A lufi

Még a farsang napján történt, amikor szitáló esőben és szélviharban bandukoltunk hazafelé az iskolából. A skacok kaptak egy-egy lufit Angéla nénitől ajándékba. Felfújva persze. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem rajongok a lufikért, itthon persze mi is szoktunk fújni ünnepekkor, de amikor boltban itt-ott a kezünkbe nyomnak egy lufit, na attól frászt kapok. Mert csak a baj van vele, mert hozni egy idő után unalmas, vagy kidurran, vagy összekeverik és vitatkoznak rajta, autóba bepakolni meg végképp agyhalál. Ezt csak azért mondom, hogy érezhető legyen a káosz, amikor 3 felfújt lufival próbáltunk hazajutni. Esőben és szélben.

Marci már a suli lépcsőjén elejtette, úgy vadásztuk össze egy emelettel lejjebb. Már ekkor mondtam nekik, hogy tegyük el, volt nálam  egy jó nagy szatyor, amiben a fánkokat vittem délben, belefértek volna a lufik. Nem, nem, ők hozzák, ők vigyáznak rá. Végül Marci csak elrakta, a többiek nem.

Már-már eseménytelenül haza is érhettünk volna, már csak egy saroknyira voltunk a kaputól, amikor is a szép zöld lufit, a szentet, kifújta Milán kezéből a szél. Volt nagy sopánkodás, hogy most mi lesz. A lufi pedig csak hömpölygött végig az utcán, csak hömpölygött. Én Marcit gyorsan átsegítettem a futóbicajával az úttesten és a lufi nyomába eredtem, de mire kettőt pislogtam, addigra a lufi eltűnt.

Mondja Milán, hogy befújta a szél ABBA a házba. Vagyis az udvarába. Odamentünk, néztük, tényleg ott volt. Ott libegett a garázs és a kapu között, de sosem jött annyira közel, hogy kivülről ki tudtuk volna halászni.

Mondtam Milánnak, hogy hagyjuk a fenébe, van otthon másik lufi, fújok neki egyet, zöld is van, pont ugyanilyen. Nem, nem, az nem lesz jó, azt nem Angéla néni adta, csengessünk be, és kérjük el.

Tanakodtunk egy darabig, hogy mi legyen. Bár nem voltunk az otthontól messze, de hogy abban a házban kik laknak, azt nem tudtam még hírből sem. Itthon voltak, látszódott a lehúzott redőny mögött, hogy ég a lámpa. Tiszta, rendezett udvar, hátul egy szuzuki parkol.

- Oké, becsöngetünk, de mi van ha valami rossz ember jön ki?- kérdezem tőlük.

- Hát akkor elszaladunk.- mondja Máté, a bölcs.

Becsöngettünk. Vártunk. Vártunk. Egyszer csak motoszkálás, kinti villany, és felbukkan egy kiskutyus, aki nagy rémületünkre rögtön ráment a lufira. Szerencsére csak tisztes távolból szemlélte és szagolgatta, nem nyúlt hozzá, nem lyukasztotta ki. Na az lett volna csak az igazi dráma!

Jött a bácsi, kedves volt, mondtuk neki, hogy nagy gáz van, befújta a szél a lufit az udvarba, vissza tudná-e adni. Visszaadta. Nevetett. A gyerekek meg 100 méteren át kiabáltak vissza kórusban, hogy:

- Köszönjük, jó éjszakát!

Minden jó, ha jó a vége!

Aznap még a lufival együtt fürödtek, majd fürdés után ottmaradt a fürdőben a mosóporos doboz tetején. Azóta sem néztek feléje sem. Egy lufi tündöklése és bukása.