Giga harmincegyes

Tegnap délután, hogy elkerüljük, hogy végképp felforrjon az agyunk (meg dolgunk is volt) egy plázába menekültünk a meleg elől. És ha már így alakult akkor készült egy újabb Similak fotó egy kalácsképű vigyorral megtoldva:

 Nagy, kerek, és méretes. Igazából a múlt héten nagyobbnak éreztem, biztos akkor nőtt megint egy hatalmasat, most valahogy kevésbé zavar, pedig most dögmeleg van. Igaz, hogy az ilyen mértékű meleget alapjáraton sem tudom elviselni, úgyhogy nem vagyok rosszabbul, mint pocak nélkül lennék. A délelőttjeim azok még mindig inkább rosszak, mint jók, de ez már nem hír, a vérnyomásom nagyjából 2-3 órára éri el szerintem a normális szintet, addigra kezdem magam úgy-ahogy embernek érezni, addig csak szédelgek, lábremegek, kómázok. A héten, ebben a melegben szerintem Simi is lelassult, és leginkább csak estére tér magához. Valahogy egész másmilyennek érzem az Ő mozdulatait, nem olyan fájdalmas, nem olyan erőszakos, mint amilyenek a Nagyok voltak, akik simán úgy kitolták az oldalamon a lábukat, hogy azt gondoltam kilyukad, hanem valahogy finomabb, másabb, olyan pocakhullámoztató. A Nagyok nem voltak ilyen hullámzóak, ők inkább kitámasztósak voltak. Aztán lehet, hogy még Simi az lesz a későbbiekben, ahogy egyre csökken majd a helye.

Kilókban nem tudom hogy hol tartok. Reggel mindig elfelejtek ráállni a mérleg, délután-este meg már direkt nem állok rá. De olyan plussz 6 körül járhatok. Esetleg 7. 

Nincs már sok hátra, mindjárt vége a júniusnak, a július meg hamar elröpül, mert ezer dolgunk van még, az augusztus pedig már a mi hónapunk lesz. Bármennyire is többet kínlódom most, most korábban, azt meg hagyni, hogy az idő ugyanolyan gyorsan telik. Csak kapkodom a fejemet!