Milán is elballagott

Mit mondhatnék... még egy gyerekünk elballagott az oviból...

Milán nagyon izgatott volt már, és nagyon büszke is arra, hogy Ő már búcsúzni fog az ovitól, és iskolás lesz. De azért olykor-olykor mégis egy kis szomorúság keveredett az örömébe, mert sajnálja az ovit, bánkódik az óvónénik miatt, és ha szóba kerül, hogy meddig járunk még oviba, mindig rám bízza, hogy el ne felejtsünk majd virágot vinni az óvónéniknek az utolsó napon. Nem fogunk elfelejteni!

Az ünnepség csütörtökön délután volt. Szerencsére eleve benti műsorral készültek, így nem volt baj, hogy az idő olyan bizonytalan volt.

Mire odaértünk Milán már szépen fel is öltözött, csak némi igazítanivaló volt rajta. Aztán kint a folyosón ment a viháncolás a többiekkel.

A műsoruk a szokott forgatókönyv szerint működött, közös verselés, éneklés, tánc, majd a búcsúzás résznél már csak az iskolába menők mondtak verseket, dalokat, és a maradók búcsúztatták őket.

Nagyon sok dalt ismernek és tudnak, és szívesen is éneklik őket. Szépen, hangosan, zengőn, csilingelőn. 

Hol van már az a bátortalan kis Milán, aki kiscsoportban karácsonykor nem akart részt venni a szereplésben, és a többiekhez is csak úgy állt oda, hogy ha Máté is ment vele.... Most már olyan szépen kihallatszik a hangja a tömegből is. 

Emlékszem, milyen kis cukorgombóc volt 3 évvel ezelőtt. Persze most is az, de már olyan nagy, olyan okos, olyan ügyes, hol van már az a kis kerekbuksijú, kerekpofijú kismókus... Már már minden vonásában levetkőzte a babaságát, nincs már kerek pofi, igazi nagyfiús arca van, nincs már bébiháj, tömör izom az egész teste tetőtől talpig.  

Akkor és most. De a focilabda az örök :)

Olyan jó végignézni ezen a kis társaságon, olyan kedves, jószívű gyerek mind!

Részletek a műsorból:


Csináltunk az óvónéniknek egy fotókönyvet ajándékba, kiscsoporttól-nagycsoportig mindenkiről kerültek bele képek, élmények, emlékek. Egymás mellett látva a 3 évvel ezelőtti képet tűnik csak fel igazán, hogy mennyire nagyok már azok a kis picikék!

Az óvónénik egy csodaszép tablót készítettek a gyerekekről. Majd ki fogják akasztani a csoportban, hogy  ott legyenek velük jövőre is, meg az után, meg az után...

Ott van Milán

Kányádi Sándor: Pulyka szégyen

Iskolába jár a pulyka,
de az esze nagyon kurta.
Sose tudja, mert nem figyel,
azt amiből felelni kell.

És még ő dúl-fúl, sistereg,
pukkadozik, majd szétreped.
Lebernyegje irul-pirul,
most már csak azért se tanul.

Ha ez így megy, szégyenszemre,
nem járhat majd egyetemre.

 Szalai Borbála Csacsi című versét is elszavalták:

A tarisznyájukat maguk készítették! Maguk nemezelték rá a jelüket, a pántot pedig maguk körmöcskézték! Csak a tarisznya két oldalát varrta egy anyuka, mert arra már nem maradt idejük, mert túl sok időt elbeszélgettek a világűrről, de egyébként azt is maguk csinálták volna. Elképesztő, nem? És csodaszép!
Hát ilyesmikről beszélek, amikor  azt mondom, hogy igazán kivételes óvónénijeink voltak ezalatt a 3 év alatt! Hogy a néphagyománytól elkezdve, a tudományig minden téren igyekeztek megmutatni a világ szépségét, sokszínűségét ezeknek a gyerekeknek. És fordítva is működött a dolog. Sokszor a gyerekek avatták őket be egy -egy új területbe, vitték a könyveket, mesélték, amit otthon hallottak, láttak, vagy csináltak, és az óvónénik mindig nyitottak voltak arra, hogy azzal (is) foglalkozzanak, ami a gyerekeket érdekli. Mint pl. a világűr és a bolygók, ami nem nagycsoportos tananyag, de heteket töltöttek el azzal, hogy olvastak róla, lemodellezték labdákkal, lerajzolták, stb.. Hát ezért nem maradt idő a tarisznyavarrásra :)

Virágot kért a ballagására :)

Óvónénikkel

Hát szép volt, jó volt... most még kicsit élvezzük az ovit. Most már felhőtlenül, feladattalanul. Aztán jöhet a nyár, és felemelt fejjel, büszkén fogunk bemasírozni az iskola kapuján szeptember 1-jén, ímmáron két kisiskolással :)
De hol van az még ???? ;-)