Hát vége lett...

Tudtuk, hogy eljön majd a nap, de nem sejtettük, hogy ilyen hamar, amikor végleg búcsút veszünk az ovitól. Nem csak úgy pár hétre, mint eddig, nem csak úgy, hogy majd jövünk még, mert van még ovis gyerekünk, nem lehetett azt mondani, mint tavaly, hogy de jó, hogy van még egy évünk, mert nincs több. Bárhogy húztuk-toltuk, nincs mese, nincs már ovis kisgyerekünk :-( Ősztől már csak iskolásaink lesznek. Igaz, abból lesz kicsi is meg nagy is, de ez sovány vigasz.

Szóval ma családilag vittük reggel Marcit utoljára az oviba. Szerintem csukott szemmel is odatalálnánk. Az udvart, mint minden reggel, már söprögeti a gondnokbácsi. 3-at is elfogyasztottunk az évek során, volt István bácsi, aztán mikor ő nyugdíjba ment, akkor volt siketnéma fiú Gábor "bácsi", de ő aztán megházasodott, és máshová költözött, aztán volt egy kis átmeneti állapot, amikor nem volt gondnok, és most Péter bácsi van. A kapukódot már rutinból ütjük be. A
A virágoskertben még megvan az a kis parcella, amit egykor még Milánék gondoztak. Mióta Kati néni tavaly nyugdíjba ment, nem tudom van-e gazdája.
Biciklitároló, belső kapu, lépcsősor, folyosó. Ismerősök jönnek-mennek, vagy ha nem is ismerősök, akkor is köszönünk egymásnak. Ha nincs látványos generációs szakadék, akkor mindenki sziát köszön.
A folyosón balra volt Milán csoportja. Hiába ment már el 3 éve az oviból, mégis minden reggel arra fordítom a fejemet először. Az idén új szekrényeket kapott a Csillag csoport, szépek, színesek, de így már nem olyan, mint a "mi időnkben". De a házikó jel még mindig ugyanolyan.
Jobbra indulunk. Megnézzük, mi lesz az aznapi menü. Köszönünk a Galagonyásoknak, a Logopédus Éva néni szobája már üres, neki május végén már lejárt a küldetése. Minden gyerekemet ő tanította meg szépen beszélni.
A folyosó végén van a Boróka. 4 éve a szívünk csücske. Ma utoljára ülünk le a kispadra. Marci ugyanúgy bogarászik, mint egyéb napokon. Az év során kialakult egy sorrend, hogy ki mikor érkezik, pl. NagyÁron már mindig korábban ott volt mint mi. Aztán jöttünk mi, velünk majdnem egyidőben Boldizsár, Borcsi, Nóciék, és Tokláék,Mira,és nemis ment be Marci, amíg a megszokott kis társaság össze nem jött az öltözőben. Az utolsó hétre ez egy kicsit megborult, de az öltözőben ücsörgésről nem mondott le Marci most sem. :-)

Marci az első napon a mosdóban, és 2 héttel ezelőtt. :-) Már kilógott a feje a tükörből.

A pöttyöslabdás kisszekrény előtt.

Böbe néni is megpuszilgatta még utoljára.

Az egykori óvodások az oviudvar előtt.

Tartalmas 9 év van mögöttünk. Voltak köztük hullámvölgyek, Máté nem volt annyira szerencsés, mint később az öccsei, az ő dadusa például nem volt annyira kedves, nyugdíjba is ment utánuk, és az óvónői sem mindig voltak mindig a helyzet magaslatán. De aztán erősen kárpótolt az élet azokért a kellemetlenségekért, mert utána kívánni sem lehetett volna szuperebb óvónéniket és dadusokat, mint amilyeneket Milán és Marci kapott. Hálás vagyok ezért.
Tudom, hogy ez az élet rendje, hogy óvodásból iskolás lesz, tudom, hogy Marci már nem oviba való, de mégis olyan nehéz ezt elengedni, mert az ovis lét, az annyira nagyon jó! Olyan szabad, olyan kötetlen, amilyen már nem lesz soha többet. Marci pedig olyan kis zabolátlan kiscsikó :-) Minden zsigerem tiltakozik az ellen, hogy bedarálja a közoktatás. Valahogy az idén nagyon kicsúcsosodott bennem minden ellenérzés, ami az iskolai neveléssel, a tanítás milyenségével, mennyiségével, minőségével kapcsolatos, és nehezen tudok ettől egyelőre elvonatkoztatni, és lelkesedéssel várni az első osztályt.
De majdcsak alakul ez valahogy. Azt már most tudom, hogy a következő tanév ( sem) lesz unalmas. Mindenkinek meg lesz a maga kihívása.
De addig még előttünk van egy hosszú nyár. Ma még kicsit nyalogatom a sebeimet, holnap majd örülünk a bizonyítványoknak, aztán a hétvégén a Balatonnál felejtünk :-)

Hát ennyi volt. Vége az ovinak. Vége a tanévnek. Új korszak kezdődik.