2017. augusztus 14., hétfő

Közeleg

Nyakunkon a tanévkezdés, de ami még ennél is sokkal jobban foglalkoztat az idén, az Milán műtétje, ami ugyancsak vészesen közeledik.
A múlt héten sikerült minden vizsgálatot elintézni, igaz, hogy 5 napból 4-en ott voltunk az orvosi rendelőben. Hétfőn beutalókat kértünk, szerencsére nem volt senki. Erre számítottam, hogy kánikulában, hétfőn délben nem kell majd sokat várakozni.
Kedden elmentünk vérvételre és röntgenre. A vérvétel miatt volt egy kis para, kicsit félt tőle Milán, érthető módon, de persze túlélte, és ügyes is volt, hang nélkül tűrte, hogy levegyék tőle azt a "rengeteg" vért. Utólag még sopánkodott kicsit, hogy az összes vérét kiszívták, ő látta.
Aztán én futottam még egy háziorvos-labor kört, mert kellett egy plusz beutaló a vércsoport meghatározáshoz. Majd délután vissza a leletért.
A vérkép többé-kevésbé rendben van, vannak némi eltérések, de azokról tudtuk, hogy lesznek, pl. allergia, és egy kicsit vashiányos, amire most elkezdtünk szedni vascseppeket.
Csütörtökön ekg. Ott is minden rendben.
Úgyhogy elvileg most műthető állapotban van Milán, már csak arra kell vigyázni, nehogy valami hurutos megbetegedése legyen, vagy herpesz, vagy ilyesmi. Sőt most felhívtak a klinikáról, hogy akkor nem felejtettük el ugye az időpontot, és azt mondta a hölgy, hogy figyeljünk arra is, hogy a műtét helyén ne legyen elkapart szúnyogcsípés vagy bármilyen seb. Szóval nem kevés dologra kell figyelni egyszerre.
Persze közben Milán nyafog, hogy miért, meg hogy mi hogy, meg hogy egyáltalán. És olyan nehéz felé határozottságot és nyugodtságot közvetítenem, és meggyőzni róla, hogy nem lesz semmi gond, és hamar el fognak telni a nehezebb napok, és aztán minden szuper lesz, mikor én magam is tele vagyok félelemmel, tanácstalan vagyok és kétségbeesett, és én sem tudom, hogy mi vár ránk pontosan az elkövetkező hetekben, és hogyan fogjuk átvészelni, és én is azt szeretném leginkább, ha most nem megállna az idő, hanem egy kicsit előrehaladnánk már, és lennénk 2-3 hónappal előrébb, hogy legyünk ezen az egészen túl.
Két hét múlva ilyenkor már túl leszünk a műtéten, és sokkal okosabbak leszünk.

És a tanévkezdés... hát arra most egyáltalán nem tudok gondolni..... a múlt héten elmentünk Mátéval és összeszedtük a papír-írószereket, ennyivel beljebb vagyunk, de van még pár dolog, ami kéne. Máténak új tolltartót ígértem. Ő új táskát is akart, de olyan jófej volt, hogy beleegyezett, hogy most csak egy új tolltartót kap. Nincs baja egyébként a táskájának, látszik rajta az elmúlt 3 év, de még abszolút kibírja ezt a negyediket is. És Máté már olyan rutinosan tudja nemhazahordani a holmiját, hogy tényleg csak a legszükségesebbek kerülnek haza. Ha meg sokat kell hozni, akkor még mindig ott vagyok én, aki cipeli. Csak Máté most megint nincs itthon, nélküle pedig nem szeretnék választani.
Marcinak is kéne egy benti cipő legalább, mire elkezdi az ovit, aztán a többit  majd meglátjuk, az első heteket szerintem még simán tudjuk venni a meglévő ruhatárával.


Hát így állunk...

6 megjegyzés:

  1. Át tudom érezni ezt a műtét mizériát és el is hiszem, hogy miket érzel... Nálunk nem volt ugyan ilyen a fiúkkal, de Máténak még 5 évesen fitymaszűkületes tervezett műtétje volt ugyanígy augusztus legvégén, szintén végigjártuk ezeket a kórházi macerákat és én is ugyanígy éreztem magam, mint te, pedig az nyilván nem volt olyan komoly. Rá egy évre viszont, pont a szülinapja másnapján és ugyancsak augusztus végén, kivették a vakbelét egyik napról a másikra mert begyulladt és perforálni készült éppen, na akkor éveket öregedtem szerintem egy délután alatt :) , de túl lettünk rajta, mint ahogy biztosan ti is túl lesztek rajta és minden rendben lesz, csak ilyenkor még minden olyan rémisztő, de valahogy ott a kórházban és közben, amikor már benne vagytok sokkal jobb minden valahogy és persze a legfontosabb, hogy Milánnak esélye lesz ezzel kijönni ebből... Drukkolok és szorítok, sok puszi Nektek :) !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük a drukkolást, és a kedves szavakat :-)
      Igen, tudom, hogy ott lenni, benne lenni és csinálni, már egyszerűbb lesz, de ez a várakozás ez nagyon idegörlő tud lenni. Mindig kattog valamin az agyam. Leginkább azon, hogy hogyan tudnám a kórházas napokat Milán számára megkönnyíteni, hogy ne előtte ne féljen, utána pedig kicsit elterelődjön a figyelme. Ha hazajövünk, akkor már jobb lesz, de a kórházas végehossza nincs napoktól eléggé tartok. A műtétre magára pedig gondolni sem merek... az elég lesz ott és akkor.

      Törlés
  2. Kitartást kívánok és nagyon drukkolok!Pontosan milyen műtétje lesz Milánnak?Egy hős ez a fiú, én már a vérvételnél elájulok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. CSípő. A combcontjának a végét kell visszailleszteni a helyére.

      Törlés
  3. Valóban szörnyű ez a műtét előtti várakozás... Bár nekünk amikor Marcit műtötték pikkpakk megvolt az időpont... Nagy izgalom volt mert épp előtte pár nappal volt egy kruppos rohama így rezgett a léc, de rendben volt minden.
    Az biztos, hogy ott az alatt a nap alatt 10 évet öregedtem...
    Kitartást!
    A műtét utáni napokra pedig könyv, társas, tablet. Eltelik. És minden jó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenekben gondolkodom én is.
      Itt július elejére tudtak volna korábbi időpontot adni, de akkor ráment volna az egész nyarunk a lakásba zárva, ezért lett aug. vége.

      Törlés