Ha szombat, futónap

 Igen-igen mozgalmasra sikerült a hétvégénk. 

A Spar Maratonfesztivál hétvégéje nekünk már évek óta a közös futásról szól. Feriék cége az utóbbi pár évben mindig szervezett céges futást, ahová nemcsak a dolgozók, de a családtagok is mehetnek. Ezen ilyen-olyan felállásban mindig részt szoktunk venni. A tavalyi háziversenyt Máté nyerte meg. 

Idén Máté azt találta ki, hogy ő indulni akar a maratonon is, és bár lebeszélni nem akartam, de elsőre azt javasoltam neki, hogy gondolja azért át, mert a maraton azért nem kismiska. De még pár hát múlva is ragaszkodott hozzá, úgyhogy beneveztem. Idén én pihenőévet tartottam, úgymond, sem edzettségileg, sem menálisan nem voltam/vagyok olyan erős, hogy elég legyen a maratonhoz, így idén én kihagytam. Cserébe viszont indultam a céges 10 km-en. 

De hogy elég messziről indítsam a hétvégét, még szőr mentén ide tartozik, hgoy csütörtökön volt Mátéék zenekaros fellépése a Zeneakadémián, ahol Erkel Nyitányát, és egy Grieg szimfóniát játszottak, de ami igazán említésre méltó, az az, hogy ráadásként Brahms Magyar táncok-át játszották, ami nekünk nagy kedvencünk, mert minden futóversenyünkön most már soksok éve ez a rajtzene. Imádjuk! 

Szóval ezzel hangoltunk a hétvégéi versenyeinkre. :-) 

Csak a rövidített verziót tudom ide berakni, mert nagyobb a videó mérete, mint a megengedett. 

Aztán eljött a szombat. 

Máté korábban a 10-et is le akarta futni, de a felkészülés alatt kicsit megsérüült a lába, amiből kicsit nehezen lábalt ki, és volt benne egy kis félelem, hogy újra lesérül, úgyhogy bölcsen visszamondta a szombati távot. Cserébe viszont lement Balatonalmádiba, mert ott meg evezőverseny volt, és azon elindult. Négyes mix csónakban eveztek, 2 fiú-2 lány, és elsők lettek. mikor leértek reggel, akkor derült ki számukra, hogy egy jó órával elhalasztották a rajtjukat, ezért a felszabaduló idejükben Zsoltival becsatlakoztak online az egyetemi matek konzultációba, és a feléig részt vettek rajta. Egészen elképesztően működnek ezek a fiatalok :-) Olyan cukik. 

Mi pedig családilag mentünk a Pázmány Campusra. Mindenki nagy elvárásokkal indult, kivéve engem, mert nekem nem olyan jó már a cipőm, hogy jó  versenyt lehessen futni benne. volt egy új cipőm, amit még a nyáron vettem, de csak két héttel ezelőtt akartam felavatni, hogy abban futhassak a spar-on, de olyan véresre törte a sarkam, hogy vissza kellett vinnem, és még aggódhattam is, hogy legalább  a sarkam gyógyuljon be. Szóval az én célom csak egy vállalható idő volt, ehhez képest egészen jól futottam, gyorsabban, mint idén bármikor. Bárcsak lett volt egy jó cipő a lábamon, lehet, hogy még én is csúcsot futottam volna! Merthogy a fiúk igencsak megtolták, és mindannyian PB-t futottak. 

Milán elhozta a céges abszolút első helyezést. 43:40-es idővel lett az abszolút győztes, ezzel megvédte a családi címet, hiszen tavaly Máté volt a bajnok. 

Feri 9 percet javított a tavalyi eredményén, és egészen zseniális 51 perccel ért célba. Ennyire sokat számított, hogy az idén már nem csak tűzoltás jellegűen edzett, hanem rendszeresen egész évben. 

MArci is megjavította a tavalyi idejét, és egy hangyányival Feri mögött 52 perc körül csapott a célba. 

Én pedig utánuk, 55 perccel. 

És még így is én lettem a céges első nő, és a céges indulók közül miénk lett az első 4 helyezés, ami azért igen durva. Ha Máté is jön, akkor nagy harc lett volna ott elől az elsőségért. :-)

A rajtban állva. Milán előrébb állt, ezért ő nicns a képen. És sajnos futás után is elfelejtettünk közös fotót csinálni :-) Upsz. 

Szeptemberi husss

 Rendkívüli sebességgel rohan velünk az idő... szinte még csak most kezdtük a tanévet, és már a szeptembernek csaknem vége van. 

Máté rázódik bele az iskolába. szerintem élvezi. Azt mondja a mérnöki alapismeretek , lánykori nevén fizika, jól megy neki. A matekra sem panaszkodik egyelőre. A kémiától viszont teljesen kész van. Talán csak 1 félévig van nekik laborral mindennel együtt, ( bár ki tudja) de eldobta tőle az agyát, hogy hát képzeljem el, hogy a laborba van bemenő zh, meg kimenő zh. Nahát :-) De valahogy tömbösítve lesz nekik a labor, így azt hiszem 3 alkalom alatt letolják az egészet, szóval hátha nem lesz annyira vérmes. 

Programozásból is úgy járnak, hogy letolják októberig az egész anyagot, és utána pénteken talán nem lesz órája. Cserébe csütörtökön reggeltől estig nyomják. Az azért húzós. Nemhogy hazajönni nem tud, de még ott sincs szünete gyakorlatilag. 

A múlt héten életveszélyessé nyilvánították az előadójukat, mármint a helyiséget, nem az embert. Később kiderült, hogy pont az ő előadásuk előtt szakadt le a plafonból egy darab. Szerencsére épp üres volt a terem. Ennyit a remek állapotokról. 

Fura neki, hogy többszázan ülnek a nagyelőadóban egy matek előadáson. Egyelőre együtt vannak a közlekedésmérnökökkel és az építőmérnökökkel is. 

A múlt héten pár napot beteg volt. Nem komoly, amolyan férfibetegség, de kedden háromszor is felhívott nap közben 👆 Zsolt, (a főnököm) kérdezte is, hogy minden rendben van-e, mert nem szokott ennyiszer hívni :-) Mondtam persze, csak 37.5 volt a hője, és félig a halálán volt. :-) persze nem ejtettem el kapát-kaszát, hogy hazarohanjak, de este főztem neki egy gyógyító teát, és megsimiztem a buksiját. Másnapra már jobban volt, harmadnap pedig már énekelt a fürdőben, úgyhogy gyógyultnak nyilvánítottam. 

Pont ezen a beteg napján kellett kreszvizsgát tennie, amit nem halaszthatott el, de nem is kellett, mert simán meglett neki. Már csak időt kéne szakítania a vezetésre. 

Nekünk is mindig van valami. Ferinek mostanában minden hétvégén van valami céges vagy barátos összejövetele. Amikor meg nincs, akkor voltunk Pozsonyi pikniken, ahol jó bevásároltunk színházjegyekből. Kicsit túl is toltuk, (Béláim) :-) Aztán még a kövi héten is vettem online az Örkénybe, mert akkor meg Örkénykert volt, de oda nem mentem el személyesen. Este viszont a Hősök terén meghallgattuk a barátnőmmel a Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényletével. 

Egy vasárnap felmentünk a Citadellára is Marcival, mert már régóta ígérgettük neki, csak a negyven fokos nyári hőségben a fenének volt kedve oda felmenni, pláne, hogy egyébként tök messze van tőlünk, relatíve. Mármint időben azért rá kell szánni az utazásra bőven. Több lehetőség közül mi végül a Gellért térig mentünk busszal, aztán onnan sétáltunk fel. 

Olyan fura volt, hogy tökre emlékszem, amikor még kicsik voltak a gyerekek többször is jártunk a Gellért -hegyen, szerették a csúszdásjátszóteret, vagy csak úgy felsétáltunk, voltunk a Sziklatemplomban is, meg a Filozófusok kertjében is, és most meg tele volt egyetemistával, fiatalokkal. Fenn a kilátórésznél mondjuk már csak külföldiek voltak javarészt, odaáig egy üveg sörrel már nem jönnek fel. Ellenben a panoráma eléggé turistacsalogató. 

Ott van Máté iskolája :-) 

Számomra az a márványfehér bevágás az erőd falában értelmezhetetlen, se nem autentikus, se nem műemléki, de hát mindegy, most már ilyen. 

Múlt héten pedig Budapest Bár koncerten voltunk a szomszéd kerületben. Az is nagyon jó volt. 

És persze mennek a hétvégi bajnokik, amik az egyik hétvégi napot biztos offolják majdhogynem teljesen. De hát ilyen ez a showbiznisz. Megyünk tovább. 

Visszatekintés: Bassano del Grappa

 Gőzerővel beindult a tanév, ezen a héten már Máténak is élesben ment az oktatás, igaz még kicsit zötyögősen, ismerkedősen, tájékoztatósan, de lassan neki is kialakul a menetrendje. 

De egyelőre most nem is a mindennapos nyűgjeinkről akarok írni, hanem még Olaszországról, mert van egy hely, Bassano del Grappa, ami mindenképp megérdemli, hogy meg legyen örökítve az emlékeinkben. 

Ebben az Alpok lábainál fekvő kisvárosban szálltunk meg hazafelé jövet, de a város, és a környék is megérdemelné, hogy több időt is itt töltsünk. 

Bassano Del Grappa pont az az olasz kisváros, ami egyesít mindent, amit Olaszországban szeretünk. Nem túl nagy, de mégis nyüzsgő, telis tele történelmi emlékekkel, csodaszép házakkal, macskaköves utcácskákkal, kiülős éttermekkel, kávézókkal, templomokkal, tornyokkal, és persze folyóparttal, rajta átívelő középkori híddal, környező hegyekkel. 

A városra Feri talált rá az internet segítségével, pontosabban megkérdezte a chatgpt-t vagy valami hasonló mesterséges intelligenciát, hogy mit ajánl tranzitszállásnak, beírta a "követelményeket", és ezt dobta ki a gép. 

Egy egyszerű kis hotelben szálltunk meg, ami nagyon közel volt a belvároshoz, szinte ott volt a városfal tövében. 5-en három szobában tudtunk megaludni, a szobák ugyan viszonylag kicsik voltak, legalábbis az enyém, de nagyon kényelmes volt az ágy, és bőséges reggelit kaptunk másnap reggel. Szóval nagyon patent volt. 

Kora délután érkeztünk a városba, pont jó időben, hogy legyen időnk kóborolni a városban, és vacsizni is.  A hotelnek volt pár házzal arrébb egy saját garázsa, ahová beparkolhattunk, ami szűkös volt ugyan, de sikerült elfoglalnunk a ránk kiszabott helyet. Ebben a városban sem ekkora méretű autókra tervezték sem az útszélességeket, sem a parkolónagyságokat. :-) 

Kicsit szusszantunk, aztán nekivágtunk a városnak, hogy vacsora előtt még járjunk egy kört, aztán vacsi után is beleférjen még egy kiskör. 

Arra a hegyek felé bizonyára remek kirándulásokat lehet tenni, nekünk most erre sajnos nem volt időnk, de arra a hegyek között van a Monte Grappa, ami ugyan innen nem látszik, legalábbis nem véltük felfedezni. annak a tetején van egy hatalmas hófehér emlékmű, az 1. vh-ban itt zajló hatalmas csata áldozatainak az emlékére. Az  emlékmű alatt vannak elhantolva az csatamezőn elhunytak csontjai, nemzetiségtől függetlenül. Vannak itt németek, osztrákok, olaszok, és magyar katonák is eltemetve, és a neveik körben fel vannak vésve egy spirálra piramisalakban. 

Ernest Hamingway ennek a csatának állít emléket a Búcsú a fegyverektől című regényében, amit itt, a város szélén lévő házában írt, melyben ma múzeum van. 

Ami miatt még ez érdekes, az az, hogy innen indul a Giro Italia-nak egy ikonikus és népszerű szakasza, és a városba gurulnak le a versenyzők. A város tele is volt mindenféle biciklis cuccokat áruló butikkal, meg a szuvenirboltokban is nagyon sok biciklis témájú cucc volt. Biciklis hűtőmágnes, meg ilyesmik. Szóval van itt hagyománya a biciklizésnek is. 

Várfal

A várfal mellől a kilátás a városra. 

A Brenta folyón átívelő favázas középkori hídról remek a rálátás a folyómenti házakra. 

A hotelben a recepción 3 pizzériát jelöltek be a térképen. Az interneten rákeresve, a legfenszibbet rögtön kizártuk, de a másik kettőről jó vélemények voltak, és árban sem igazán volt köztük különbség. Mi a hotelhez közelebbit választottuk, a park mellett, de sajnos nem váltotta be az elképzeléseinket. A pizzatészta ugyan finom volt és pontjó állagú, vastagságú, de minden más igen felejthető volt rajta, nem a megszokott olasz minőség. Nem volt persze ehetetlen, csak mást vártunk. 

Aztán az is hozzátartozik, hogy mivel az étlap mindenhol csak olaszul van, nehéz viszonylag rövid időn belül kiguglizni, hogy min mi van, így most nekem sikerült pont olyan pizzát választanom, ami tele volt ruccolával, mert már gyorsan kellett döntenem, és véletlenül eggyel lejjebbit kértem, mint amit szerettem volna. Én meg nem annyira szeretem a ruccolát. mondhatni egyáltalán nem. De végül elfogyott a pizza is és a ruccola is. 

Evés után még meg tudtuk nézni a kivilágított hidat és a várost. Még egy fagyit is ettünk. A híd ilyenkor már tele volt igencsak jókedvű társaságokkal, ami nem csoda, hiszen éppen a híd lábánál van a Olaszország egyik legrégebbi szeszfőzdéje a Grapperia Nardini, ahol a híres grappát gyártják. Nyilván van pálinkafőzde bejárás, meg mintabolt, meg minden ilyesmi, ami kell. :-) 

Aztán már csak haza kellett sétálnunk, és eltenni magunkat másnapra, ami a hazautazás napja volt. De mélyen elraktároztuk magunkban ezt a kis települést, hátha visszatérünk még valamikor. 

Szeptember egy

 Különlegesen rendhagyó volt az idei szeptember egy-ünk, mert ahány gyerekünk van, annyiféle időben keltek, mentek, indultak. Így talán ez volt az első olyan évkezdés, amikor nem készült reggel ünneplőruhás kamraajtós fotó. Cserébe, készült egy délután, pólóban, és nagyon cukik voltak amúgy a fiúk, mert amikor hazaértem, és végigkérdeztem őket, hogy mi újság az iskolában, (persze semmi), akkor valamelyiknek eszébe jutott, hogy de hát nem csináltunk közös képet. Így amikor kértem őket, hogy jöjjenek már, álljanak össze egy fotóra, mielőtt még Máté elmegy buliba, szó nélkül jöttek, és inget ugyan nem vettek fel, de fehér pólót igen, és beálltak szépen sorban. 

2026

2025

Még mindig a kedvenc tanévkezdős képem 💓

Valamikor az ősidőkben 💓

Reggel csak Marci ment rendes időben a dolgára. És nagyon rendes gyerek volt, mert bár este kicsit arcoskodott, de azért mégis összerakta a dolgait, és reggel mindenféle nyafi nélkül kelt fel, készült el, és gondolom elindult időben, mert azt én már nem vártam meg. 

Milán csak 9-re ment. De ezt nekem csak reggel mondta, amikor felköltöttem fél 7-kor. Persze visszaaludt, és azt mondta, hogy majdnem elkésett, mert 8-kor riadt meg legközelebb, és végszóra érkezett meg a suliba. :-) 

Máté meg a fene tudja mikor ment és hová :-) Illetve, hogy hová, azt épp tudtam, csak részelteket nem. A héten regisztrációs hét van az egyetemen, és oda mentek a barátjával, részt vettek egy próbaórán, vagy min, mérnöki ismeretek, ami azt mondja Máté, hogy ez full fizika. Kérdeztem, hogy meglepődött-e rajta. Azt mondta nem lepődött meg nagyon, de nem is sejtette. Hát ilyen ez a popszakma, lesz még mire  rácsodálkozni a későbbiekben is, gondolom. 

Nem sokat beszéltünk, mert 6-kor már fél lábbal küszöbön túl volt, mert valami whitepartyba ment. Állítólag elegáns ruha volt a dress code. Milán csak nézett, hogy hová megy Máté díszes ruhában. 

Nekem is húzós napom volt, de arról majd máskor mesélek. 

Mindenkinek elég "feladatos" lesz a következő időszak, de minél gördülékenyebb tanéve legyen minden kicsinek és nagynak :-) 

Volt egyszer egy Marciszülinap

 A tizennegyedik!

Egészen fura, hogy egy jó ideje már nincsen kisgyerekekünk, a szó szoros értelmében, annak ellenére, hogy mindig ő lesz nálunk a kicsi. Még akkor is, ha mára már inkább dominál nála a kamaszos flegmaság, és az általam tiktokos beszédnek nevezett kommunikáció. Rém idegesítő, amikor affektálva beszél nagyrészt hülyeségeket, de nem igazán van ellenszerem ez ellen, csak bízom benne, hogy ahogy jött, majd egyszer csak el is tűnik ez is a süllyesztőbe. 

A születésnapjáról határozott elképzelési voltak. Rögtön az első volt, hogy "na nehogy már ne legyünk a születésnapján a tengerparton." Hiszen... mintha ez kőbe lenne vésve. Végül persze, hogy a tengerparton ünnepeltük. 

Aztán mikor kiderült, hogy hová megyünk, akkor pár pillanat alatt konkrét tervezettel érkezett, hogy hogyan is fog kinézni az ő nagy napja. 

Reggel/délelőtt mindenképpen strandra kell menni. Pipa. :-)

Majd, mivel a googlemaps-en megtalálta, hogy a város szélén van egy meki, mindenképp ott szerette volna elkölteni az ebédjét. Még egy ilyen gány mekivel én még soha nem találkoztam!!! Tömeg volt, meleg volt, nem működött a klíma, csak valami légkeverés az ajtó fölött, ami nyilván semmit sem ért, büdös volt, keveredett a jellegzetes mekiszag az izzadsággal.  Kint a teraszon a déli hőségben nyilván nem lehetett megmaradni, annál még bent is jobb volt egy hangyányival. Ja, és zaj. De talán az volt a legkevésbé zavaró. Mindegy is, mert Marcit mindezek egyáltalán nem zavarták, mi meg szemet hunytunk felette. Pikkpakk kirendelte mindenkinek, amit kért, ő bigmac menüt kért, én beértem egy hagyományos csirkés hamburgerrel, mekiből nekem az is bőven elég estig. 

Hazafelé még vettünk tiramisut, mert mégiscsak sütivel az igazi a születésnap :-) Gyertyát nem találtunk a boltban, de szerencsére a handbag-emben mindig van egy zacskó csillagszóró, így azt gyújtottuk meg az ünnepelt tiszteletére, már otthon a hűvös apartmanban.

Délután megint strand, ahogy azt kell. Este pedig a város "must go" pizzériájába mentünk, ami mint kiderült azért olyan különleges, mert a konyhában egy michlein csillagos séf alkotja a pizzákat. Finom is volt, szó se róla, bár nem az a hagyományos nápolyi jellegű pizza volt, hanem már a tésztája is másféle volt, inkább focacciaszerű talán, és a feltétek is nagyon különlegesen voltak párosítva, ami egész érdekes ízvilágot okozott. De finom volt nagyon. 

Marci és a sonkás pizzája. 

Míg ettünk szépen ment le a nap, rózsaszínre és narancsra festve az eget. 

A tele hasunkat még a parton pihentettük sötétedésig. 

Az autó felé sétálva ráadásként még egy tűzijátékot is elcsíptünk. Így Marci még ezt is kapott a szülinapjára :-)

Imperia

 Nagyon fura, hogy még csak alig 1 hete jöttünk haza a nyaralásból, de máris olyan érzésem van, mintha hónapokkal ezelőtt lett volna. És ahogy sejtettem, hogy ha itthonra marad a memoárírás, akkor rettentően el fogok csúszni, beigazolódni látszik. :-) Pláne, hogy itthon is zajlik az élet. Lassan kezdünk ráfordulni a tanévkezdésre, bár még mindig olyan távolinak tűnik, pedig már csak 1 hét van vissza a szünetből. 

Milán a nyaralás utáni első napon máris elment Bogácsra egy hétvégére, aztán aug.20-án egy osztálytársáéknál afteroztak az ünnepség után. Most itthon van, kivételesen, de néha rúgy rácsodálkozunk, amikor fekszik a kanapén, hogy jééé, hogy kerül ide. Nem szokott egy ilyen nagy gyerek itt lenni a szobában :-) Marci most unokatesózik Szentesen. Úgyhogy most is csak négyesben vagyunk. Máté meg csinálja a kreszt, meg fut, mintha kergetnék, maratonra készül. Én dolgoztam az ünnep előtti 3 napban, ( ott is vannak események) Feri pedig itthon pakolászott. 

De hogy a nyaralásra visszatérjek....

Mivel a szállásunk nem a központban volt, így napokig csak néztük a partról a domboldalra épült óvárost, de a fiúknak nem volt sok motivációjuk felgyalogolni oda a melegben, de aztán egy délutánt csak rászántunk, amikor már a fülünkön folyt ki a tengervíz. És persze kár lett volna kihagyni, mert egyrészt maga a városrész is nagyon hangulatos, másrészt ragyogó kilátás volt a tengerre, meg az alattunk lévő strandokra, kikötőkre. 

Ahogy az egyik kilátóteraszon néztük a szemközti hegyet, a mi hegyünket, ami mögött a mi házunk állt, láttuk, hogy a hegy tetején van egy villaszerű szép építmény. Aztán kiderült, hogy ez egy régi kolostor, és a hozzá tartozó szentély, de hogy működik-e még, azt nem tudom, mindenesetre a partról viszonylag könnyen fel tudtunk sétálni. A gyerekek nem jöttek, ők addig lent maradtak a parton. 

Fentről valóban jó volt a városra visszanézni, de a templomba nem tudtunk bemenni, vagy benézni, mert az előtte lévő füves terület úgy tűnt a kutyások talákozóhelye, akik pont a bejárat előtt hűsöltek. az idegen szaladgáló kutyáktól meg egyébként is félünk, pláne, hogy felfelé jövet az egyikkel találkoztunk is, és jól meg is ugatott minket. 

Úgyhogy csak körbenéztünk, és mentünk mi is strandolni.