Hétfőn
reggeli után ugyan fájó szívvel búcsúztunk Olaszországtól, de a sok
időnk nem volt szomorkodni, mert hosszú út állt előttünk, az eddigi
leghosszabb, és inkább azon izgultunk hogy nagyobb gondok nélkül
sikerüljön lehetőleg mindannyiunknak ép idegrendszerrel megérkezni a
Szigetközbe.
Most is több lehetőséget lejátszottunk,
hogy merre menjünk, hogy menjünk, esetleg hol álljunk meg, volt szó
Ausztrián át klagenfurti vagy grazi pihenővel, Szlovénia-M.o., végül
aztán a gps által leggyorsabbnak ítélt megoldást választottuk, (így is 5
és fél órára becsülte a távolságot, hmm...) mert megállni úgyis akkor
és ott állunk meg, ahol ébren vannak, és nyűgösek a gyerekek, szóval
Szlovénián át, és Maribornál Ausztria felé mentünk végig autópályán, és
Mosonmagyaróvártól meg már szinte ott voltunk, ahol lennünk kellett.
Már szinte unalmas, de megint csak azt
kell írnom, hogy a fiúk jól viselték az utat, tényleg. Kétszer álltunk
meg, egyszer még Szlovéniában, itt tankoltunk is, és megmozgattuk a
fiúkat, és Ausztriában, de már közel a magyar határhoz, de akkor Milán
már nagyon éhes volt, szóval muszáj volt, de itt nem időztünk sokat,
mert baromi nagy szélvihar volt.
Végül a kb.fél 10-es induláshoz képest fél 5 körül foglaltuk el a szobánkat, ITT, Lipóton. Sosem jártunk még a Szigetközben,
pedig ez Magyarország legnagyobb szigete, és egyedülálló természeti
adottságokkal rendelkezik, mocsár- és lápvidékekkel, melyekben hazánkban
egyedülálló hal- és madárfajok élnek. A térség nagyon jó
kirándulóhelynek bizonyul, főleg biciklivel érdemes szerintem nekivágni,
(a hotelben is lehetett kölcsönözni, és vannak jó kis bicikliutak), a
Duna ezen része pedig a raftingolóknak kedvez.
Mivel az időjárás továbbra sem nagyon
kedvezett a kültéri programoknak, így időnk java részét a hotelben
töltöttük, hosszasan reggeliztünk, majd hosszasan kényeztettük magunkat a
wellnessrészlegen, Máté minden nap rongyosra áztatta magát a
gyerekbarát 35 fokos termálvízben, majd olyan is előfordult, hogy
családilag aludtunk egy nagyot, délután kávéztunk-teáztunk, és fincsi lipóti pékséges sütiket
ettünk. Nem véletlen, mert a pékség tulaja a hotel tulaja is, és egyben
a falu polgármestere is. Este ugyancsak bőséges vacsora, majd
meccsnézés, harc a szúnyogokkal, és alvás volt a program, olykor Milán
fognövesztésével, és Máté ágyrólleesésével tarkítottuk az amúgy már túl
egyhangú életünket.
Úszópelus- bemutató, az idei trend a tengerkék, sárgacsillagos, enyhén buggyosan hagyva a far-részen:
Úszópelus- bemutató, az idei trend a tengerkék, sárgacsillagos, enyhén buggyosan hagyva a far-részen:
A bőséges reggeli-vacsora rész, csak
minket érint, Matyit nem, ő éhségsztrájkolt, neki minden érdekesebb
volt, mint az evés, pedig találhatott volna kedvére valót, de beérte egy
reggeli virslivel, és egy csésze levesnyi vacsorával. Milán szerencsére
rövid nyűglődések után beletörődötten szunyókált, míg mi ettünk.
Szerdára végre kicsit jobb lett az idő,
nem esett, csak szél fújt, és elmentünk lovaskocsizni. Matyi teljesen
odavolt a lovakért, le se vette róluk a szemét, Milán pedig a kocsi
padlójára száműzve szélvédve aludt, a változatosság kedvéért:)
Csütörtökön pedig már igazi jó idő lett, és végre felfedezhettük a hotel hatalmas kertjét (na jó még szerda este felfedeztük), Matyi játszóterezett, focizott, napozóágyat tologatott, jógázó néniket nézett, Milán pedig hasalt, és füvészkedett.
Este pedig Matyi igazit lovagolt. Kicsit
tartottunk tőle, mit fog hozzá szólni, hogy fel mer-e majd ülni rá,
mert az nyilvánvaló volt, hogy tetszenek neki a patások, de eddig még
nem ült rajtuk. De nem volt gond, és jó fej bácsi vezette a
lovat, hagyta, hogy először szépen megbarátkozzon Matyi a jószággal,
csak aztán ült fel, miután jól kisimogatta magát. Jó néhány kört
megtettek, a végén már egész bátran csücsült a magasban ZsokéMáténk.
aztán persze egész este, és másnap is azt hallgattuk, hogy Máté jovagojt.
Majd továbbköltötte a sztorit, és mondta holnap Milán is fog lovagolni,
és az egyik kezét ő fogja fogni, a másikat pedig Apa. Milán a lovaglást
a partvonalról nézte-nézte, majd gondolom uncsi volt neki, hogy csak
körbe-körbe mendegélt a nagytesó, és inkább elaludt:)))
Hát így történt. Végül aztán nem is
bántuk, hogy nem volt nagy kirándulóidő, mert így legalább tényleg
pihentünk is egy kicsit. (Milán többet is mint kellett volna, nyilván
ezért nem álmos most, hogy itthon vagyunk.)
Kicsivel több kép még van ITT.
Van még egy kis bécsi kalandunk... majd az is elmesélem:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése