Évzáró

Lassan véget ér egy újabb év, és jön egy következő. Ha visszagondolok a mögöttünk lévő évre, azt hiszem nem mondhatok semmi rosszat. Persze voltak hullámvölgyeim, talán kicsit több is mint szokott, talán kicsit nehezebben is lábaltam ki belőle, de összességében nem zártunk rosszabb évet, mint korábban, és bár hosszú idő után ez volt az első olyan páratlan év az életemben, amikor semmi újdonsággal nem tudtam előrukkolni, se esküvőm nem volt, se gyerekem nem született, ennek ellenére teljesültek régi vágyaink, de olyanok is voltak, amiről lemondtunk egy magasabb cél érdekében. A fiúk idén is egy évvel idősebbek lettek, és ezzel arányosan okosabbak, ügyesebbek, rosszcsontabbak, viccesebbek, mókásabbak, cinkosabbak, stb...

Nem mennék most bele nagy évértékelő beszédekbe, lehet, hogy majd megteszem, ha egyszer nagyon sok időm lesz....De ez nem 2012-ben lesz, az biztos:)

Kívánok Mindannyiótoknak nagyon vidám, betegségmentes, álombeteljesülős, és sikeres boldog új évet!

Köszönöm hogy idén is velem tartottatok, hogy olvastok, hogy bátorítotok, hogy velem búsultok és velem örültök.

Legyen ez így 2012-ben is!

Puszi Nektek!

Milánka 2 éves

Sokat gondolkoztam mit írhatnék Milán 2-dik születésnapjára, amit eddig még nem írtam le... gondolatban elkezdtem, majd elvetettem, de nem jutott igazából semmi új az eszembe....

De ahogy most itt ülök és Rá gondolok, akkor az első gondolatom az, hogy mennyire szeretem....

- Mert ha ránézek, mindig mosolyognom kell.

- Mert mindig megnevetettet a huncut mosolyával, a ragyogó szemével.

- Mert még akkor sem tudok Rá haragudni amikor nagyon kéne, mert ha meglátom a lefelé görbülő pici száját, menten elolvadok.

- Mert egyszerűen nem tudok elmenni úgy mellette, hogy ne puszilgassam össze, vagy ne gyömöszöljem meg a kis hurkáit.

- Mert ha szomorú vagyok, akkor a kis kezecskéivel körbefogja az arcomat és máris elmúlik minden gondom-bajom.

Szeretem, hogy mindig olyan vidám, hogy közvetlen, barátkozós. Szeretem, ahogy Mátéval összetartanak, ahogy várja haza, és amikor belépünk a lakásba rögtön hívja játszani. (legtöbbször ágyon ugrálni:) Szeretem ahogy Máté minden apró megmozdulását próbálja leutánozni. Azt hiszem jó testvérek lesznek:)

Szeretem, hogy a nyuszikáját húzza-vonja magával mindenhová, ahogy a kispárnaként a feje alá gyűri amikor aludni készül.

Szeretem, amikor reggel a meseszőnyegére telepszik egy tál keksszel, és az aktuális kedvencét nézi míg el nem készül a reggeli.

Nagy Kincs Ő nekünk.... hálás vagyok a sorsnak, hogy vele egész más oldalát tapasztalhattam meg az Anyaságnak. Emlékszem, mennyire vágytunk egy kislányra... de egyetlen percig sem bánjuk, hogy nem kislány lett, sőt....Nem is tudnám már elképzelni hogy ne legyen egy Milánkánk....egy Milcsink.

Boldog Születésnapot Milánka!

Sokképes beszámoló a karácsonyról

Nem tudom hány év kell még hozzá, hogy a karácsonyaink relatív nyugiban, békességben, meghittségben és még sorolhatnám még miben teljenek. Bár az idén egész jól sikerült megközelíteni egyfajta karácsonyi hangulatot, mert bár erős csúszással indultunk neki a szentesének, mert a hála a ködnek Feri gépe csak 4 és fél órát késett, így a péntek délutánra betervezett utolsó simítások szombat délelőttre tolódtak, de végülis minden ment a maga útján, és amíg Feri hajnali nagybevásárolt és lastminute karácsonyfát vett, addig én megsütöttem az utolsó utáni (minősíthetetlenre sikerült) mézeskalácsot, majd a déli alvás alatt  a grízesmézest, és kora délután a kacsa is a sütőbe került. Késő délutánra a gigafánk is bekerült a nappaliba, és miután én paráztam egy sort hogy ekkora fára nincs elég díszünk, és nincs is, így csak a külső felét díszítettük, és így egész szép is lett :) Nagyjából 1 méter körüli fánk szokott lenni, az idei a lastminute miatt 2 méteresre sikeredett, de szép  lett végül:)

Nálunk a fát nem a Jézuska hozza, mert én egyébként is annyira el és szét vagyok csúszva hogy a titokban villámkarácsonyfadíszítéshez már nincs energiám, ellenben mi együtt, közösen varázsolunk a fenyőfából karácsonyfát már évek óta. Az ajándékot persze a Jézuska hozza hozzánk is, mint minden rendes családhoz. Szóval végül kész lett a fa is, a vacsora is, az ajándékok is odakerültek a fa alá, volt csillagszórózás, kiskarácsony-nagykarácsony csak  módjával, mert Máté nem volt igazából közreműködő, és végre jöhetett a nagy ajándékbontás.

Milán már az első csomagnál leragadt, és nem is óhajtott többet kibontani, hisz egy tattoj-nál jobb mi jöhetne még, de aztán csak sikerült rábeszélni, és a Bogyó és Babóca Évszakos könyvnek is nagy Bobóóóóó!!!! felkiáltásokkal örült. Aranyos volt nagyon, tavaly még kicsi volt ahhoz, hogy értékelni tudja az ajándékozást, de idén már nagyon tudott örülni mindennek ami a csomagjaiban lapult.

Máté pedig már rutinos karácsonyozóként bontogatta a csomagjait, és persze ő is örült a könyvnek, a Bogyóésbabócás memóriának, és a rajzkészletnek is, de egy rövid kihagyás után most újra az utálokfényképezkedni korszakát éli, és vagy bambán néz, vagy fintorog, vagy egyszerűen hátat fordít a kamerának.

másnap pedig útra keltünk és meg sem álltunk Klári mamáig, és persze a Jézuska ott is lepakolt egy kisebbfajta ajándékkupacot a fiúk nagy örömére, és volt móka-kacagás, evés-ivás, vendégeskedés, és Csongizás.

Érdekes a fiúk kapcsolata Csongival, míg Máté továbbra is inkább atyáskodó vele, addig Milán egyre inkább féltékeny rá, és ami új, hogy míg Mátéval mindig mindent megoszt, és mindig gondol arra, hogy Máté is kapjon valamit ha ő kap (pl. ha Milán kér szaloncukrot, akkor Máténak is visz egyet, ha ő kapja kézhez először a csokiját, akkor Máténak is ad belőle, amikor két doboz ajándékot kapott, akkor az egyiket Máténak adta) Addig Csongival szemben végtelenül irigy, és az az első, hogy kiveszi a kezéből azt ami az övé. Mentségére legyen mondva, hogy ha mondjuk neki, hogy adja vissza, akkor duzzogva bár, de visszaadja, de látszik rajta hogy nem szívesen teszi.

És persze készült karácsonyi családi fotó is...

Hát nagyjából így telt az idei karácsonyunk... és az év még mindig nem ért számunkra véget, hiszen rohamosan közeledik Milán születésnapja:) Már csak kettőt kell aludni!!!!

Karácsonyra

Nem sok olyan film van, amit sokszázszor képes vagyok megnézni, de a Love Actually pont ilyen. (és talán még a Dirty Dancing ha a Bogyó és Babócát nem számolom) Nagyon sokszor láttam már egyben, részletekben, youtube-on, időről-időre újrahallgatom a zenéit, mert jó. Bármikor meg tudom nézni, és mindig bőgök rajta, vagy nevetek, vagy bőgve nevetek.

Ennek a filmnek az egyik betétdalával kívánok minden kedves Olvasómnak, Követőmnek, és Idetévedőnek

Nagyon boldog, békés, csillogó gyerekszemekkel teli Karácsonyt!

Rajz

Máté megtalált egy régi rajzolós füzetben egy rajzot, amit velem rajzoltatott annak idején. Anya és Apa volt rajta, azaz én meg Feri.

Azt mondja:

- Itt Apa dolgozni megy. És te Anya, hová mégy?

- Hmmmm.... nem is tudom.

- Biztos világgá!!!!

Új családtag

Nem nem vettünk kutyát karácsonyra, és semmilyen  más háziállatot sem.
És nem is a legkisebb Mészárosról van szó. (legalábbis egyelőre)
Hanem róla:

Egyelőre próbaüzemben működik, de előbb utóbb át fogok térni a régiről erre, és remélem, hogy érezhető és látható is lesz a különbség. Egyelőre barátkozunk. A piros ruhájával mondjuk már látatlanban is belopta magát a szívembe:)

Remélem, hogy legalább annyi közös kalandban lesz részünk, mint amennyiben a régivel volt, az elmúlt 6 és fél év alatt.

A régit nászajándékba kaptuk, és azóta bejárta velünk fél Európát, na jó enyhe túlzással, de mindenesetre nem volt olyan hely, ahol én voltam és ne lógott volna a nyakamban. Járt velünk Magyarország több pontján, Görögországban kétszer, a Tátrában, Lengyelországban, Hollandiában, Ausztriában/Olaszországban többször is több helyen, Franciaországban és  Németországban.

Vele készültek az első fotók a fiúkról, és azóta még több ezer.

Hogy pontosan hány képet készítettünk vele azt nem tudnám megmondani, de eddig 5 utazós és egyéb kalandos dvd-nk van és 4  gyerekes, azaz közel 40 gigányi kép és videó. Tehát  ha átlagosan 1megával  számolok akkor 40000(????) (jól számolok????) darab, ami évente 6100 körüli kattintást jelent, ami persze nem fedi a valóságot, mert a gyerekek előtti néhány évben jóval kevesebbszer fotóztunk, mint amióta itt vannak velünk.

Szerettem ezt a gépet, már olyan jól belesimult a kezembe.... de már nagyon aktuális volt a csere. Érezhetően már nem működött úgy mint régen, a képek sem hozták mindig az elvárt minőséget, így mielőtt végleg megadta volna magát, jobbnak láttuk kicserélni, vagyis hát Feri aki meglepett az új piros csodával. Nehogy aztán egyszer pont akkor mondja fel a szolgálatot amikor pl. ott állunk az Eiffel-torony lábánál, vagy amikor Máté épp átveszi a diplomáját:))))

Szülinapi bulik

Jócskán el vagyok maradva a bulibeszámolókkal....

Csütörtökön megtartottuk Máté ovis szülinapi buliját. Nagyot hazudnék ha azt mondanám, hogy minden úgy zajlott, ahogy terveztem, de végülis nem sikerült rosszul, a tervezett játékokat persze nem sikerült eljátszanunk, valahogy nem jött össze, de ha a gyerekek belekezdtek valamibe, és azt okosan meglovagoltuk, akkor egész jól le lehetett őket foglalni, és végül is szerintem jól érezték magukat. Volt egy kis tánc, egy kis szaladgálás összevissza, kuglizás, könyvolvasás, no meg persze torta, saját készítésű túróruditorta és gyerekpezsgő. Ez volt az abszolút nyerő ötlet, teljesen odavoltak a srácok, hogy ők pezsgőznek:)

Mindenesetre levontuk a tanulságot a jövőre nézve, és az az egy biztos, hogy ha még egyszer bulirendezésre adjuk a fejünket, akkor a szőnyeget mindenképpen fel fogjuk tekerni, és tegyetek Ti is így:)

Hétvégén pedig családi körben ünnepeltük meg a kis 4 Négyévesünket, persze újabb tortával, evés-ivással és egy újabb kupac ajándékkal:)

Az idei ajándékokat szerintem nagyon eltaláltuk, a lego, a szirénás autó, a kirakósok, no és persze az emeletes garázs igazi telitalálat volt, szuperül játszanak vele ketten.  Mindegyiknek nagyon örült:) És még hátravan a karácsony, és a fa alatt is remek dolgok lesznek ám!!!!

Máté 4 éves lett

És hogy milyen volt Máté negyedik éve????

Mosolygós, grimaszkodós, nyelvnyújtogatós, világot körbemotorozós, biciklis, rollereles, ugrálóváras, tüzijátékot nézős, fociedzéses, óvodás, barátkozós, mesenézős, rengeteg könyvet olvasós, szerepjátékos, ágyon ugrálós, kockából építkezős, Milánnal pajtáskodós, Milánnal veszekedős, villamosozós, verset mondós, mindig éneklős, vidám, szomorú, vicces, hisztis, akaratos, alkalmi süket, bújós, puszis, néha elviselhetetlen, aztán bocsánatotkérős, rózsaszín fagyizós, mindig gombosfarmert felvenni akaró, napok óta visszaszámolós, hogy mikor lesz a szülinapja:)

Amikor alszik még mindig pont olyan mint 4 évvel ezelőtt. Máskor már olyan nagy fiú, hogy nehezen tudok vele lépést tartani.

Még mindig sírok, amikor az 1 éves videóját nézem. Nem tudom fog-e ez változni, vagy így lesz ez még a 20dik születésnapján is:))))

Ez a mi napunk:) Már egyet sem kell aludni!!!!

Boldog születésnapot Matyika!!!!

Nosztalgikus is lehetne

A mai napra sok mindent beterveztem... hogy majd bedobok még egy utolsó utáni mosást, ami még holnapig remélhetőleg megszárad, hogy tortát sütök, hogy pogácsát sütök, hogy megsütöm a két napja a hűtőben álló mézeskalácstésztát is, meg hogy nekifogok takarítani is, hogy holnapra már ne maradjon semmi csak a díszítés, meg egy kis rendrakás. Hogy a holnap ne szóljon másról, csak Mátéról, hogy szabadon itathassam az egereket ha úgy van kedvem.

Aztán persze módosult a terv itt-ott....

Máté tegnap is kicsit fura volt, amikor kijött a csoportból, de aztán az ovis karácsonyi vásáron teljesen átlagosnak tűnt, még képeslapokat és sólisztgyurma figurákat is csináltunk. Jó is lehetett volna, ha Milán a déli alvásából nem ordítva ébred, ráadásul jó későn, és még arra sem volt már idő, hogy kicsit összebújva vígasztalódjon, rohannunk kellett, aztán persze a buli 70%-át végighisztizte valamiért. Komolyan élmény volt!

Aztán este, az alvás kellős közepén Máté nagyon  köhögni kezdett, azt gondoltam hogy  a vacsora utáni ambroxol miatt van, (ezt még most is tartom), de kifogytunk minden köhögés elleni szerből, ez volt még a polcon. PErsze bevétel után már tudtam hogy miért van ez hátra száműzve, egyszer Milán is brutálbefulladós köhögős lett tőle, azóta hanyagoljuk.

Szóval Máté köhögött, és a köhögéssel együtt távozott belőle minden. Tök jó volt este fél10-kor ágyat-előszobát-vécét-gyereket suvickolni és szagtalanítani :(((

Éjjel persze rosszul aludtunk.

És akkor el is érkeztünk a mához. Ma már jól volt Máté, persze ha nem számítom, hogy egész nap nyűglődött, hogy neki itt is fáj meg ott is, meg a hasa, meg hányingere van, de aztán nem hányt, és egyébként is semmi se jó. Én pedig nem tudtam, hogy akkor most érdemes-e még egyáltalán a holnapra készülnöm, vagy inkább fújjam le a partit. De gondoltam fő az optimizmus, és megsütöttem a tortát. Majd mikor a délelőttöt relatív nyugiban telt, értsd hányásmentesen de nyűglődősen, akkor alvásidőben nekiestem a vasalnivalóknak, majd a pogácsatésztát is összedobtam. Kisütni már (még) nem volt időm, hanem inkább elmentünk a gyógyszertárba, biztos ami biztos alapon. Odafelé Máté krumplipürét kért vacsorára. Hazafelé már májat is szeretett volna hozzá. Szóval azt hiszem nincs nagy gáz.

A gyógyszertár felé aztán eszembe jutott, hogy 4 évvel ezelőtt ezen a napon a postára mentünk Ferivel. Nagyjából csigatempóban. A kábé negyed órányi távolságot sikerült akkor háromnegyed alatt megtenni. Sokszor meg kellett állni, mert nem bírtam. Ha kicsit rutinosabb lettem volna akkor, akkor biztos tudtam volna, hogy közeleg az idő. Nem voltam rutinos, sőt... (még Milánnal sem voltam az), csak reméltem minden este, hogy a következő nap lesz a miénk.

A következő nap a miénk lett:)

Nem tudom felfogni, hogy holnap már 4 éves lesz ez a kis  Ördögfióka:)))

Halász Judit koncerten

.... voltunk tegnap délután.

Az időpont nem volt igazából a legszerencsésebb, de mivel mire feleszméltünk és eldöntöttük hogy menjünk, addigra már alig lehetett jegyet szerezni. Legalábbis jó helyen, ahonnét mindenki jól lát, és nem mellesleg ahol egymás mellett tudunk ülni. Végül  páholyba szóló jegyeket vettünk, és nagyon-nagyon szuper helyünk volt, mert egyrészt az 5 fős páholyban végül csak mi voltunk, (egyébként lent is volt egy csomó üres szék) plussz tök jól lehetett látni, mert az orrunk alatt volt a színpad, és ráadásul még a ruhatárnál sem kellett sorbanállnunk, mert volt saját fogasunk.

Ja, az időpont. 14 órakor kezdődött a heppöning, ami pont benne van a gyerekek alvásidejének a közepében, de gondoltuk, hogy kicsit előrébbhozzuk majd a csendes pihenőt, és nem lesz gond. Előrébb hoztuk, de Máté nem tudott elaludni, Milán pedig elaludt, de őt meg költeni kellett. A kocsiban odafelé mindketten kómázgattak, Máté még el is bóbiskolt egy 10 percre. Persze parkolóhelyet alig találtunk, 3 vagy 4 kört is mentünk a környező utcákban, mire találtunk egy nem túl közelit, úgyhogy futva-mellbedobással  érkeztünk meg utolsóként.   ( néhányszor Csilli Mikulásvonatos sztorija is végigfutott az agyamon futás közben) Szerintem már csak ránk vártak, mert ahogy becuccoltunk a páholyunkba szinte még le sem ültünk már kezdődött is a műsor.

A műsor alapvetően 3 részből tevődött össze: egy kis Csiribiri-vel kezdődött, majd volt néhány dal az új lemezről, majd néhány karácsonyos, és végül a szomorú búcsú. Nekem most nagyon rövid volt az az 1 óra, de lehet hogy csak azért mert előadás előtt nem töltöttünk el hosszú perceket várakozással az előcsarnokban, mint tavaly, de mire pont bemelegedtünk volna, addigra már vége is lett. Jó tudom, nem is miattam volt a buli, a gyerekeknek meg ez az egy óra ereszd el a hajam bőven elég, de akkor is!!!!!Az én gyerekeim nehezen oldódó típusok, és mire Máté is már belejött volna az éneklésbe addigra alig maradt dal, amit énekelhetett.

De ettől függetlenül jó volt, jól éreztük magunkat, de a tavalyi varázslat valahogy most elmaradt. (nekem). Máténak persze itthon megjött a dalolnivaló kedve, és nagy örömömre olyan dalokra is rázendített amiket eddig nem énekelt, de most hallottuk a koncerten. Pl. a tatoktatok, és Milán is lelkesen tatog vele:)

Összességében végül is jól éreztük magunkat, Máténak tetszett, örült, és azt mondja, hogy majd ha lesz a szülinapja majd akkor Halász Juditot hallgassunk.

Megígértem neki, hogy fogunk:)

Zsufi

Beindult az élet:)

Ezen a héten ugye Mikulás lázban égtünk, jött a Mikulás itthonra, az oviba, és a munkahelyemre is. Ott Máté olyan ügyes volt, hogy teljesen egyedül elmondta a Zelk Zoltános verset. Nagyon készült rá, mert az oviban nem volt ilyen egyesével a Mikulás elé járulás, hanem a tornaterembe jött, és közösen énekeltek,  és mire visszamentek a csoporthoz, ott várta őket a csomag.

Aztán kényszerűségből lett egy új hűtőnk, mert a régi megunta az életet.

Aztán neten rendeltünk egy csomó tuti ajándékot, és már alig várom hogy karácsony legyen, meg születésnap, hogy odaadhassuk a fiúknak:)

Kedden karácsonyi vásár lesz az oviban kézműveskedéssel, táncházzal, hejehuja vigalommal.

Csütörtökön lesz Máté szülinapja!!!!! Ami azért is lesz különleges az idén, mert idén lesz először igazi zsúrja. Én tulajdonképpen nem ragaszkodtam volna hozzá, sőt eszembe sem jutott volna hogy tartsak gyerekzsúrt, (van nekem elég bajom) de mióta ősszel Máté volt egy ilyenen, azóta mondogatja, hogy kiket fog majd meghívni. 5 gyereket hívtunk meg, akiből 4en biztosra mondták a részvételt, 1 még bizonytalan.

Először kicsit tartottam tőle, de most már nagyon lelkesít, tervezem, hogy mit sütök nekik (pogácsát és tortát) , mit fogunk játszani, satöbbi... remélem partnerek lesznek és jól fog sikerülni.

Ha valakinek van tutijó mindig sikerülő sajtospogácsa receptje, az ne tartsa magába az infót, akár emailben is küldheti. köszi:)

Pénteken másik zsúrra megyünk, csajbuliba, két kislány közösen tartja a szülinapját. Az ajándékvásárlásomat jó lett volna videóra venni, mert miután csaknem fél órát eltöltöttem a fiúrészlegen, leesett hogy miért is vagyok itt, és átstartoltam a rózsaszín oldalra. Hát.... mintha egy másik világba csöppentem volna, kicsit úgy éreztem magam mint egy csupacukor cukrászda közepén, és látványosan szenvedtem a hercegnők és az ilyenolyan babák garmadától. Hol egy kutyás-szoknyás-fülbevalós baba volt az egyik kezemben, egy menyasszonyi ruhás szőkeség meg a másikban, hol Hófehérke a 7 törpéjével... szóval eléggé el voltam veszve, amit látszódhatott is rajtam, mert a legnagyobb tanácstalanságom közepén végre rámakadt a személyzet egy tagja, és akkor gyorsan felvázoltam neki, hogy tulajdonképpen mindegy mit de adjon valami rózsaszín-hercegnőset az adott összegben. Adott. Így két doboz átöltöztethetős, fülbevalós-kistáskás-kiskutyás, fésülhető hosszú hajú szőkeséggel a szatyromban távoztam.

Szombaton meg családi mulatság lesz, újra Máté körül fog forogni a világ:)

Aztán hipphopp itt a karácsony,, amit még ki sem fogunk heverni máris itt lesz Milán szülinapja, meg a szilveszter, és azt hiszem én 2 napos relaxációs kúrát kérek a január elejei születésnapomra, hogy kipihenjem a decembert:)

Jó lesz:)

Zelk Zoltán: Mikulás

Tegnap estére megjött Máté versmondó kedve, és kábé 150szer mondta el a vacsora és a fürdés közötti fél órában a mikulásos verset, amit az oviban tanultak. Illetve a versnek az utolsó néhány versszakát. Máté azt mondja az elejét nem tanulták, én meg elfelejtettem rákérdezni az óvónéninél, hogy tényleg így van-e. De mindegy is tulajdonképpen.

A teljes vers így szól:

Zelk Zoltán: Mikulás

Égi úton fúj a szél,

hulldogál a hó,

nem bánja azt, útra kél

Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,

fújhat már a szél,

nem fagy meg a jó öreg,

míg a földre ér.

Körülötte égi fák,

rajtuk csillagok,

lámpást tart a holdvilág,

fényesen ragyog.

Lent a földön dalba fog

száz és száz harang:

"Jó, hogy itt vagy, Mikulás,

giling, giling-galang!"

Ablakba tett kiscipők

várják jöttödet.

- Hoztál cukrot, mogyorót,

jóságos öreg?

- Hoztam bizony, hoztam én,

hisz itt az idő,

nem marad ma üresen

egyetlen cipő.

Hajnalodik. Csillagok

szaladnak elé,

amint ballag Mikulás

már hazafelé.

Mikulásos

Akármennyire is fenyegetőztem az elmúlt napokban, hogy márpedig ide a Mikulás nem fog jönni, mert nincs itt szófogadó jó gyerek egy darab sem, ma reggelre persze hogy telerakta valaki az ablakba gondosan kihelyezett cipőket. Nyilván mi nem egy adást nézünk a Mikulással:)))

No de komolyra fordítva a szót!!!! Annak ellenére hogy tényleg ezermilliószor elhangzott az elmúlt napokban a "ha ezt a Mikulás meglátja/hallja", a "most már tutibiztos, hogy nem kapsz semmit, max virgácsot, vagy még azt se" közhelyek, azért vacsi után és fürdés előtt kipucoltattam Mátéval a cipőjét, és a Milánét is büntiből, hogy jópontot szerezzen még a Nagyszakállúnál. Az már más kérdés, hogy a Milán cipője helyett a saját cipőjét pucolta, azaz pucolt magának egy csizmát és egy cipőt, és amikor ezt szóvá tettem az apjának, akinek az irányításával mindez történt, akkor ő csak annyit mondott, hogy akkor ezért sumákolt olyan nagyon:) Nem baj, a szándék a lényeg, Milánét meg gyorsan megsuvikszoltam én, és már lehetett is őket az ablakba rakni és reménykedni, hogy mégiscsak megszán minket az a Mikulás.

Máté, az örök gondolkodó persze félálomban még elkezdett azon morfondírozni, hogy nem lesz ez így jó, mert egyrészt, hogy tud bejönni az ablakon a Mikulás, ha az be van zárva, de megnyugtattam, hogy nem lesz baj, mert a Mikulásnak van mindentnyitó kulcsa (ennyit az őszinteségen alapuló gyereknevelésről), és azzal minden ablakot ki tud nyitni. Jó. De akkor sem lesz az jó, mondja Máté, mert ha meg bejön az ablakon, akkor meg koszos lesz a szőnyeg. Gyorsan átbeszéltük, hogy nem jön be teljesen, csak kinyitja az ablakot, beteszi az ajándékot, aztán már megy is, sok a dolga, nincs ideje itt időzni. Nyugi, nem lesz semmi baj. Téma túltárgyalva.

Reggel persze már alig vártam, hogy felébredjenek. Mire Máté felébredt, addigra Milán már belekezdett a reggeli meséjébe, és amikor mondtuk neki, hogy uzsgyi, nézze csak meg hozott-e neki valamit a Mikulás határozott NEM volt a válasz, és teljesen hidegen hagyta az egész Mikulásos cécó, hagyjuk őt békén a nyulával meg a meséjével korán reggel. De aztán Apa ölbe kapta, ami még mindig nem tetszett neki, de muszáj volt sietni, mert Apának mennie kellett, nem volt idő a verbális meggyőzésre. A sértődöttség egészen addig tartott, amíg meg nem pillantotta az ablaknak támasztott Bogyó és Babóca könyvet:) Ezzel rögtön learattunk minden babért és a csomagot már úgy kellett a kezébe tuszkolni, majd kitépni a kezéből, mikor felfedezte, hogy csokikkal van ám tele.

Máté borzasztó aranyos volt, azt hiszem ezekért a pillanatokért érdemes minden szürke hétköznapot végigcsinálni, hogy néhanapján kapjunk azokból az őszintén csillogó gyerekszemekből, ami a szívemet extra dobogásra, a szememet pedig párásodásra készteti. Amikor csak ott állt a kisszékén, és azt sem tudta hogy higgyen-e a szemének, az a pár másodperc mindent megér. Ezeket a pillanatokat jó lenne eltenni, és egy-egy idegbaj szélén előráncigálni a farzsebemből.

Máté kapott egy új AnnaPetit, ami még mindig megunhatatlan, pedig már több kötetét is unásig olvastuk. Míg a várt a reggelijére, addig leült az ágyra ölében a könyvvel, és olvasgatta, lapozgatta. Olyan aranyos volt:))))

Máté másik nambörvanja a kinder tojás volt, amivel legutóbb a húsvéti nyuszi tájékán találkozott testközelből. Az elmúlt hetekben lézengett még néhány tojás a szekrényünkben amit el kellett fogyasztanunk, így néhányszor túrórudi helyett csokitojást kapott az oviból hazafelé jövet. Azóta mindig tojást szeretett volna, de mondtam, hogy most mikulás van, ilyenkor nincs tojás. Úgyhogy nagyon megörült, hogy a Mikulás megszánta és szerzett neki tojást:)

Persze ezzel nincs vége a történetnek, mert az oviba ma ment a Mikulás, holnap pedig céges Mikulásra megyünk, és még postán érkező csomagokra is várunk.

Ovi előtt pedig Máté kérésére videóra vettük az énekét, és külön rámbízta hogy rakjam fel az internetre:))) Annyira 21.századi gyerek, hogy el sem hiszem.

Hát íme a videó, amin két Mikulásdal is hallható, és bár a videón kicsit kellett segítenem itt-ott, az csak azért van mert kameraérzékeny a lelkem, egyébként tökéletesen tudja mind a két dalt.

Karácsonyi vásárban

Szeretem a karácsonyi vásárokat. Szerintem hangulatosak. Szeretem a forralt bor és a mézeskalács illatának sajátos keveredését, a kézműves bazárokat. még ha nem is veszek semmit, akkor is jó mindegyik körbenézni.

Mivel mi híresen nagy ünneplők vagyunk, így Feri a nevenapját a szombat ellenére a munkahelyén töltötte, mi pedig hármasban nekivágtunk a városnak és meg sem álltunk a Vörösmaty téri karácsonyi vásárig. (Máté olvasatában VörösMarci tér, mert annak van értelme, hiszen az oviban is van egy Marci)

Máté nagyon lelkes volt, nemigen tudta pontosan mi is az a karácsonyi vásár, de ha villamossal és földalattival kell menni, az már rossz hely nem lehet, pláne hogy még egy kürtősklácsot is beígértem neki. Az utazással most sem volt semmi gond, Máté nagyon élvezi a tömegközlekedést, és most már Milán is, szépen jönnek, csinálják amit kell és ügyesen betartják a szabályokat, fogják a kezemet vagy a babakocsit, és ha nem tudom fogni Máté kezét akkor sem megy el mellőlem, nem rohandál el, nem lép le a járdáról, és a villamosról/buszról is úgy száll le ahogy mondom. Tényleg csak dícsérni tudom. Soha (kopp-kopp-kopp) nem volt még semmi probléma ezen a téren.

Mikor kiszálltunk a metróból és rögtön a vásár közepébe toppantunk Máté teljesen felvillanyozódott. Olyan kis lelkes volt, és bár még szinte csak akkor nyitottak a bódék, a fények, az illatok őt is elvarázsolták. Szerencsére ekkor még nem voltak sokan, kényelmesen lehetett sétálgatni, nézelődni.

Máté persze rögtön a beígért kürtőskalácsát kérte, de az még nem volt kész, így mondtam neki, hogy járjunk körbe, és nézzen  meg mindent jó alaposan, és 1 valamit választhat magának.

Olyan aranyos volt, ahogy nézelődött, először egy hatalmas plüsspingvin tetszett neki, de belátta, hogy azt nehezen tudnánk hazavinni, és mellesleg nem is lett volna nálam annyi pénz, amennyibe került volna. Aztán egy lemezárusnál meglátott egy Kisvakond és a hóember dvd-t, akkor azt kérte, de mondtam hogy az ne vegyük meg, mert megvan itthon, akkor átváltott egy Csiribirire, de az is megvan. És akkor egyszer csak felcsillant a szeme:

- Anya, nézd!!!! Kis süticsináló!!!!! (sodrófa) Ezt kérem!

- Biztos? Nem fogsz mást kérni? Ne nézelődjünk még egy kicsit?

- Nem, nem!!!! Egy ilyet kérek!

Így hát sodrófát kapott. És persze rögtön kettőt vett el, mert Milánnak is kell egy. Imádom, hogy még ilyenkor is az jut eszébe hogy Milánnak is vegyünk, nem az, hogy csak neki:))) Milán mondjuk jobban szimpatizált egy seprűnyélre szerelt lófejjel, amivel lábközécsapva lehet vágtatni, de ilyen ütőszerszámot úgysem vettem volna. Szerencsére Milán hamar elfelejtette a lovacskát, nem volt gond egy szál se.

Aztán persze vettünk kürtőskalácsot is, és persze felmásztak az oroszlánok mellé is, ami nem maradhat el, Máté elénekelt egy saját költésű Mikulás dalt, Milán nem is akart lejönni onnan, nekem hátat fordítva látványosan duzzogott, de azért ki-ki lesett, hogy van-e közönsége. Volt neki.

Aztán a színpad előtt a rendőr fúvószenekar lépett fel, amit elejétől a végéig meg kellett hallgatnunk, mert a fiúkat teljesen lenyűgözte. Milán tátott szájjal hallgatta-nézte, ami nagy szó, mert még a kezében szorongatott kalácsról is elfeledkezett. Máté pedig a felénél táncra perdült, és ekkor minden kamera ránk szegeződött, kattogtak a vakuk. Utoljára talán az esküvőmön éreztem  magam ennyire a figyelem középpontjában.

Amikor a zene végetért, hazaindultunk. A Mexikói útnál a fiúk felcsíptek egy idős nénit, és akivel együtt mentünk a trolimegállóba. A néni adott nekik egy-egy cukorkát. Erre Máté jó hangosan megjegyezte: - Ettől elrohad a fogunk!!!!!

Szerencsére a néni nem hallotta, Mátét pedig megnyugtattam, hogy ha hazaérünk rögtön fogat mosunk, és akkor nem lesz semmi baj.

A néni pedig agyondícsérte a fiúkat, hogy milyen aranyosak, milyen mosolygósak, milyen ügyesen jönnek, satöbbi, satöbbi....

Hazaérve mind a ketten egy perc alatt kidőltek, és hatalmasat aludtak. Jól éreztük magunkat! Szeretek Velük lenni, amikor ilyen jól kezelhetőek, amikor ilyen lelkesek. Ilyenkor annak ellenére hogy figyelni kell rájuk, és hogy folyton szóval tartanak, főleg Máté mert neki mindig van kérdése, ilyenkor kicsit én is kikapcsolódom.

(És benne voltunk a tévében is egészen 2 másodperc erejéig az Atv híradójában, és egy fél másodpercre feltűntünk a tv2-n is, de ott már én magam is csak visszanézve láttam magunkat:))))

Milánkacaj

Az esti rutinunk abban az esetben ha Apa is itthon van, akkor úgy zajlik, hogy vacsora, majd igény és fáradságszinttől függően még lehet egy kis játék. Aztán Milán fürdik velem, addig Máté Apával játszik, majd Máté fürdik Apával, mi pedig Milánnal várunk rájuk, mert legyen bármilyen fáradt is Milán Máté nélkül nem képzelem hogy ő aludni fog. Meg különben is utána jön még a nagy közös tejivás, aminek az elkészítéséből nem maradna ki semmiképp.

Tegnap ezt a várakozási időt egy kis bábozással töltöttük ki. Szoktunk ilyet játszani, hogy én belebújok valamelyik plüssjószág bőrébe, és úgy beszélek Milánhoz. Nagyon tetszik ez neki, hihetetlenül szórakoztatja. De a kedvence, az az, amikor én vagyok a kisegér, ő pedig csipkedi az egér orrát. hogy ezt hogy találta ki fogalmam sincs, de őt nagyon szórakoztatja. Olyannyira, hogy szinte már fetreng a röhögéstől.

Este is a kisegér került elő, és a szokásos orrcsipkedős játék, és a megunhatatlan önfeledt Milánkacaj. Így gyorsan kihívtam Ferit a fürdőből, hogy ahogy tudja vegye fel videóra.

Szerintem nagyon aranyos.

Mézeskalács sütés

Ha december, akkor mézeskalács. A fiúk nagyon szeretik, és igazán hálás közönségek, mert bárhogy is sikerül mindig megeszik az utolsó morzsáig. Van egy nagy fémdobozunk, amit ilyenkor adventi időszakban jól megtöltünk kaláccsal, aztán újratöltjük, és megint újra. Máté már hónapokkal ezelőtt kérdezte,. hogy mikor töltjük már meg a dobozt. Hát tegnap megtöltöttük. Többé-kevésbé.

Délelőtt Milánka segítségével már megsütöttem egy adagot, mert az adventi naptárra is ezt akartam tenni. Tavaly is kalácsos naptárunk volt, idén is az lett, mert valahogy elmentek mellettem a napok, és mire feleszméltem, addigra már nyakunkon is volt a december. No de jövőre már újítok!!!!

De mivel Máté is nagyon szeret kalácsot szaggatni, így ovi után vele is sütöttünk egy adagot. Egy adagból nekem 2 tepsinyi nyúl, medve, kisautó, repülő, kisvirág-nagyvirág, holdacska lett, azaz összesen 4 tepsit sütöttünk. És ezzel még nincs vége, mert szeretnék még snassz fenyőfás-csengős formákat is csinálni, amit majd a fára akasztunk.

Szeretem ezeket az együttsütős pillanatokat. A fiúk olyan lelkesek, olyan aranyosak, és ők is nagyon szeretik, emlékeznek rá.  Máté már profin szaggatja a tésztát, Milán még inkább maga gyurmáz belőle ezt-azt, kígyót, labdát, mikor mi sikerült, és a sodrófát is olykor-olykor kardnak használja, de neki nem volt jó a neki való kicsi fa, neki a nagy kellett, amivel én dolgoztam volna.

És mivel akadt segítségem bőven, így a végére még arra is jutott energiám és kedvem, hogy cukormázzal kidíszítsem az elkészült remekeket.Ezen a téren bevallom van még hová fejlődnöm:)

Várjuk már a karácsonyt! Előtte pedig még a Mikulást, meg Máté szülinapját, sőt még koncertre is megyünk. Nem fogunk addig unatkozni.

Ígéret

Ma reggel Máté a wc-ről kifelé jövet letolt gatyával elém állt és a teljesen komolyan kijelentette:

- Anya, ma egész nap jó kisfiú leszek!!!!

Nocsak, gondoltam, neki is a wc-n ülve jutnak eszébe ilyen világmegváltó gondolatok, de ezt persze nem mondtam, csak egy ropogós öleléssel megerősítettem az elhatározásában, és mondtam neki, hogy ennek bizony nagyon örülnék.

Hogy mi vitte erre az elhatározásra nem tudom, lehet hogy későn érő gyerekként ma reggelre esett le neki ez a Mikulás-sztori, hogy márpedig a Mikulás a szófogadatlan gyerekeknek nemigen szokott semmit sem hozni, maximum virgácsot. Beszéltünk már erről, akkor kicsit helyére is kellett tenni a dolgokat, hogy nem a virgács az nem csoki, nem is süti, sőt semmilyen édesség, hanem egy csokor vessző szép aranyszínűre lefújva, és ezzel lehet a rossz gyerekek farára csapni, másra nem hiszem hogy jó lehet.

Szóval átbeszéltük ez már jó néhány napja, de nyilván mára érett be a tudás. Talán még nem késő, és a Mikulás is látja még, hogy Máté milyen jófiú:))) Egyébként a héten tényleg nem panaszkodhatom rá, meg is szoktam dícsérni este, hogy milyen okos-ügyes-aranyos volt ma is.

De én már akkor is boldog leszek ha a reggeli ígéretet csak 80%ban sikerül megvalósítani:)

Fenyegetés

Ami az én számból hangzott el:
-Edd meg a reggelidet, különben nem kapsz gyógyszert!!!!!
Én mondtam, hogy gyógyszerfüggők:))))

Majdnem Eger

Máté várak iránt érzett lelkesedése az elmúlt hónapok alatt mit sem csökkent. Aztán jónéhány hete olvastam valamelyik indexes blogon az egri várról, illetve annak a másolatáról, ahol a filmet forgatták még 1968-ban, és ami itt van a Pilisben. Már akkor gondoltam, hogy el kellene menni arrafelé, de akkor valahogy nem jutott rá idő, pedig az őszi Pilis biztos hogy színpompás lett volna. Persze most is szép volt.

A vár egykönnyen megközelíthető, autóval Pilisborosjenő felé kell menni, és nem messze a falutól a országos kék túra mentén haladva egyszer csak belebotlunk a várba.

Persze a fiúk a félórás autóúton úgy bealudtak mint akiket fejbekólintottak, és még akkor sem keltek fel, amikor megállt az autó, pedig akkor mindig fel szoktak. (épp ezért rettegünk minden egyes piros lámpától ha hosszú útra megyünk). Egy pillanatra fel is merült bennünk, hogy hagyjuk őket a kocsiban és menjünk csak ketten, de persze nem hagytuk. Ez aztán rá is nyomta a bélyegét az első percekre, mert Milán nem akart szabadulni a babakocsijától, Máté meg úgy alapból nyafogott.

Aztán Máté kedve persze sokkal jobb lett, amikor meglátta a várat, és akkor már lelkesen ment felfedezni, kukucskálni, várfalra mászni.

Persze aztán Milán sem akart kimaradni a jóból, így nagy nehezen legalább a kocsiból  hajlandó volt kimászni, de a nyulat és a cumit (pumpum) az istennek sem adta volna ki a kezéből-szájából.

Hogy mennyire hasonlít ez a vár az eredetihez nem tudom, valamennyire biztosan, mert néhány hasonlóságot azért én is felfedeztem az egri vár és e között. Persze ahogy a fenti blog is írja nem építették fel az egészet, csak egyes jellemző részeit, csak úgy vette a kamera, hogy úgy látszódjon, mintha az egész meglenne. Ráadásul ennek a töredék várnak is egy jelentős része már el/lebomlott, benőtte a fű meg mindenféle bokrok. Ennek ellenére érdekes kirándulás volt.

Az eredeti egri várról még 2005. szilveszteréből:

Miután jól körbesétáltuk és megmásztuk ami a művárból megmaradt, a fiúknak már nem volt kedvük tovább sétálni egy lépést sem, így csak városi turistaként az autóból néztük a tájat, ami bár nem volt már olyan színes, nem volt már olyan vidám, mint amilyen néhány héttel ezelőtt lett volna, de így is szép volt. A vártól nem messze még vetettünk egy gyors pillantást a Teve-sziklára, ( a linken nagyon jó képeket lehet látni róla, nem miáltunk készítettek) aztán jöttünk haza gulyáslevesezni:)

Máté kedvenc...

étele:
A GÓLYÁS leves

Tényleg Ájronmen

Már többször is írtam, hogy Milán néhány kivételt leszámítva, amikor igazán durván beteg volt, nagyon könnyen túlteszi magát a nyavalyáin vagy egyszerűen el sem kapja. Körülötte mindenki döglődik, Ő meg vigyorog rajtunk makkegészségesen. (koppkopp) Számomra teljesen felfoghatatlan, pedig már sokadszorra fordul elő, hogy pl. amikor szerdán délelőtt már kicsit köhög, estére majdnem 39 fokos láza van ami alvás közben még feljebb kúszik és szinte már kiskályhaként üzemel, akkor másnapra kutya baja. Jó, néha még elköhinti magát, de láza semmi, de még csak hőemelkedése sem, szinte már a kihülés határát súrolja.

Aztán tegnap a tékozló fiú is hazatért, és ezzel visszaállt minden a régi kerékvágásba, és minden ott folytatódik ahol abbamaradt a múlt hétvégén, hacsak nem még fokozódtak is ellentétek, mert Milán is megszokta, hogy minden az övé, Máté is hogy körülötte ugrálnak, aztán most senkinek sem tetszik semmi, nekem meg az nem tetszik, ahogy vitáznak minden egyes kis kinderfigurán, vagy hogy ki melyik széken üljön, stb. (azt már nem is mondom hogy a vita tárgyát képező két szék pontosan ugyanolyan) Komoly tétek ezek kéremszépen!

Sebaj! Holnap hétvége, és azt tervezem, hogy mindent megveszek, amire csak a következő hónapban szükségünk lesz vagy lehet, ajándékokat, koszorút, csomagot, szülinapi kellékeket mindent, és még egy csomó más tervem is van, de szerintem az már a 10 éves terv kategóriát súrolja. Persze  álmodozni azért lehet:)

Máté beszól Papának

Hétvégén hogy kiszakítsuk magunkat a szmogos fővárosból, meg engem a depimből,  dél felé vettük az irányt Papáékhoz. Máté már nagyon készült, sőt úgy tervezte hogy ő ott is marad egyedül. Mármint nélkülünk. Végül aztán így is lett, bár szombat estére egy kisebbfajta betegség tüneteit produkálta, de szerintem még félholtan sem lehetett volna eltántorítani a tervétől, így maradt. Életében most először aludt házon kívül nélkülünk, és tette mindezt mindenféle külső kényszer, szülői ráhatás nélkül, önként, vígan és dalolva.

Persze most meg hiányzik a büdöskölke, de ezt már más tészta.

Ilyenkor, amikor Papánál vagyunk már a kertkapunál úgymond el vagyunk mi szülők felejtve és csak a Papa és a Mami van a látószögében, és jól is van ez így. Máté rátapad Papára mint matrica a falra, mindenhová vele akar menni, legyen bárhol is az úticél.

Papa készült az autóbuszállomásra, kocsival. Máté rögtön jelezte részvételi szándékát ezen a kihagyhatatlan eseményen.

Papa: - Most ne gyere Máté, mert még nincs áttéve az ülésed az én autómba. Jó?

Máté:- Hát akkor hívjad Apát, és mondd neki, hogy tegye át! VAAAAGY van két kezed és átteszed!

Számláló

Az oldalsó számláló 100000-hez közeledik. Ha valaki éppen akkor jár nálam, amikor ezt a szép kerek számot látja, akkor legyen olyan kedves és hagyjon legalább egy kommentet, de ha le is printszríneli akkor aaz még jobb lenne:)

Nincs tétje a dolognak, max. küldök egy köszilapot karácsonyra... egyszerűen csak kíváncsi vagyok ki lesz a 100ezredik. (ami nem teljesen igaz, mert a számláló csak 2009. valamikorjáról számol.)

Nem az én napom

Most éppen a mairól beszélek, bár ide vehetném a tegnapit is, meg talán az az előttit is, és ha jól belegondolok mostanában elég gyakran úgy érzem, hogy kidobott magából a világ. Lehet hogy kezdek depressziós lenni???

Na de vissza a mai napra, ami igazándiból már tegnap elkezdődött, mégpedig azzal, hogy este csúnyán összevesztünk Mátéval. Amikor azt mondom hogy csúnyán, akkor azt úgy is kell érteni, hogy NAGYON CSÚNYÁN, és még akkor is igen finoman foglamaztam. A részletekbe itt most nem mennék bele, igazából semmi olyan extra dolog nem történt, ami máskor ne történt volna már meg, csak a szokásos ezerszerkellrászólni, milliószorkelltúlordítani, nemhallnemlátnemért semmit, csak őrjöng, mert persze nem aludt délben, és tegnap estére már sok volt, elszakadt a cérnám, és kiborítottam a bilit.

Eredménye persze nem lett csak annyi, hogy jó nagy adag kétoldali síráson estünk át, és amíg Mátét Apa vígasztalta a karosszékben, addig engem Milán a fürdőszobában. Majd magamat ostoroztam, hogy szaranya vagyok mert ordítok a gyerekkel, meg különben is. Majd az önvádam egyszer csak átcsapott önsajnálatba, mert úgy éreztem hogy engem senki nem ért meg, (ezt még mindig így érzem amúgy), hogy engem senki nem szeret, (ez se sokat változott), hogy engem mindenki csak kihasznál és senki se látja, hogy bajban vagyok, majd csak akkor amikor szívinfarktussal és/vagy idegbajjal egyszer csak átköltözöm a túlvilágra, de akkor meg már késő bánat, sírhatnak utánam, és bánhatják, hogy nem törődtek velem többet és hagytak elenyészni ezen a világon.

Ebbe a hatalmas önsajnálatba végül csak belealudtam, de a reggel sem hozott enyhülést, mert a fiúk ugyanúgy összevesztek már korán reggel, Máténak  már megint könyörögnöm kellett hogy méltóztasson reggelizni, és még a minap frissen vásárolt nagykübli vitamin is a földön landolt (ezt még most sem értem, hogy hogy egyébként, gyanítom hogy Milán segítőkészsége is benne is volt a dologban).

Aztán a kedélyek valahogy mégiscsak lecsillapodtak, gondoltam itt az idő hogy megvalósítsam az álmaimat, azaz végre rendet tegyek a webalbumaim között. Az a tervem, hogy Máté régi albumát és a fiúk mostaniját össze szeretném rakni, az utazós képeket pedig a Máté albumának a helyére szeretném, mert akkor sittysutty be tudnám illeszteni a utazós blogba a képeket. De gondoltam teszek egy próbát, és a Máté képeit egy tranzitalbumba teszem, hogy egyáltalán működik-e. Ehhez akartam csinálni egy új gmail-es címet, de nem sikerült, mert azt mondja nekem a gmail, hogy csak bizonyos korhatár fölött regisztrál nekem címet. Nocsak, nocsak, mondom én, ilyet se mondtak még nekem, hogy a magam a 32 évével én még a védett életkorban vagyok. Mivel többszöri próbálkozásra is az arcomba kaptam, hogy mit akarok én, a gyerekek védelmében meg satöbbi, satöbbi, akkor gondoltam egyelőre jegelem  ezt a projektet, hátha holnapra már nem leszek olyan fiatal.

Aztán elszaladtunk Milánnal a postára. Már a kapuban megrekedtünk mert míg én megnéztem a postaládát Milán valamit bűvészkedett a kapuval és valahová becsípte valamelyik ujját, de nem derült ki hová és melyiket, de elég kiadósan üvöltött. A postára betoppanva újabb incidens közepébe csöppentem, mert amíg nyomtam egy sorszámot addig a semmiből felbukkanó kis purdégyerek kikapta Milán szájából a cumit és a sajátjába nyomta. Milán szegén csak pillogott hogy mi van, én pedig gondolkodás nélkül ráripakodtam a gyerekre, hogy mit képzel, és hogy hagyjon minket békén aztán láttam, hogy a gyerek a sötétbőrűek kasztjába tartozik, úgyhogy kicsit visszavettem, jobb velük jóban lenni, ugyebár.  De nagyon ránkcuppant mert jött utánunk mint a kiskacsa, és Milán nyuszikájára is szemet vetett, na de ezt már Ő sem hagyta, a Nyúl az nálunk szent és sérthetetlen.  Ekkor még egyszer rámordultam megkértem, hogy húzzon a fenébe, menjen vissza az anyukájához. Nem tudom megtette-e, de én dolgom végeztével a legrövidebb menekülő útvonalon elhagytam a tett színhelyét, mielőtt még  20-30 szerető rokon a nyomunkba nem ered.

Ha leszámítom, hogy Milán az utolsó kereszteződésnél bealudt, és egészen addig aludt míg ölben fel nem cipeltem a szobába, és még azt is végigaludta, hogy megaóvatosan levettem róla a kabátot-sapkát-cipőt-nadrágot, betakargattam, majd 2 mp múlva ott szobrozott mellettem a nyuszikáját szorongatva, akkor röviden ennyi a délelőtt története.

És mi lesz még itt délután??? Szerintem kirakok a kapura egy Vigyázz harapok! táblát, vagy egy Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel-t. Csak úgy a miheztartás végett.

Buli van!!!

Tagadhatatlanul és megállíthatatlanul közeledünk Máté 4-dik születésnapjához, és mint minden évben ilyentájban már minden erről szól, e  körül forog, milyen ajándék, milyen torta, ki mikor köszönti, satöbbi, igaz, hogy ezek a taktikai megbeszélések inkább a háttérben zajlanak, de mégiscsak érezhet valami feszültséggel teli várakozást a levegőben. Az óvodában is minden hétre jut egy szülinap, tehát ott is nagy mostanában a zsongás.

Nyilván emiatt van az, hogy Máté egy ideje már bulisat játszik. Akkor kezdődött azt hiszem, amikor néhány hete (1-2?) séta közben egész végig arról fecsegett, hogy ő most buliba megy.

- Béreltem egy autót, és azzal megyek a táncoslányokhoz, aztán együtt megyünk a buliba! - hangzott az azóta is sokszoremlegetett örökbecsű.

De a történet akkor sem ért itt véget, mert hosszan ecsetelte, hogy ő bizony ma nagyon későn fog hazajönni, mert a buli sokáig tart, és ő nagyon fáradt is lesz, mert a buliban nem lehet aludni mert nincs ágy, ott táncolni kell, és különben is ott lesz mindenki, Ábel, Bandi, Pancsi, Hanna (majd szép lassan a fél oviscsoportot felsorolta)

A következő felvonás múlt hétvégén kezdődött, amikor is a tescoból hazadőlve ő kijelentette, hogy akkor ő most felveszi a fekete farmerját, merthogy buli van. Mondtam neki, hogy nonono, álljunk csak meg egy szóra, alvás van itt kisöcsém, nem buli, alszunk egy nagyot családilag, aztán meglátjuk mit tehetünk buli ügyben.

Aludtunk is jó sokat. De amikor felébredt a Bulikirályfi, akkor nemhogy nem felejtett, hanem rögtön nekemszegezte a kérdést, hogy akkor MOST fölveheti-e már a fekete nadrágját. Én épp sütisütés közben ráhagytam a dolgot, különben is megígértem neki, szóval nem volt mit tenni. De amikor 5 perc múlva a szemem sarkából megpillantottam, akkor már a fehérkockás ingét gombolta. Láthatott valami értetlenséget a szememben, mert rögtön elkezdte mondani:

- Buli van!!!!! Ünneplőbe kell öltözni, nem lehetek melegítőbe. Mindjárt itt lesznek a vendégek.

- No és kik jönnek?

- Háááttt, nem leszünk sokan, mert a Bandi beteg, ő nem jön. Ábel, meg Bende, meg ez meg az.

Persze Milán is levette, hogy itt valami készülődik, így ő is felrángatta magára a farmerját, elvégre ő sem maradhat alul.

Majd meg is érkeztek a képzeletbeli vendégek, akik valós személyek egyébként, de csak képzeletben lettek meghívva, és tulajdonképpen nem tudom mit csináltak mert én még mindig a konyhában voltam. Kicsit később zenét kért a Főszervező, és felcsendültek Halász Judit régenhallgatottjai, és ment a tánc, meg a móka és a kacagás. Mindenféle kombinációban táncoltunk, kettesével, egyedül, körbekörbe, és énekeltük a kedvenc dalainkat. Szerencsére nekünk nem kellett ünneplősbe öltözni, mi jók voltunk a házi macinacinkban is.

Ugyanez történt másnap is, csak akkor a zenéhez hozzátoldottuk még az Alma együttest is, és így roptuk kifulladásig. Az élményhez pedig csak hozzátesz az, hogy persze Milán Alma együtteses, míg Máté inkább HalászJuditos, úgyhogy van itt fujjogás ám a másikra, mint anno a Depesesek meg a Brossosok között az örökellentét, no az itt is megvan, csak hogy végképp ne unatkozzunk.

Azóta minden nap ovi után bulisat kell(ene) játszani:)

Tegnap mikor későn értünk haza, és partiarcMáté megint bele akart csapni a lecsóba, és amikor én ezt a műveletet  megvétóztam, akkor persze balhé volt, és hallgathattam, hogy de hát buli van!!!! Erre én azt találtam mondani, hogy akkor ma nem méssz a buliba! Erre meg teljesen kiakadt, hogy de mit fognak szólni a többiek, meg hogy ő már megígérte, meg salalasalala.

Még egyszer mondom, egy képzeletbeli buliról beszélünk!!!!! Nem egy valós bulit mondtam le, tiltottam le róla, hanem egy egyszerű képzeletbeli játékbulira mondtam azt este 8-kor hogy NEM.  Az eszem megáll!!!

Abba pedig egész egyszerűen nem is gondolok bele, hogy milyen csatáink lesznek 10 év múlva, ha már most a bulin vitázunk. Mert amire nem gondolok, az nincs is, ugye?

Mindenesetre a hétvégi nagy bulin felbuzdulva sebtiben jegyet vettünk Halász Judit idei nagykoncertjére. Még épp időben, mert igen szűkösen mérik már ilyenkor a szabad helyeket. Máté nagyon odavolt, folyton azt hajtogatta, hogy régen voltunk már koncerten, mikor megyünk. Azóta is minden nap megbeszéljük, hogy mikor megyünk.

Tavaly nagyon élveztük. Idén sem lesz ez szerintem másképp:)

Reggeli indítófeles

Nem tudom más gyerekek hogy vannak ezzel, de az enyéim határozottan gyógyszerfüggők. Nemhogy nem akarják bevenni a gyógyszert, hanem még képesek toporzékolni is, hogy márpedig ők ABBÓL akarnak inni. ÉN nem tudom, azt hiszik, hogy gyümölcslé, vagy nem tudom. Ha pl. az egyiknek nurofent kell adjak, akkor biztos, hogy fél pillanat múlva ott tátog a másik fecskefióka is, hogy ő is, ő is. Mondjuk ez a hozzáállásuk egy fokkal jobb annál, mintha úgy kellene mindenféle trükkökkel beléjük imádkozni a cuccot, de akkor is.

Egyik reggel felvettem videóra amikor Milcsi lándzsásútifű szirupozik. Szerintem pont úgy hajtja fel, mint a kisbolt előtt ácsorgó úriemberek a reggeli indítófelesüket:)

Majdnem a régi

Egy kis macsekolással végül az elveszettnek hitt kommenteket is sikerült visszavarázsolnom a blogba. Igaz, hogy így most kicsit keszekusza, mert dátumot nem tudtam változtatni rajta, de legalább megvannak, és ott vannak, ahol lenniük kell. Így most már részemről befejeződött a mizéria.

Tanulság: Menteni, menteni, menteni, viszonylag rendszeresen. Ha nem felejtem el, akkor ezt meg is fogom tenni. A másik, hogy eddig is minden porcikámmal tiltakoztam a zárt blog ellen, de ezek után még csak meg se fordulni a fejemben a zárás gondolata.

Úgyhogy lassan visszatérek a régi kerékvágásba:)

Freeblogkatasztrófa

A tegnapi egész napos karbantartás után este már kicsit duzzogtam, és volt is bennem valami rossz érézés ami reggelre realizálódott is, amikor egy augusztus végi bejegyzésemmel találtam magamat szemben amikor megnyitottam a blogot.

Elvileg a károk részben helyrehozhatóak. A googlereaderből ugyanis vissza lehet importálni, és szerencsére (áldom ilyenkor az eszem), nyitott blogot vezetek, így ennek nincs akadálya.

Leszámítva hogy:

- A kommentek aug-tól napjainkig elvesztek, valószínű. Még szerencse, hogy az említett időtartamban nem is voltatok olyan nagyon kommentelős kedvetekben, vagy csak én nem írtam olyan érdekfeszítő témákról, hogy érdemes lett volna billentyűzetet ragadni, mindenesetre így csak cirka 100 kommenttel lettem kevesebb.

- Elvileg a reader átimportálta piszkozatba a freeblogba a bejegyzéseimet, de az oldalak között nem tudok lapozni, így csak okt. elejéig tudtam visszaaktiválni (egyelőre) az irományaimat. Ez annyit tesz, hogy egyelőre a szeptember nuku, azaz kb. 20 bejegyzésemet nem látom eddig. Plussz a beillesztett videóim törlődtek, de azok eleve megvannak máshol, szóval ez legyen a legnagyobb baj.

update: explorer-rel tudtam lapozni, így most már azokat is helyreraktam. Azt hiszem egyelőre kihoztam a lehetőségekből a maximumot. A zártblogosokat meg nem irigylem:(

Tulajdonképpen lehetett volna ez rosszabb is. És lehet hogy még jobb is lesz, fő az optimizmus.

A tanulság pedig az, hogy időnként azért jó menteni, még ha azt is mondják, hogy nem kell mert megteszik helyetted.

Ovisfotózás

Már szeptember óta tudjuk, hogy ma ovis fotózás lesz az oviban, és egész eddig azon dolgoztunk, hogy legalább ezen a héten ne legyen beteg Máté. Volt már fényképezés az előző félévben is, de akkor sikerült lebetegedni, pedig nagyon jó képeket csináltak a gyerekekről. Szerencsére a múlt heti őszi szünet a kezünkre játszott , így ma (majdnem) épen és egészségesen megjelentünk az oviban. Máté nagyon be volt sózva, mert végre valahára ingben és farmerban mehetett be a csoportba!!!! Régi vágya teljesülhetett ezzel:)

Persze nem mi ill. nem Máté lenne, ha két nappal ezelőtt nem ütötte volna össze a fejét Ábellel, és nem horzsolta volna le az orra alatti részt. Szerencsére semmi komoly, de azért mégiscsak ott van egy kis varacska, nem tudom mennyire fog ez látszódni a képeken. hátha kiretusálják.

A másik parám a betegség és az arci sérülések mellett még az, hogy mi van ha Máté megfutamodik és nem lesz hajlandó odaállni a fotós elé. Hajlamos rá sajnos, és ilyenkor képes toporzékolva zokogni, hogy márpedig ő nem. Ezt elkerülendő reggel előkerestem a saját ovis képeimet, hogy megmutassam neki, hogy nálunk is volt régesrégen ilyen fényképezés, és hogy én is a legszebb, legkedvencebb ruhámba mentem akkor oviba, satöbbi, satöbbi...

Nézte, nézte a képeket, és alapvetően tetszettek neki, de persze rögtön számonkért, hogy miért nem mosolyogtam. Upsssz. Próbáltam bizonygatni, hogy de igenis mosolyogtam, de ő meg volt róla győződve, hogy nem. Az egyiken mondjuk valóban nemigazán, de ott mintha beteg is lettem volna, vagy valami, nem emlékszem pontosan a családi legendára, de a másikon, az 5 évesen határozottan csíz-re áll a szám.

Aztán már majdnem lapoztunk, amikor még félszemmel a képet nézte, hogy félig nevetve megjegyezte, hogy Vicces. Mármint az én ovi képem. Vicces. Hát nem mondom.... földön fekvőbe nem igazán ér belerúgni még egyet, úgyhogy szó nélkül továbblapoztam.

Nem mondom valóban van a képeknek egy kis retróhangulata, de szerintem aranyos:)

Szerencsére két oldallal arrébb a tesóm bölcsis képére akadtunk, ami amúgy nekem a kedvencem, és ekkor kicsit helyrebillent a lelkivilágom, mert mikor mondtam neki, hogy nézd csak ez meg itt Bandi, amikor bölcsis volt, arra már nevetve csak ennyit mondott, hogy ez még viccesebb! (Bocsi Tesó!)

És akkor ezen a ponton jobbnak láttam lezárni ezt a fényképnézegetést, mielőtt teljesen porig aláz minden családtagot, pláne, hogy az albumban vannak még az én szememmel is viccesnek minősülő képek.

Na mindegy.

Nagyon kíváncsi vagyok hogy mit hoznak ki Mátéból ma délelőtt, hogy aztán 30 év múlva őt is le lehessen viccesezni:)

Öltöztetőmacis

Most hogy vége az őszi szünetnek és újra édeskettesezünk délelőttönként Milcsiszivel, így olykor-olykor magára van utalva. De ez Őt egyáltalán nem zavarja, nem úgy ahogy annak idején a Bátyját zavarta volna, sőt Milán az a fajta gyerek, aki jól elvan egyedül is a maga kis játékaival. Hosszasan képes odavissza tologatni egy kisautót, vagy tornyot építeni, vagy bármit. Aztán mikor elkészült a mű, akkor jön és hozza, és mutatja, vagy hív hogy menjek és nézzem meg, és mondja, hogy Szép!

Pár napja megtalálta a polcon az öltöztetős macit és ez lett az új kedvence. Komolyan hihetetlen, hogy 150szer is képes neki új pulóvert meg új cipőt adni ugyanazzal a lelkesedéssel.Én meg úgy imádom, ahogy koncentrál:)))) kicsit kicsücsörített szájjal. Meg ahogy a kis husi kezecskével igazítja a helyére a dolgokat.

Délelőtt a Naplás-tónál

Néhány napja Ernáéknál olvastam a Naplás-tóról, amiről eddig még sosem hallottam, és amit mi így családilag csak Maflás-tónak hívunk, mert annak legalább van értelme:) Aztán amikor azon gondolkodtunk, hogy hová menjünk ezen a napsütéses hétvégén, ami nincs messze, és ott sem muszáj hosszú órákat eltölteni ahhoz, hogy értelme legyen kimozdulni otthonról, akkor eszembe jutott ez a hely. Így vasárnap délelőtt oda látogattunk el. Nincs messze tőlünk, talán 20-25 percet autóztunk, és ebbe már egy útlezárás is benne volt.

A tó egy mesterségesen kialakított víztározó, amit árvízvédelmi célból hoztak létre a 70-es években. A szomszédos Cinkotai kiserdő és a tó együttese kedvelt kirándulóhelye a környékbelieknek, a tó maga pedig horgásztóként is üzemel. Ittjártunkkor is teljesen körbeülték a horgászok, akikre Milcsi valamiért pikkel, vagy egyszerűen csak állatvédő aktivistának állt, mert amikor a horgászok mellett vitt az utunk, akkor rendre elkezdett valami felderítetlen ok miatt hisztizni. Hmm.

A tó és a környéke egyébként természetvédelmi terület, több védett növény- és állatfaj található meg itt, többek között itt él  Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, a mocsári teknős.

Az ott töltött idő, kb. 1 óra, arra volt elég, hogy körbesétáljuk a tavat. Na jó kis kitérővel, mert azt gondoltuk, hogy megy körbe olyan út, ami nem susnyás, de egy részen mindenképp át kellett vágnunk a gazoson, de nem volt olyan vészes, simán vettük az akadályt motorostul-biciklistől-babakocsistul-gyerekestül.

Az erdőbe most nem mentünk be, pedig a széléről bepislantva igen jó kis sétautak vannak benne, (meg az internet szerint rengeteg kullancs. Bár azt nem tudom, hogy novemberben van-e még szezonja a kullancsoknak.)

Jól éreztük magunkat, nagyot sétáltunk, a fiúk bicikliztek-motoroztak, földet túrtak (röfröfröf), és elriasztották  halakat. Szerintem a horgászok között népünnepély tört ki amikor elhagytuk a helyszínt.

Itthon pedig olyan jól aludt mindenki ebéd után, hogy Milán fél5 felé emelte fel először a fejét, és Máté is aludt vagy 3 órát, ami nálunk nem egy megszokott dolog. már ezért is megérte:)

Őszi séták

Kegyes volt azért hozzánk az idei ősz, mert akárhogy is nézzük, mégiscsak november eleje van, és ahhoz képest szuper az idő. Még szuperebb, hogy ez az időjárás éppen egybeesik az őszi szünettel, úgyhogy igyekszünk kihasználni még az utolsó napokat, amikor nem fagyunk meg odakint, és minél többet kint lenni.

Hét elején még bepróbálkoztunk egy játszóterezéssel, de a csúszda vizes volt, a homok sáros, úgyhogy azóta hanyagoljuk, ha lehet. Annál inkább preferáljuk a hosszú sétákat délelőtt is és délután is. Szerencsére a fiúk sem ellenzik ezen javaslatomat, sőt... hiszen olyan izgalmas ilyenkor a séta. Volt, amikor konkrét céllal indultunk valahová (tegnap pl. Máté mondta hogy nézzük meg Milán szülőházát értsd. kórházát), de a fele távig nem jutottunk el, mert minden második fánál leragadtunk, leveleket gyűjtöttünk, meg faágakat, meg makkot, meg épp mit találtunk, leginkább mindent ami mozdítható.

De olyan aranyosak, és olyan lelkesek hogy nem tudok nekik nem-et mondani. Így aztán lassan összegyűjtjük szerintem a kerület összes falevelét. néhány háztulajdonos igazán hálás lehetne nekünk, hogy eltakarítunk a háza előtt:)

Milán eleinte motorozik, aztán gyűjtöget, majd végül a babakocsiban köt ki, és csak külsőszemlél. Érdekes egyébként, hogy Milán még mindig ragaszkodik a kocsihoz, Máté hasonló korban, sőt még korábban már rá sem akart nézni, nem hogy beleülni. Vele már csak a magam kényelmére toltam magam előtt, hogy ne kelljen nagy pocakkal cipelni a szatyrot, és úgy általában véve semmit. De Milán szereti a kocsit, úgyhogy nem indulunk el nélküle, szinte már a tenyeremhez nőtt a fogantyúja.

Máté pedig vagy rollerrel vagy futóbiciklivel jön, vagy mostanában szeret gyalogolni is. Hihetetlen távokat meg tud tenni. Közben énekelget, vagy együtt éneklünk, vagy beszélgetünk okos dolgokról, vagy sztorizik valamit a kis fantáziavilágából. Egyik kedvence, ha végigbeszéljük, hogy kinek mi a jele az oviban. Mindenkiét tudja oda-vissza.

Mikor pedig a korai sötétedés hazazavar minket, akkor mostanában rákaptunk a mesenézésre. Újabb kedvenceink vannak, Máté rákapott a Micimackóra, abból is a Micimackó karácsonya és a Micimackó és a Zelefánt a dobogós. Ezeket váltogatjuk.