A kocsiban Milán elaludt, így egy kis
szigetsétával indítottunk. A napsütéses és szélvédett helyeken nagyon
kellemes idő volt, árnyékban azért már nem annyira, de nem fáztunk. A
csúszdákhoz érve Máténak rögtön felcsillant a szeme, azt sem tudta merre
induljon, csak nézte, ahogy a gyerekek másztak-csúsztak, aztán
körbesétálták Apával a terepet és végül pont azt szemelte ki magának,
amelyik aztán tényleg nem neki való még, ami nem a domboldalról jött le,
hanem egy kilátószerű építménybe kellett létrán felmászni, és onnan
jött le két elég meredek fedett csúszda. Semmiképp nem akart másikra
menni, bezzeg Milán, aki két kavicsevés közben bárhonnan lecsúszott
volna. Így jobbnak láttuk, ha átvonulunk a szomszédos játszótérre, ahol
van kicsiknek való csúszda, meg mindenféle egyéb forgó-pörgők. Itt jól
el is töltöttük az időt, a fiúk élvezték.
Végül amikor mondtuk, hogy na akkor
menjünk haza, akkor Máté még kitalálta, hogy mégiscsak lecsúszna a
pöttyös csúszdán, menjünk vissza. Visszamentünk.
Apával felmentek, mi meg Milánnal lent
vártuk. Milán kavicsot szedegetett, aztán ő is mászott fel a nagyok után
a falon. Nagyon ügyes volt egyébként, úgy mászik mint a nyúl. (vagy
mi).
Máté pedig nagyon bátran csúszott le a
hosszú pöttyös csúszdán:) Először ugyan még kicsit rémült arccal ért
földet, de aztán az volt első, hogy fordult vissza még egy körre. Végül
már kacagva csúszott:))) Aranyos volt nagyon.
Jól éreztük magunkat, még az idő is elég
kegyes volt hozzánk. Hazaérve mindketten jól beebédeltek, és családilag
aludtunk egy életmentőt. Ránk fért:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése