Révfülöpi Millenium-kilátó

A révfülöpi, vagy ahogy helyben emlegetik, a Fülöp-hegyi Millenium-kilátó már ott figyel egy ideje a kis fekete noteszomban, türelmesen várva a sorára. 

Aztán tavaly egy teljesen abnormális februári villámlós viharban belecsapott a kilátóba a villám és a felső része leégett. Így tavaly hiába jártunk többször is Révfülöpön, a kilátóra nem tudtunk felmenni. Mígnem éppen most,  a Balatonra érkezésünkkel szinte egyidőben olvastuk a balatoni hírportálokon, hogy frissen, ropogosóan átadták a kilátót, ami már látogatható is. Úgyhogy az egyik napon Révfülöpre mentünk, felsétáltunk a kilátóhoz, és ott strandoltunk. Mármint nem a kilátónál, hanem Révfülöpön. 

A kilátóba vezető utat nem mondanám megerőltetőnek, volt benne egy igen rövid meredekebb rész, de amúgy tényleg bárki megjárhatja, kicsitől a nagyig extra fáradság nélkül. 

Ennek ellenére gondolhatjátok, hogy nem úsztuk meg nyafogás nélkül :-D Nyilván Máté kezdte, mert olyan nincs, hogy neki ne lenne véleménye, főleg negatív, és ennek szeret is jó hangosan hangot adni. Aztán persze Marci is rázendítíett, hogy minek kell kirándulni menni, miért nem strandolunk... mondjuk nem volt 35 fok, hogy értelmezhető legyen az egész napos strandolás, nem is a kinti hőmérséklet miatt főként, hanem azért, mert a víz nem volt olyan meleg, hogy abban bármeddig el lehetne lenni. Szóval csak úgy indultunk, ahogy szoktunk... 

Oda megyünk: 

Aztán egyszer, egy lépcsősor aljánál, ami már tényleg szinte csak egy köpésre volt a kilátótól, beértünk egy társaságot. vagy családot, ki tudja, többen voltak, de hogy ki kihez tartozott azt nem volt lehetőségünk megfigyelni, nem is lényeges... viszont volt velük egy kislány, aki borzasztó bántóan ordított és nyávogott, hogy utálja a kirándulást, meg a hegymászást, és minek jöttek ide, és ő ezt nem akarja. 

Na ezt hallva a fiúk eléggé meghunyászkodtak, elcsöndesedtek, és szinte futólépésben kezdtek haladni, hogy minél messzebb kerüljenek a "zajforrástól". :-)

Mondjuk tényleg borzasztó volt. Én a fiúk puffogásához vagyok szokva, nem ehhez  a magas rezgésszámon történő visítozáshoz. 

Szóval így értük el a kilátót, ahol mondta Milán, hogy siessünk fel, hogy ki tudjunk nézni még mielőtt  "az az ordító liba" ideér. 

Érdemes volt feljönni ide, mert nagyon hosszan lehet látni magunk alatt a Balatont. Azt gondolnánk, hogy ó, ez is csak egy kilátó, van belőle száz a Balaton körül, és voltunk is már sokban, de ez nem igaz, mert mindenhonnan kicsit más szögből látjuk, és mindenhonnan más arcát mutatja a víz. És most különösen jó volt, mert a Kékszalag befutója ugyan már előző este megvolt, de a verseny azért még továbbra is tartott, és a kisebb hajók még akkor tartottak a Badacsony környékén, és kis pöttyökként haladtak a vizen.  Szóval elég nagy dózist kaptunkk most a vitorlásokból. :-)

Ha az egyik oldalon a Balaton van, a másik oldalon pedig a tanúhegyek sora, akkor az egy igen jó hely :-)

A kilátóból a kikötőt érintve visszasétáltunk az autóhoz, hogy magunkhoz vegyük a strandcuccunkat. A Balatoni nyár forgatásnak éppen vége lett, és nagyban pakoltak. 

A víz végül egész kellemes volt, a strandon nem volt nagy tömeg, ami azért is jó, mert így odafértünk a vízben  kapukhoz és a kosárpalánkhoz, és egész jót dobáltunk a fiúkkal. Erre Füreden nemigen szokott lehetőségünk lenni, ráadásul még a part túlsó felén van a kapu, mint ahol mi lenni szoktunk. 

Strandolás közben pedig felbukkantak a még versenyben lévő vitrolások is. 

Hogy teljes legyen a nap, én a hazafelé utat egy darabon futva tettem meg. Balatonudvarinál rakott ki Feri a kocsiból. 

Este még lesétáltunk a sétányra, és megcsodáltuk a pirosló holdat, és a búcsúzó vitorlásokat. A futam vége még ekkor érkezett be.