Hazafelé, irány Znojmo!

Alig pislogtunk párat, már itt is volt a vasárnap, amikor indulnunk kellett haza. Bár a szállásunk minősége nem nagyon marasztalt, végül egészen belerázódtunk a körülményekbe, és még vicces is lett végül. Egyszer például, rögtön az első napon, a takarítónéni lakatlannak gondolta a 9-es szobát, amit mi csak alvásra használtunk, és szépen lehúzogatta az ágyneműt, nagy lelkesedésében pedig Feri fürdőben hagyott ruháit elvitte kimosni. Mire ezt észrevettem, addigra már bent pörgött a mosógépben a póló, és a szennyeskupac közepén ott figyelt a legjobb narancssárga csíkos törölközőnk. Végül elrendeződött a dolog, a nénivel úgy-ahogy elbeszélgettünk, és leesett neki, hogy az is a mi szobánk, és még lakjuk. Aztán másnap, csak hogy minden napra legyen valami, a fiúk bezárták a kulcsot a szobába. Késő délután volt, a takarítónéni már rég nem volt ott, neki lett volna pótkulcsa. Végül Feri szótárazta ki a munkahelyén hogy bennmaradt a kulcs, és ő szerezte vissza a panziósbácsitól, aki saját bevallása szerint folyékonyan beszélt németül, de gyakorlatilag nem tudott többet, mint mi csehül, és négy napig ugyanabban a klottgatyában és atléta trikóban sörözgetett a cimboráival lent az ivóban. 

De hogy visszakanyarodjak.... 

Vasárnap reggelre kiesett Máté hatodik foga. :) (vagyis még este kiesett, de én csak reggel tudtam meg.)  Erősen mozgott már, szombaton már annyira lógott, hogy be tudta úgy csukni a száját, hogy az az egy foga kilógott. Nagyon vicces volt. Mint ahogy az is, hogy megint Csehországig kellett mennünk, hogy kiessen a foga:) Itt esett ki a legeslegelső is, csaknem két éve :)

Elég rendesen benne voltunk már a délelőttben, mire sikerült elindulnunk. Znojmó volt az úticél, amivel az első cseh utunk óta szemezünk, hogy majd hazafelé arra kanyarodunk, és megnézzük, de eddig elmaradt. Először nem is álltunk meg sehol, mert zuhogó esőben mentünk haza, tavaly nyáron pedig Lednice-Voltice-ben voltunk, de most eljött Znojmo ideje. 

Alig értünk ki a városból máris szembejött egy elterelés, már meg sem lepődtünk. Így viszont láttunk egy jó kis templomot autóból. 

Budisov temploma

Aztán átmentünk Jaromerice-n, ahol tavaly már jártunk, és megnéztük a kastélyt. Furcsa érzés egy idegen országban ismerős helyeken átutazni, de jó is egyben. 

Znojmóba érkezve egy központhoz közeli parkolóban találtunk is helyet, vasárnap még fizetni sem kellett, és közel volt a rendőrség.

Znojmo az osztrák határ mellett, a Dyje folyó bal partján fekszik, 290 méter magasan.  Történelme során többször feldúlták, kirabolták, megszállták,  királyok csatáztak, szövetséget kötöttek, szóval fordulatos múltat tudhat maga mögött. Magyar vonatkozása is van a városnak, 1468-ban itt ütközött meg Podjebrád György és Mátyás király, mely ütközetből Mátyás került ki győztesen, és a város Mátyás haláláig magyar fennhatóság alatt állt. 
 

A haladás a központ felé nem volt annyira egyszerű, Marci vagy úgy hajtotta a futóját, mint az őrült, vagy egyáltalán nem jött, és akkor eldobott kapát-kaszát és megállt csüngeni egy korláton. Közben tizennyolcszor pakoltuk ki a hátizsákból a vizet, mert felváltva volt mindegyik szomjas, ami persze csak akkor jutott eszébe, amikor már épp léphettünk volna kettőt, így megint megállás-hátizsák-vizespalac-veszekedés, hogy ki melyik palackból iszik, ki tekeri le, hogy ne igya meg az összeset, és így tovább.... Végül csak eljutottunk az utca végére, arra mutatta a nyíl a várat, de előtte még kinéztünk az utca végén a hegyekre. 

A városháza XV. századi  tornya

Amikor megáll és énekelget

Családi képpel is próbálkoztunk, de valahogy sosem lett az igazi, hol Feri maradt ki belőle félig, hol Milán nem fért bele a képbe, pedig szóltam neki, hogy jöjjön arrébb. Emiatt persze behisztizik. Kárpótlásul Máté lő egy klassz képet kettőnkről. Milán pedig tovább hisztizik, hogy ő is fényképezni akar. De hát hisztizve ugyebár nem fényképezünk, ez alapszabály, és amikor szembesül ezzel a ténnyel, akkor még nagyobb hisztifokozatra kapcsol, de megígértjük neki, hogy ha lenyugszik, akkor majd fényképezhet valahol máshol, csak innen menjünk már, mert már mindenki minket néz, és jó ideje elfoglaljuk a kilátóteraszt. Távozóban a fiúk még megnyomják az idegenvezető gépet, amit egy idősebb pár épp hallgatott, és persze kikapcsolják. Húztunk onnan, mint a vadlibák.

A nyilakat követve a vár felé haladtunk. Út közben végig pompás panoráma terült elénk, remek rálátás volt a szemközti hegyen álló Szent Miklós templomra, az alattunk kanyargó Dyje folyóra, de akkor még nem sejtettük, hogy ennél jóval pazarabb panorámát is kapunk majd, csak érjünk el a sétány végére :)

A Szent Miklós bazilika és a Szent Vencel templom

 XI. századi rotunda, a vár bejáratánál. Csehország egyik legrégibb épületének tartják. Belsejét az ország legkorábbi freskói díszítik.

 

 Máté észrevette, hogy az utcakőben is benne van a híres rotunda.

Óóóó, és még nincs vége, innen folytatom.