A Hegyi Doktor nyomában- Érkezés Tirolba

 Rendkívül tevékeny napok vannak mögöttünk, eléggé fáradtnak is érezem magam olykor. Nem vagyok nagy vitaminszedő, mert általában elfelejtem rendszersen szedni őket, de a múlt héten, meg a hét elején néha be-bekaptam egy gingsenges tablettát, aztán tegnap meg ma már nyilván elfelejtette :-) Igaz, nem segít a kipihentségemen az sem, hogy pénteken még a Máté alsós osztályából találkoztam anyukákkal és elég hosszan elbeszélgettünk. Az egyikükkel szoktunk időnként találkozni, de a másik anyukával ritkábban. Aztán szombaton meg a másik barátnőm hívott, hogy nincs-e kedvünk elmenni egy sörfesztiválra a városháza térre. Feri offolta, így csak egyedül mentem. Rögtön azutn, hogy végigültük Marci szezonnyitó meccsét, ahol rendesen para volt, hogy az ellenfél edzője megveri a bírót. Nem tudom, hogy jogosan-e vagy sem, de ezzel a második gigaordibálása után már nem is foglalkozott senki, még a saját szurkoló szüleik sem. Szóval jó is volt egy kis esti levezetés, csak hát megint nem kerültem időben ágyba. Közben Feri elutazott, Marcival 2 este is együtt tanultunk, Mátéval a felvi.hu-t nézegetjük és osztunkszorzunk, miközben ő edz, meg a zenekaros fellépésre is gyakorol, Milán meg már megint kinyafogott egy Betonhofi koncertjegyet... komolyan megőrít :-D 

Na de hogy ne csak a mindennapos nyűglődéseinket taglaljam, pedig volna még min nyűglődni, visszakanyarodok még a nyárba, hiszen onnan is van még mesélnivalóm. 

A Cinque Terre-s napunk után azért jól esett a további napok semmittevése. Egyáltalán nem volt ingerünk arra, hogy mást csináljunk a már jól bevált tengerpart-szieszta-tengerpart-estiséta körön kívül. 

Aztán eljött az a hétfő reggel, amikor össze kellett csomagolnunk, és búcsút kellett vennünk a tengerparttól. Szomorkás is lehetett volna a búcsú, de inkább izgatottak voltunk. Tavaly annyira megtetszett nekünk Ausztria, meg az Alpok, hogy idén szerettünk volna ott tölteni pár napot, így hazafelé az Alpok felé indultunk, ami már önmagában is nagyon izgalmas, ehhez viszont keresztbe kellett vágnunk megint egész Észak-Olaszországon, ami azért jó nagy út volt. Nagyobb, mint gondoltuk. Vagyis tudtuk, hogy hosszú lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. 

Mivel még tankolnunk is kellett, és a falunkban üres volt a benzinkúton a tartály, még szerencse, hogy előző este lecsekkoltuk, így egy közeli ( olasz szemmel közeli) másik helyet kellett célba vennünk, így viszont eszméletlenül szép hegyi utakon kanyarogtunk föl meg le az Appenninekben, mígnem rácsatlakoztunk az autópályára, és az út további részét gyakorlatilag ott tettük meg, csak mindig másképp hívták őket. 

Az út leglátványosabb része az volt, amikor a Garda-tóval párhuzamosan haladtunk. Hosszas síkságon utazás  után ekkortájt pillantottuk meg először az egyre magasbb hegyeket. Ezen a szakaszon volt egy nagyobb lélegzetű torlódás is, amikor haladtunk ugyan, de igen lassan, úgyhogy volt időnk bámészkodni. 

Az osztrák határ előtt még olasz oldalon  megálltunk egy kis faluban egy Lidl-ben, hogy vegyünk ezt-azt, legalább kaját estére, meg másnap reggelre. Azán olyan jó árak voltak, hogy tulajdonképpen egy komplett bevásárlást csináltunk, és 3 napig az Alpokban nem is kellett nagybevásárlást csinálnunk. Őrület, milyen árak voltak, mármint milyen alacsonyak. 
Az olasz-osztrák határnál két kört is kellett mennünk, mert pont ott volt egy útvonal- elterelés Innsbruck felé, és elsőre nem jó sávba soroltunk be. Sebaj, milyen jó, hogy nincs már határellenőrzés, meg útlevélnézés, mert így gond nélkül mentünk még egy kört, mert a következő kijárat már újra az olasz oldalon volt. De másodjára már jobban figyeltünk. 

Az osztrák Brenner-hágón történő autózásért külön pályadíjat kell fizetni, nem elég a sima osztrák pályamatrica. Jó borsos ára volt, és ebből én azt gondoltam, hogy majd biztos valami nehezen járható hegyi út lesz, kicsit féltem is tőle, de igazából nagyot kellett csalódnom, mert nem egy sima autópályán kívül nem volt semmi extra, még csak a látvány sem volt annyira különleges, hogy különösebben ámulatba kellett volna esünk. Vagy már csak nagyon vártuk, hogy megérkezzünk a végcélunkhoz. Ekkor már sok órája autóztunk. Ennek ellenére a fiúk egészen jól viselték. Nem emlékszem, hogy nagy balhék lettek volna. Nyilván kisebb- nagyobb összeszólalkozások előfordultak, de nem volt annyira gáz. Igyekeztünk ekkorra berakni egy kis pihenőt, hogy megnyújtóztassuk magunkat. 

A végcélunk a tiroli régióban lévő Wilder Kaiser volt. ÉS hogy miért pont ide jöttünk? Mert itt rendel a hegyi doktor :-D Marci pedig nagy hegyi doktor fun. Már tavaly ősszel, amikor a Bledi-tónál voltunk akkor is mondta, hogy mehettünk volna a Wilder Kasiserbe is. Bevallom, egész addig míg nem terveztünk ideutazni én nem láttam egy részt sem. Na de ez mit sem vont le abból, hogy jól érezzem magam, sőt. A hely, a környék a hegyek gyönyörűek. Már az első pillantással a rabja lettem itt mindennek, és még meg sem érkeztünk egészen, mikor  már azon bánkódtam, hogy el kell majd innen mennünk. 

A Wilder Kaiser hegyvonulata a autóútról. 

És a ház, ahol laktunk. Jobbra a földszinten. Nagyon-nagyon klassz volt. 

Érkezés után gyorsan bepakoltunk a kocsiból, és tettünk még egy kis sétát a környéken sötétedés előtt. Meg ránk is fért egy kis mozgás a több mint 7 órás autóút után. 

Ó nagyon nekem való hely volt ez! Legszívesebben csak sikítoztam és ugráltam volna örömömben. Tulajdonképpen ezt is tettem :-) 

Welcome fotó MArcival és a Wilder Kaiserrel. 

Helló, Tirol, megérkeztünk :-D 

Otthon megvacsoráztunk, és nyilván megnéztünk pár Hegyi Doktor részt, hogy hangolódjunk a másnapra :-)