Bouzov vára

Mivel csak egy teljes napunk volt kirándulásra, a szombat, nagyon meg kellett gondolnunk, hogy mire fordítjuk. Nem volt könnyű a választás, mert a nagyon közeli és a kicsit távolabbi helyeken már jártunk, tehát mindenképpen egy hosszabb autózást kellett bevállalnunk, így viszont kibővültek a lehetőségeink. Végül egy várnézés mellett döntöttünk, több okból is, egyrészt mert várat nézni mindig jó, és az még a fiúkat is érdekli, Csehországban pedig bőven van néznivaló vár vagy várkastély, másrészt pedig olyan úton akartunk menni, hogy ne kelljen az autópályára felmenni, mert az eddig mindig agyhalál volt, számtalan lezárás, dugó, torlódás, és nem erre akartunk szánni a napunkat. 

Így végül Bouzov vára mellett döntöttünk, ( Hrad Bouzov) ami a képeket nézegetve nagyon csábító volt, és az oda vezető út is olyan nekünk tetsző, dimbes-dombos, erdős, vidéki út volt. Mentünk is rajta vagy 100 km-t. 

Jellemző már, hogy ha itt vagyunk, akkor mindig esik az eső. Most is esett. Vagy ha nem, akkor lógott az eső lába. De az autóban ülve nem zavart minket egyáltalán, mire pedig odaértünk, addigra csodák csodája, kisütött a nap :) 

Amikor már nagyon közel voltunk, akkor már minden kanyar után néztük, hogy hol lehet a vár, és amikor megpillantottuk, akkor tátva maradt a szánk, olyan nagyon szép volt már onnan messziről is. Tényleg igazi mesebeli vár ez, ahogy olvastuk róla. Nem csoda, hogy számos film hátteréül is szolgál. ( csakúgy, mint Pernsteijn, ami ugyancsak nambörvan. )

A 13. századi vár eredetileg védelmi funkciót szolgál, a környező kereskedelmi útvonalakra vigyáz. A századok során többször is gazdát cserél, itt születik Podejbrád György, későbbi cseh uralkodó, a védelmi várból pedig várbörtönné, majd lakóvárrá alakul, végül a német Teuton Lovagrend birtokába jut. A vár a 19. században meglehetősen romos, a század végén Habsburg Jenő főherceg újítatja fel a várat a német lovagvárak mintájára. 1939-ben a fasiszták betiltották a lovagrendet, megszerezték a várat, és a háború alatt az SS tisztek gyülekező és avatóhelye volt, Himmler is megfordult itt. A háború után kerül állami tulajdonba, és 1999 óta nemzeti emlékműnek számít. 


A vár alatt parkolunk, a városháza előtt. Mivel nem látunk semmilyen jelzést arról, hogy kell-e fizetni, ezt úgy értelmezzük, hogy nem kell. Szerencsénk van, mert a teli parkolóban pont van egy hely a mi autónknak :) Fejünk fölött ott magasodik a vár tornya.

 A felfelé vezető út nem túl meredek betonút, lazán fölsétálunk, nem is túl hosszú.

 A kaputól már látszik, hogy elég sokan álldogálnak ott előrébb. Csak reméltük, hogy az nem a sor, de sajnos az volt. Nem tudtuk, hogy mi tévők legyünk, hogy vegyünk-e jegyet, hogy meddig lehet szabadon bemenni, és nagyon bosszantó volt, hogy semmilyen információ nincs kiírva csehen kívül semmilyen nyelven.

Igen, az a sor.

Kicsit tébláboltunk itt is, ott is, nézegettük a kiírásokat, és végül csak az lett a vége, hogy mindenképpen be kell fizetnünk egy vezetett túrára, ha közelebb szeretnénk kerülni a várhoz. A vár csak és kizárólag vezetett csoportokban látogatható. Számtalan túra van, különböző hosszúságúak, mi egy 30 perces toronytúrát néztünk ki, de arra csak 2 órával később kaptunk volna jegyet, így a legközelebbi lehető legrövidebbre mentünk, ami kb. 8 helyiséget foglalt magába, fogadószobákat, lovagtermet, fegyverszobát, kápolnát, stb...Kaptunk egy sokoldalas angol nyelvű füzetet arról, hogy mit fogunk hallani.

Kicsit tartottunk tőle, hogy a fiúk majd hogy fogják bírni, ( Pernsteijn után volt némi rossz tapasztalatunk), de a nagyokkal átbeszéltük, hogy mi fog történni, hogy együtt kell maradni a csoporttal, nem nyúlunk semmihez, nem beszélgetünk, és hiába hogy nem fogjuk érteni a nénit, attól még csöndben kell lenni. 

Hogy felvértezzük magunkat a várakozási időt az udvaron lévő büfében töltöttük hotdogozzással és fagyizással. 

Végre bejutunk :)

Én nem is néztem, hogy mennyit voltunk bent, voltak holtidők, amikor várakozni kellett, amíg az előttünk lévő csoport továbbhalad, az udvaron is sokat időztünk, Feri szerint olyan 50 perc is megvolt, mire végeztünk. Most valahogy jobban bírtuk, mint legutóbb, a nagyok teljesen jól bírták a strapát, és Marci is már csak a végére lett kicsit gázos, de akkor meg már az udvaron voltunk úgyis, nem zavart annyira senkit. Igaz, ekkor már csak négykézláb volt hajlandó haladni, és néha ugatott is hozzá egyet-egyet, ettől eltekintve....

A vár belseje viszont mindenképpen megérte a fáradságot, gyönyörű szép termeken haladtunk végig, csillogó faborítások, intarziás mennyezet, falfestmények, hatalmas agancsos csillárok, nagyon szép volt! Nem tudtuk, hogy lehet-e bent fényképezni, valószínű nem, bár ez ha volt is említve, akkor csak csehül volt, de senki nem kattintgatott őrülten, pedig a hely megérdemelte volna.

Marci a kápolnalépcsőn fáradt kutyát játszik.

A nagyon-nagyon mély kút

Jól eltelt odabent az idő, így mikor végeztünk nagyon már nem időztünk a vár körül, lent a városban van egy szabadtéri kiállítás, van ott egy hatalmas fa ló is, hogy mi végett, nem tudom, de oda már nem mentünk be. A kapujában heverésző macskától így is nehezen szabadult Marci, aranyos volt, ahogy hivogatta, hogy cica, deje ide hozzám!

 A napunk itt még nem ért véget. Hazafelé még volt egy megállónk.