Esik a hó! Remek és szuper a szó pozitív
és negatív értelmében is egyszerre. Mert szeretem ám én a hóesést,
elvégre ezért van tél, vagy mi, de két gyerekkel útnak indulni egyébként
sem egy egyszerű dolog, legalábbis nálunk, hóesésben meg pláne nem.
Pedig nincs mese, fel kell öltöznünk, el kell indulnunk, hiszen ma van
az ovis beiratkozás. (külön posztban jövök majd a részletekkel).
Hol is kezdjem, hol is kezdjem?
Ha már itt a nadrágom karnyújtásnyira,
két lépés között gyorsan beleugrom, másik kettő között magamra kapom az
első pólót ami a szekrényben a kezembe kerül. Én így hipphopp 80%os
készültségben vagyok. Megy ez:)
Látom Milán jól elvan a játékos zsák
módszeres kipakolásával, így Matyival kezdem, ő amúgy a könnyebb eset,
ha akar egyedül öltözik, kivéve a harisnyát. Előveszem a ruháit. Persze
nem jó neki a vonatos harisnya, és az autós sem, mert most a medvésre
vágyik, de az koszos. Eltöltünk ezzel néhány percet, míg végül rákerül
az első vonatos, jöhet a nadrág, de még a kezembe sem veszem, már
hallom, hogy az nem lesz jó. Újabb néhány percig győzködjük egymást, én
leginkább azt bizonygatom, hogy nem kell az ünneplős feketét felvenni, a
vékony kékben pedig fázni fog, hiszen esik a hó, majd végül
beleegyezik a barna farmerba, de csak akkor ha neki is teszünk
nadrágszíjat. Oké! Felülre végülis jó az ami rajta van, majd ráveszünk
egy normális kardigánt, és nem is látszik, hogy reggel kicsit
összejoghurtoztuk a pólót. Szuper!
Milán eközben nemcsak a játékos zsákból
pakolt ki, hanem 2 fiókból is, így kis időbe telik, mire kivadászom a
játékok és nyári sapkák kavalkádjából, de vigyorog mint a tejbetök, de
most nincs idő letolásra, különben is én már tudom azt, amit ő még nem,
hogy hamarosan leolvad az arcáról ez az angyali vigyor. És igen!!!!
Megint igazam lett, bárcsak így lenne 5-ösöm is a lottón. Milán küzd,
harcol, elmenekül, nyafog, sír, hisztizik, és ezek végtelenszámú
kombinációja, de végül teljes a siker, minden ruhadarab rajta van, már
csak a cipőjét kell megkeresni valahol a játékupac alatt.
Hagyom, had keresgéljenek együtt, addig
én kiszaladok a fürdőbe, és megpróbálok embert varázsolni magamból. 2
másodperc múlva mindkét Kiskorú a lábam mellett toporog, az egyik a
fogkeféjét követeli, a másik a fürdőszobapolcról pakolja le a
naptejeket. Hagyom, legalább csendben van, én pedig tudok haladni.
Persze Matyit is be kell sprézni, persze ő is akar fésülködni, persze
neki is kell az arcára kenni azt amit az enyémre, és rajzolni a szemére,
stb, stb... Végül fújok rá egy kis dezodort az apjáéból, had
illatozzon.
No akkor, célegyenesbe kerültünk, irány a sapka-kabát, ezmegaz!
Ja de előtte még leszaladok és kiállok a
babakocsival, és beleteszem a lábzsákot, amit gyerekkel a kezemben nem
tudok. Fiúk addig az előszobatükör előtt majomkodnak.
Leszaladok-felszaladok, minden oké, indulhatunk, rólam persze már folyik
a víz.
Egyik sapka, másik sapka, egyik kabát,
másik kabát. Matyi persze nem azt akarja felvenni, hanem egy másikat, de
ezt már meg sem hallom. Hoppá, hiszen esik a hó, akkor viszont
gumicsizma kell. Megkeresem, Matyi felveszi. Eszébe jut, hogy nem
pisiltünk. Milyen igaz! Kabátot levesszük. Pisil. Kabátot visszavesszük.
Milán a konyhában pakol. Észreveszem, hogy nincs meg a fél cipője.
Ekkor már égnek álló hajjal rongyolok vissza a kisszobába, és keresem. A
radiátor alatt megtalálom. Juhé!Milán visszaveszi a cipőjét. Matyi
nyafog, hogy melege van. Érthető.
Leveszem a fűtést, másik kezemmel
felnyalábolom a papírokat az asztal széléről, ami vinnünk kell. Kinyitom
nekik az ajtót, hogy ne süljenek meg.
A kabátom kapucniját sittysutty
felcsatolom, de a csizmámat már nincs erőm megkeresni, de hát csak ide
megyünk 2 sarokra, jó lesz a félcipő is, majd vigyázok. Nem vettem
pulóvert, jut eszembe, no sebaj, a sídzseki úgyis meleg, és különben is
nekem már most melegem van.
Matyira bízom Milán nyusziját, én hozom a
cumit. Illetve nem hozom, ottmarad a asztalon, de ezt már csak akkor
veszem észre, amikor Milánt már a lépcső alján bekötöttem a kocsiba.
Visszaszaladok, kinyitok, cumit magamhoz veszem, visszazárok,
visszanyitok és még a kesztyűket a táskámba süllyesztem. Visszazárok.
Folyik rólam a víz, még jó hogy nem vettem pulóvert:)
Mátét közben győzködöm, hogy ne jöjjön
már motorral, nincs elég bajunk??? Különben is hóban gyalogolni jó. Nagy
nehezen elhiszi, és még élvezi is, ahogy ropog a talpa alatt.
Elértünk a kapuhoz! Innen már nincs megállás!
Éljen, kint vagyunk, sétálunk, és esik a hó!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése