Hogy mi történt Matyival tegnap, nem tudom, de rá nem jellemző módon
olyan tündérien viselkedett, hogy szinte már kételkedni kezdtem abban,
hogy valóban az én Mátém-e ő vagy elcserélődött. Délelőtt itt voltak a
nagyszülők,és kicsit aggódtam, hogy megint sírással fogja őket fogadni,
de nem, most fülig ért a szája, és nagyon barátságos volt. Hétvégén ha
úgy alakul meg szoktuk nézni a hupikék törpikéket a tv-ben.
Megállapítottuk, hgoy Matyi olyan mint törppicur, legalábbis úgy
"beszél". Nagyon aranyos. Délután mi mentünk vendégségbe. Korábban
írtam, hogy féltem Peti vanálságától, nem ok nélkül. A dackorszak kellős
közepén nem igazán tudja elfogadni, ha nem körülötte forog a világ,
minden figyelemnek rá kell irányulnia, és a figyelmet bármi módon képes
kiharcolni magának, leginkább a randalírozással. A nagy
figyelemfelkeltés közben sikerült a fényképezőgépünkben is kért tennie,
valamihez odacsaphatta, mert a "szeme", ahogy én hívom, az a rész, ami
be-és kikapcsoláskor kinyílik, és becsukódik nem működik. gondolom
valami rugó kipattanhatott. Legalábbis remélem csak ennyi a baj, de majd
elvisszük szervízbe. Nem örülnék, ha le kéne cserélni, még
nászajándékba kaptuk. Akkor egy erős középkategóriás gép volt, most már
azért annyi pénzért, amennyibe ez került lehet jobbat venni, de nekünk
ez is teljesen jó volt, mivel csak hobbifotósok vagyunk. Szóval igen
nagy az eszmei értéke. Annyit legalább elértünk, hogy most nyitva van a
szeme, mert először zárva volt, és nem nyílt ki, így tudunk vele
fényképezni. Szóval Peti kitett magáért, és szemmel láthatóan nem nagyon
tudta tolerálni egy kisbaba jelenlétét, kicsit féltettem is Matyit,
hogy majd megijed, de Matyi annyira jó volt. Gondolom az új hely is
lenyűgözte, sokat bámészkodott, és egyáltalán nem volt nyűgös, igaz,
elmentünk sétálni és séta közben aludt egy jót, de még hazafelé a
kocsiban is vidáman fecsegett, pedig ekkorra már mindig eltörik a
mécses. Összességében jó napot zártunk, a szívem tele volt
gyönyörűséggel amikor ágyba kerültünk.
Más: A csoda még tart, szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mikor
Matyi olyan fél 12-kor a szokásos zokogásában tört ki Feri magától ölbe
vette, a mellkasára fektette és úgy pihiztek. De még 10 perc nyugizás
után sem akart Manó a saját ágyába feküdni, így Feri kiköltözött vele a
nappaliba, egyrészt azért mert a kanapé karfáján jobban meg tudja
támasztani a fejét, és így ő is tud egy kcsit aludni, míg Matyi a
mellkasán piheg, másrészt, hogy lekapcsolhassuk a kislámpát a hálóban,
hgoy én is tudjak aludni. Csak 3 kor kaptam vissza Manót, amikor már
enni kért, de ilyenkor rögtön visszaalszik. Így sikerült kipihenni
magunkat. Na de hogy meddig tart a csoda? Remélem nem csak 3 napig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése