Ropiláz, avagy ezt nézzük, ezt olvassuk

Valamikor még ősszel, amikor iskolaszünet volt, letöltöttem a fiúknak a Ropi naplója aktuális mozifilmjét, amit talán a nyáron játszottak a moziban. Megnézték, de annyira nem ütötte őket agyon. Aztán ahogy elkezdődött a téli szünet, egyszer megint elindítottuk, és ímmár együtt néztük. És ez alkalommal annyira bejött mindenkinek, hogy aztán a téli szünet 12 napja alatt számtalanszor megnéztük ezt a részt. 

Marci olyan, hogyha megtetszik neki valami, akkor azt milliószor is képes megnézni, egészen addig, amíg már mindenkinek az agyára megy vele. Így volt a Kis kedvencek titkos életével is, és így volt a ropival is. Volt, hogy reggel, mikor kijöttem a hálóból, ő már ropit nézett, majd délután megint kérte. (volna). De a nagyok is nagyon sokszor végignézték. Olyan sokszor, hogy már kívülről fújjuk a poénokat, és ebből idézgettünk a karácsonyi autózásokkor is, és jókat nevettünk. 

Aztán, hogy ne csak ezt az egy részt nézzük rongyosra, letöltöttük a korábbi 3 részt is, és azokat is megnéztük. Azok is jók voltak, de valahogy mégis a 4. maradt a nagy kedvenc. 

Szeretjük az ilyen Szeleburdi család-jellegű filmeket, amikben magunkra ismerhetünk, és kínunkban nevetünk, hogy nahát, mintha csak velünk forgatták volna a filmet. 

24-én durva napunk volt, mert délelőtt Ropi 4.-t néztünk, délután Ropi 1-2.-t, este pedig Reszkessetek betörőket. :-D 

Ééééés, hogy teljes legyen a téli szünetes ropi-láz, a könyvtárból épp kint volt egy Ropi kötet, a 3.dik talán, amit Milán kezdett el ugyan olvasni, de a film hatására Máté is nekiesett. Pár napig folyton vitáztak azon, hogy épp ki olvassa a könyvet, mígnem Máté pikkpakk a végére nem ért, és mondta, hogy majd hozzak másikat a könyvtárból. ( Persze nem volt bent egy sem, de most úgyis mást olvas.)