Nem mindig könnyű. Nem mindig vidám. Nem mindig ér fülig a szám a boldogságtól. Igen, van amikor kiborulok, van amikor kiabálok, és van amikor a teljes tanácstalanságba zuhanok. De ezekre a pillanatokra én kevésbé emlékszem, mint az együtt nevetősökre, a beszélgetősökre, a játékosokra, a bolondozósokra, az orrot összedugósokra, a ölelősökre, a puszisokra, az ölben ringatósokra.
Remélem, hogy Őbennük is inkább ezek a napok maradnak meg. Hiszen nekik is vannak rosszabb napjaik, és én sem emlékszem már rájuk :)
Nagy mestereim ők. Mind a hárman másképp, másra tanítanak. Leginkább türelemre, elfogadásra, őszinteségre, önzetlenségre, önmagamra.
Valahol ez az Ő napjuk is. Nélkülük nem lennék most olyan, amilyen vagyok, nem lennék az, aki vagyok, Anya. Az Ő Anyukájuk. A legjobb dolog a világon.
Így ahogy irtad :))) Nincs ennél szebb dolog a világon :)))
VálaszTörlésA fotó pedig nagyon aranyos :)))
Szep estet! Orsi