Gellérthegyi játszótér

Még a szünet utolsó napján, azaz múlt kedden jártunk a gellérthegyi felújított csúszdás játszótéren. Nagyjából azóta tervezzük/tervezem, hogy meg kellene nézni, amióta elkészült, vagyis tavaly nyár óta minimum. De hát nooo, kicsit lassú nálunk a reakcióidő :-)
Igazából ez volt egyetlen értékelhető nap időjárásilag, úgyhogy már reggel belengettem nekik, hogy csináljunk ma valamit. Persze ahányan voltak annyi félét akartak csinálni, de annál tovább, hogy menjünk ki a Mogyoródi úti pályára focizni, nemigen jutottak ötlet terén. Mármint megvalósítható ötletről beszélek. Marci mondjuk állatkertbe akart menni, de nekem annyira, de annyira nem volt kedvem oda menni, de mivel megígértem neki, hogy majd máskor, félő, hogy nem fogom ezt megúszni.
Szóval javasoltam ezt a csúszdás játszóteret, egy kis sétával megspékelve. DEEEE, előtte szigorúan háziátnézés, hegedűgyakorlás volt tervben.
Aztán jött az ebéd, aztán én elálmosodtam, és igazából már bántam, hogy feldobtam az ötletet, de a fiúk eddigre teljesen rákattantak, hogy menjünk. Hát mentünk.

Hogy ne kelljen Gellért térnél száz zebrán visszaaraszolni a hegyhez, egy kis utcán mentünk föl, és belestünk a fürdő udvarára. Persze a fiúk rögtön rákattantak, hogy menjünk inkább ide. :-)

Pikkpakk megtaláltuk a játszóteret, pedig nem volt kitáblázva, és hát... ha nem is volt épp tömeg, de jóóóó sokan voltak. Én letáboroztam egy padra, a fiúkra rábíztam, hogy vigyázzanak és figyeljenek egymásra, és ne veszítsék el Marcit, és már ott sem voltak.
Én élveztem a napsütést, és kerestem őket a szememmel.
Alapvetően klassz a játszótér. A csúszdáknál olykor-olykor feldúsult a sor, és akkor várni kellett. Vagy átmenni másikhoz, és jó kis mászó tornyok, mászóvárszerűségek vannak.
Mégis vegyes érzéseim vannak a hellyel kapcsolatban, mert volt pár dolog, ami kicsit zavart.
Például, hogy nincs egyáltalán körbekerítve. A kétszintes játszótér felső szintjét alulról egyáltalán nem lehet belátni. Hogy ott fenn is vannak játékok, az nekem csak akkor derült ki, amikor valamiért fel kellett mennem, mert Marci kiabált. ( nem tudott felmászni valahová) Tehát ha mondjuk én abban a hiszemben, hogy a fiúk a csúszdánál állnak sorba, lent várom őket, akkor ők ott fenn simán elkóborolhatnának fel a hegy rejtekébe. Persze nem mentek sehová, de ők már nagyok. De még Marciban sem voltam teljesen tutibiztos, hogy ha mondjuk elveszíti a tesóit, akkor nem esik pánikba, és nem indul-e el valamerre. Szóval ez az egyik.

Fentről nézve.

 Napfürdőznek.

A másik, ami nekem örök vesszőparipám, hogy nincs mosdó a játszótér mellett. Egyszerűen nem is értem, hogy egy felújított hiperszuper, tényleg jó, ráadásul frekventált helyen lévő, teli turistával játszótéren hogyhogy nincs vécé. Akár pénzbedobós is. De nincs. Semmilyen. Volt ugyan egy ivókút, (1 darab) ami még nem működött. Úgyhogy azzal a fél lityi vízzel kellett kihúznunk, amit itthonról vittünk magunkkal. ( többet nem akartam cipelni a város másik feléről, gondolván, hogy majdcsak megtöltjük valahol a palackot.) Emellett ehettek ugyebár koszos kézzel, mert kezet sem tudtak mosni. ( nem, nem vagyok az a fertőtlenítős anyuka, de mióta Milánnak ótvaros volt az arca, ami ugyebár a folyósorr-nyál-kis seb-koszos kéz kombinációjától jön elő, nem szeretem, ha hótfekete kézzel tolják magukba a kakaóscsigát.) És mondom, a tér tele volt külföldi turistával! Gondolom a szállóból.
Na mindegy.

Egy idő után elunták a fiúk  a csúszást, (vagy a sorbanállást), és nekiálltak homokozni. Egy remek alagútrendszert dobtak össze.

Gondoltam, ha már ideáig eljöttünk, akkor ugyan már menjünk fel a hegyre, és nézzünk szét. Nem arattam osztatlan sikert az ötletemmel, de azért jöttek. Igaz, hogy belengettem nekik, hogy fent biztos árulnak fagyit!

Marci: - Anya, miért van ennyi lépcső???
- Hogy könnyebb legyen felmenni a hegyre. Meg a lépcsőzés a legjobb fenékformáló :-)- toldom hozzá. 
Kicsit később. 
- De anya, én már nem akarom tovább formálni a faromat! 

Hát ilyen lelkesen bandukoltunk fölfelé. 

Közben megpihentünk, és gyönyörködtünk. Mert annyira szép!

 A másik irányba is az.

Fagyizás előtt. Meg voltak kicsit sértve, hogy a szobor lábánál lévő jégkrémárustól nem vettem nekik 1000 ft/db -ért jégkrémet.

 Na de aztán kaptak helyette fagyit. Igaz, hogy az se volt olcsó. De legalább bivalynagy volt. Máris jobb lett a kedvük :-)

Innen már hazafelé indultunk. Majd lent, a buszmegállót keresve mégis úgy döntöttünk, hogy elvillamosozunk Feri felé, aki már végzett, és akkor együtt tudunk hazamenni. És így is lett. Jól ránk is esteledett, mire hazaértünk.