Villámkirándulás

Szóval pénteken miután begurultunk a ház elé, gyorsan bedobáltuk a bőröndöket a lakásba, a fiúk szaladtak egy-két tiszteletkört,  elfoglalták a szobájukat, elmentek vécére egyszerre, mert 2 vécé van, és ez még mindig olyan nagy szenzáció nekik :)

Máté már otthon arról ábrándozott, hogy reméli, hogy ugyanott fogunk lakni, ahol a múltkor, ahol 2 vécé van, és végre nem kell idő előtt kijönnie, mert Milánnak is mennie kell.

A másik nagy öröm pedig az volt, hogy az ő szobájukban is van tévé, és Milán el is tervezte, hogy ő bizony minden este tévét fog nézni a SAJÁT szobájában, és mi nem mehetünk oda be. Mintha olyan nagy tévénézők lennének, és mintha lenne olyan műsor, amit tudnának itt nézni, pláne este. 

Kb. 10 percet töltöttünk a lakásban, és már be is laktuk, húztuk is vissza a szandálunkat, és már ott sem voltunk. Nem autóztunk még aznap eleget :) 

De hogy ne kelljen messzire menni, nem is lett volna nagy túrára idő, kinéztem egy közeli kastélyt Jaroměřice nad Rokytnou-ban, (mi csak Rokitónak hívjuk ;-)) amit októberben nem néztünk meg, mert nem esett útba, egy kastélyra meg nem akartunk egy egész napot rááldozni, pláne, hogy nem is megyünk be. Nem is tudtunk volna, még ha akartunk volna sem, mert mire odaértünk, addigra már nem volt aznap több vezetés. Itt is mint mindenhol eddig Csehországban ahol jártunk csak és kizárólag csoportosan lehet megnézni a várakat, kastélyokat, idegenvezetővel. Ezt Pernstejn után nem nagyon merjük már bevállalni, szó mi szó. A kastélyt egyébként az interneten olvasgatva több élménybeszámolóban is nagyon dícsérik, és ajánlják a megtekintését. 

 A kastély barokk stílusú, és egy szép nagy angol park veszi körbe. A kastély maga engem a fertődire emlékeztet, az u-alakú épületegyüttes, a sárgás-barnás színekkel. ( Mikor mi arra jártunk régesrégen, akkor még ugyanilyen sárgás színekben pompázott a Fertődi-kastély, most már fehér, azt hiszem. )

A kertbe szabad a bejárás, szerintem közparkként működik, mert nem csak a kastély felőle lehet bejutni, hanem az oldalsó kiskapunkon is.

 A parkot keresztülszelte a patak, gondolom a Rokytnou nevezetű, ami tele volt kacsacsaládokkal.

Napfürdőznek

A Laokoón-csoport

Milán és Máté találtak egy szobrot, amin egy öregebb ember lógat fejjel lefelé egy kisgyereket. Nagyon tanulmányozták, és próbálták kitalálni, hogy mit csinál a bácsi a kisfiúval. Hát nem tudom... elég morbid volt, szerintem. Próbáltam  gugliban rákeresni a szoborra, de nem találtam semmit. 

Közben, hogy ne legyen annyira békés a délután, mint amilyennek látszik, Milán nagyjából 5 percenként balhézott valamiért, és egyfolytában olyan dolgokat művelt, amit nem igazán kellett volna. Rángatta a kis fakerítést, mikor mondtuk neki, hogy csinálja, mert be van zárva, csüngött a rozoga fahíd korlátján, ami egyrészt félő volt, hogy ki is szakadhat Milán súlyától, másrészt Marci mindent csinál utánuk, és magától is tud bolondságokat kitalálni, nem kell neki még plusz ötletet adni. Szóval ilyesmik. Az örök vita meg az volt, hogy ne üljenek rá Marci motorjára, ami otthon is alapszabály, ennek ellenére mégis mindig ráülnek, vagy tolják rajta Marcit mint az őrült, amit meg Marci utál. Szóval nem volt azért annyira fáklyás menet ez a kastélyparkos séta, de azért nem bántuk meg hogy elmentünk megnézni. Ez az egy óra, amit rá tudtunk jelen esetben szánni pont elég is volt. 

Marci ha lát egy biciklitárót, akkor mindig szépen beparkol a kismotorjával :)

 Tettünk még egy rövid kört a templom felé, de zárva volt, így hazafelé vettük az irányt.

 

És a napnak még mindig nem volt vége, mert gyors bevásárlás és vacsora után még lementünk a főtérre, ahol éppen egy country zenekar játszott. Mit mondhatnék... feledhetetlen élmény volt egy cseh countryzenekart élőben hallani :) A fiúknak viszont nagyon bejött, alig akartak hazajönni.