Séta

Régebben, amikor Máté még nagyon pici volt sokat sétáltunk hármasban, ő a babakocsiban szunyókált, mi pedig róttuk a környék utcáit, és megváltottuk a világot. Aztán ahogy Feri egyre többet volt külföldön, a hétvégéink sokszor olyan nagyon besűrűsödtek a teendőkkel, vagy rossz idő volt, hogy nem már nem is nagyon emlékszem, mikor voltunk utoljára együtt sétálni. Tegnap Feri korán érkezett haza, és mivel kint ragyogó napsütés volt, és egyébként is boltba kellett volna menni, gyorsan felöltöztünk és elindultunk. Nagyon jó volt, mindenki jött a saját lábán, többé-kevésbé, mert Matyi néha úgy gondolta, hogy Apa nyakából szeretné felderíteni a terepet, és akkor néhány sarok erejéig felkéredzkedett. Amióta rákapott a séta ízére a babakocsi újra tabutéma lett nála, egyáltalán nem óhajt beleülni, még pihenésképpen sem, pedig olyan sokat egyvégtében még nem tud menni, szóval lesz még pár kellemetlen percünk emiatt, amíg tényleg stabil járásnak nem lesz nevezhető az amit csinál. Kicsit beugrottunk a játszótérre is, de érdekes, hogy amennyire szerette tavaly Matyi a hintát, most egyáltalán nem akar hintázni, szerintem azért mert abban is ülni kell, de ezt csak én mondom, nem tudom van-e összefüggés a kettő között. Viszont, szívesen lovagolt, és most már a homokot is értékelte volna, de gonosz anyuka nem engedte bele, mert túl vizesnek, sárosnak, hidegnek találta, és egyébként sem homokozáshoz voltunk öltözve. Na ezt is még meg kell szoknom, hogy játszósba öltöztessem Manófőnököt, ha kitesszük a lábunkat itthonról, mert most is a második lépésnél ő vagánykodott és orra esett egy gyökérben, míg én bezártam a kaput, persze csupa sár lett. Azt hiszem továbbra sem kell aggódnom, amiatt, hogy nem lesz mit mosni-vasalni.

 

És most vittem fényképezőgépet is.

 

Így sétálnak a fiúk:

 

 

Így szalad Máté:

 

 

 

Így sétálunk mi:

 

 

És így kellett visszahúzni:

 

R