A történet ott kezdődik, hogy idén remek volt a gyümölcstermés. Kezdődött a meggyel, amit lefagyasztottunk, befőztünk, megettünk. Aztán jött a barack, a nagy kedvenc, ennek csak az evés része maradt ránk, a melósabb befőzést Matyinagyi csinálta. Barack még mindig van, de azt szeretjük, az fogy. Itt van viszont a szilva, amiből ugyancsak kaptunk egy jó nagy adagot, és a napi pár szem Matyifogyasztás mellett nem nagyon apad. Ha szilva, akkor elsőre a lekvár ugrik be. De nálam a lekvárfőzés, különösen a szilvalekvár főzés olyan nagymamás dolog, és én nem érzem még magam eléggé nagymamának ahhoz, hogy nekiálljak szilvalekvárt főzni.
Aztán Feri kitalálta a gombócot, amihez elsőre ugyancsak nem sok kedvem volt, sosem csináltam még, macerásnak gondoltam, majd pár nap alatt megemésztettem a gondolatot, és mára már kedvem is lett hozzá. Így fogtuk magunkat Matyival és nekiálltunk a feladatnak. Matyi nagyon élvezte, hogy kedvére pacsmagolhat, szórhatja a lisztet, ami nem mindig oda került, ahová kellett volna, de sebaj, jó móka volt. És nem is volt olyan nagy ördöngősség:)
Hogy a munka végeztével még a plafon is lisztes volt, azt szerintem mondanom sem kell. Majd az egy adag zsemlemorzsa a kukában végezte, mert odaégett, amíg Matyival közelharcot vívtunk a seprőért. De ez legyen a legnagyobb baj. A gombóc elkészült, és most várjuk haza Apát, hogy együtt tudjunk gombócozni.
Főzés közben pedig ezt énekeltünk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése