Lányos - nem lányos

Mint tudjuk, Milán kedvenc színe a zöld. Szokta is ezt hangoztatni, akár illik a szövegkörnyezetbe, akár nem. Mióta Milán kedvence a zöld, azóta természetesen Máténak is ez lett a kedvence. Szerintem csak azért, hogy packázhason Milánnal. Újabban ez az egyik kedvenc szórakozása. Mármint Máténak. Mármint Milán packázása. Mindegy mivel, hosszú percekig bele tudnak menni de igen-de nem, enyém-tiéd vitákba, a lényeg egyszerűen csak az, hogy Milánt kihozza a sodrából, ami mostanában nem olyan nehéz. 

Szóval mindkettőjüknek a kedvence a zöld, ami nem lenne alapból baj. De innentől kezdve mind a ketten csak zöld tányérból-zöld pohárból akarnak inni, és csak azért nem zöld kanállal, mert az műanyag, és az bébis, ahogy Máté mondja. 

Hogy elejét vegyem az enyém-tiéd vitáknak a zöld tányért már elvből elő sem veszem a szekrényből. 1 van csak belőle, olyan ikeás műanyag. Tudom, kéne több, de szerintem mihelyst kettő egyforma lenne, akkor már nem is lenne a zöld a kedvencük, mert úgy már nem buli.

A múltkor a narancssárga és a kék tányér került elő vacsoraosztáskor. Persze ezen is összekaptak, mert Máté rögtön rázendített, hogy övé a kék, mert a narancs az lányos, és innentől fogva Milánnak sem kellett a narancs, pedig egész eddig sosem volt vele baja. 

Próbáltam csitítani őket, és meggyőzni, hogy az a sonkáskenyér ugyanolyan ízű lesz mindkét tányéron, de ez volt  a szemükben az utolsó szempont.

Hiába mondtam nekik, hogy nem lányos a narancssárga, nem hitték el. 

Végül:

Én:- A narancssárga nem lehet lányos, mert akkor a focisták sem vennék fel. Nem igaz, Máté?

Erre felcsillant a szeme, és eszébe is jutott, hogy Ábelnek is van narancs színű focimeze. 

Máté: - Kik játszanak  narancssárgában?

- A hollandok.

Milán: - És kékben?

- Az olaszok.

- És zöldben?

- A Fradi. (jó, tudom, hogy zöld-fehér)

- és citromsárgában?

- A brazilok.

Pillanatok alatt elült a vita, és mindegy is lett hogy kinél melyik tányér van. 

Máté:- És kik játszanak rózsaszínben? (ilyen tányérunk is van)

- Öööö... (gondoltam kéne ide egy jó kis csapat, hogy az a szerencsétlen rózsaszín tányér se árválkodjon a szekrény mélyén, de nem jutott eszembe semmi.) Háátttt.... ööööö.... rózsaszínben nem játszik senki. Az tényleg lányos.

Van ugyebár Milánnak az a szép pink színű kétkerekű bicója, amit Bendééktől kapott. Van rajta egy kis rózsaszín kosárka is az elején, pici virággal díszítve. Amikor mondtam neki, hogy vegyük le azt a kosarat, akkor nem hagyta, mondván, nem, ez így jó, így kapta Bendétől. Kosár maradt. 

Majdnem két hónapja teker egyébként a bringával, és még egyszer sem nyafogott amiatt, hogy lányos. Sőt... Máténak sem jutott eszébe hogy ezzel csesztesse. 

Egyszer elvittük a bicikli szervízbe, mert mindig leesett a lánca. A bácsi hátravitte megszerelni, mi pedig elöl maradtunk és nézegettük a bicikliket. Volt ott mindenféle, új, használt, kicsi, nagy. Milán észrevett egy kéket, és mondta hogy az olyan mint Mátéé. Helyeseltem. Hasonló volt. 

Aztán a mellette lévő hercegnős bugyirózsaszínre mutatott, és mint aki a sátántól menekül elkezdett fujjogni, hogy:

- Fúúúúújjjjj, ez lányos!!!! Ez a királylányos ez nagyon lányos!

- Igen, ez kislányoknak való.- mondtam.

De csak piszkálta a csőrömet a kíváncsiság, és megkérdeztem tőle:

- És a te biciklid nem lányos, Milán?

- Nem, az nem  lányos! Azt Bendétől kaptam! 

Jaaaa, hogy csak ez számít:)