Egyedül

Még a Balatonnál történt vasárnap, hogy mivel szombaton eléggé lesültünk a focipálya szélén, amíg Ferinek fociznia kellett, majd utána még rátoltunk egy délutáni strandolást, vasárnap nem nagyon fűlött már a fogunk ahhoz, hogy a napon aszalódjunk. Mármint Ferinek meg nekem. A gyerekek bármennyi időt el tudnánk a strandon tölteni. De ahogy ezt fölvetettük, akkor érdekes módon mégsem ütköztünk veszett nagy ellenállásba, hanem rögtön jött Milántól az alternatív program, hogy jó, akkor menjünk bobozni!
Erre rá is bólintottunk. Gondoltuk, hogy még jó is, mert úgyis meg kell még állnunk Veszprémben a Decathlonnál, és Fűzfő felől úgyis ritkán (inkább sosem ) megyünk arra.

Szóval Fűzfő-Bob, tök jókor érkeztünk, mert alig voltak, végülis előszezon van még, meg jó idő, biztos mindenki a strandon hever. Csúsztunk egyet, kettőt, már nem is tudom, amikor a Nagyok kisasolták, hogy 8 éves kortól már egyedül is csúszhatnának, és akkor ők most már egyedül mennek. Hát én nem voltam ettől az ötlettől annyira elragadtatva, sőt... Feri viszont nem mondott ellent. Én meg mondtam, hogy jó, ha ő engedi, akkor menjenek, de nyilván ettől meg Marci kattant be, hogy nem igazság, hogy ő meg nem mehet egyedül, és persze, hogy elkezdett vergődni. Már-már visszaszívtuk az egész egyedülsiklást, amitől persze a nagyok is bekattantak, amitől meg én kattantam be, és mondtam, hogy akkor menjünk innen a fenébe, mi a bánatnak jöttünk, ha jobb itt duzzogni a padon, semmint bármilyen formában bobozni.
Végül aztán úgy lett, hogy a Nagyok mentek egyet-egyet egyedül, így viszont Marcinak még két csúszása maradt, és ezzel az ő száját is be lehetett fogni, hogy ő meg akkor eggyel többször siklott.
Nem mondom, hogy nem rágtam vállig a karomat egész addig, amíg le nem értek egyben, mert igen.
Túl nagy dózisban kapom mostanában ezt a nagy önállósodást, és nehezen alkalmazkodom az új helyzethez. ( Lehet, hogy segítene mondjuk az alkalmazkodásban, ha a vacsorakészítésben, meg a szennyespakolásban is nagyobb önállóságot mutatnának, de oda egyelőre még nem férkőzött ez be.) 

Aztán a parkolóban, amikor a kocsikulcsot vettem ki a táskából, akkor jutott eszembe, hogy a lakáskulcsot otthagytuk Füreden a fölső szekrényben, mert amikor első este lementünk a strandra, akkor kitettem, hogy azt legalább ne vigyük magunkkal. Úgyhogy annyi volt a Veszprémben ebédelésnek, pedig már szinte beleéltük magunkat, és visszaspuriztunk Füredre a kulcsért, és akkor már ott ebédeltünk Menüben, a szokott helyünkön.