galyatetőn.
A település nevezetessége a Kodály-templom, ami az egykori Nagyszállóval (a mai Hunguast Galya ) együtt épült 1936-39 között. A szálló gyakori vendége volt Kodály Zoltán és felesége is, aki itt szállt meg miközben a Mátrai képekben hallható dalait gyűjtötte a környéken, és itt komponálta 1942-ben (állítólag a hotel parkjában álló Kodály-fa tövében) a Csendes- misét. A templomban ma is az a harmónium található, amelyiken valaha Kodály is játszott, a hotelben pedig emlékszobát rendeztek be Kodály tiszteletére.
A hotel parkjába viszont nem lehet csak ottlakóknak bemenni :( Pedig van ott minden, állatpark, kalandpark, játszótér. Szemezek is már a hotellel egy ideje, de eddig még nem sikerült kifogni egy nekünk tetsző ajánlatot.
Rövid kis erdei körséta után visszamentünk az autóhoz, de még mielőtt odaértünk volna Milán kitalálta, hogy neki kakilnia kell. Mikor máskor, mikor máshol. Nem volt mit tenni, mondtam neki, hogy guggoljon le az út szélére. Meg is tette. Mellettünk csak úgy suhantak el az autók, mert járda az nem volt. Hogy emiatt vagy sem, nem tudom, de Milán nem kakilt. volt is bennem utána egy kis para, hogy majd nehogy az autóban tolja ki, de nem tette szerencsére.
A fűben guggolás élménye viszont elég erősen megmaradhatott benne, mert tegnap, míg én felhoztam amiket vásároltunk, ők lent maradtak az udvaron, és egyszer csak Máté kiabálására kellett lélekszakadva lerohannom, mert Milán a kert közepére rondított. Komolyan mint egy kutya. Először nem is nagyon tudtam, hogy mit csináljak, leginkább nevettem a szituáción, majd felhívtam Ferit, hogy hogyan tudnám eltakarítani a kertből ezt a piszkot. Aztán persze megbeszéltük Milánnal ilyet soha többet nem csinál, ha egy mód van rá. Remélem eljutott a buksijába az infó. Nem akarok minden nap gödröt ásni a kert végébe.
Lélegzetelállítóan szép!!!!♥
VálaszTörlés