Kastélynézés hazafelé 2.- Lednice

Pillanatok alatt átgurultunk Valticeből Lednicebe, és tudom, hogy ez már nem normális, de közben legalább százszor elsóhajtoztam, hogy óóóó milyen jó lenne itt futni, meg hogy milyen kár, hogy a futócuccomat nem előre raktuk, mert akkor akár át is futhattam volna, meg hasonlók. Persze akkor meg izzadtan kellett volna a napot tovább élveznem, de ez akkor másodlagos problémának számított. Persze mindez csak elmélet, mert futás helyett természetesen ott gubbasztottam az anyósülésen mind a 10 percet, amíg odaértünk. Találtunk egy tök jó parkolót, ahol elfoglaltuk a legutolsó helyet félig a domboldalban, egy kisebbfajta susnyás közepén, közvetlenül a focipálya mellett. A fiúk be is indultak, hogy akkor sétálás helyett inkább menjünk be arra a focipályára, és játszunk egy meccset, és akkor az mindenkinek király lesz, mert anya (én) meg közben futhat. Na hát így jár már az agyunk, foci ft. futás, és mindenki boldog. 

Miután lehűtöttük a kedélyeket, hogy nem, most nem megyünk be erre a pályára, elindultunk a kastély felé. Még az autóból láttuk, hogy a kert egyik oldalsó kapuja pont útba esik, és akkor ott be tudunk menni, nem kell megkerülni kétszer az egész objektumot. Így is tettünk. 

A kiskapun belépve elénk tárult a hatalmas kert, egy ragyogó szökőkút, aminek a vizén megcsillant a délutáni napfény, és a bukszusok és ősfák mögött ki-kivillant a gazdagon díszített krémesfehér kastély egy-egy sarka, tornya, és már ez a kis darabka is nagyon bámultba ejtő volt.

A kastélyhoz közeledve egyre inkább tátva maradt a szánk, az enyém mindenképp, mert hihetetlen szép volt az egész épület, olyan fenséges, a világosságával olyan elegáns.

Valticéhez hasonlóan ez a kastély is a Lichtenstein család birtokában volt egészen az 1945-ös államosításig. Eredetileg 13. századi gótikus vár volt, és a 15. században alakították át romantikus kastéllyá, amikor a család úgy döntött, hogy ide teszi át a nyári rezidenciáját. A kastély minden berendezése épen megmaradt, így aki nem sokgyerekkel érkezik, annak mindenképpen érdemes bemenni, és megcsodálni az fegyvergyűjteményt, a porcelánmúzeumot, a vadásztrófea-kiállítást, a gazdagon intarziázott termeket. Mi nem mentünk be, nem is lett volna időnk rá, még úgy sem, hogy ha jól láttam, akkor részleteiben is meg lehet tekinteni a kastélyt, nem muszáj az egészre jegyet váltani.  A képeket nézve belül is legalább annyira fényűző minden, mint kívülről.

A hatalmas angolparkon átvágva a kastély mellett sólyomeregető fickók álldogáltak. A madár tekintélyparancsolóan ült a gazdája vállán, szárnyát olykor meglebegtette, hogy megmutassa mégis kivel állunk szemben. Pont arra az időpontra, amikor mi ott voltunk, ki volt írva egy plakáton, hogy lesz valami, de mivel csak csehül volt kiírva nem tudtuk, hogy pontosan micsoda, és hogy hol, de ott helyben hiába vártunk bármilyen produkciót, csak a pasas tartott valami beszámolót a körülötte álló embereknek.

Körbenéztük a kastélyt, belestünk az előterébe, a kápolnájába, megnéztük közelről és távolról, elölről és oldalról, mindenhonnan gyönyörű volt. Ettünk egy fagylaltot a közeli cukrászdában, és a pálmaház felé kerülve visszasétáltunk a parkon át a parkolóba. Lehetett volna még a parkban sétálgatni, a táblák rengeteg látnivalót kínáltak, kistemplomot, hajózást a folyón a minarethez, oda fel is lehet menni, és körbenézni. De a mi villámlátogatásunkba ennél több nem fért most bele.

Pár perc alatt a szomszédos Breclavban voltunk, ahol rácsatlakoztunk a hazafelé vezető autópályára.  Pozsonynál már szép fekete felhők fogadtak minket, a  szlovák-magyar határt pedig most is, csakúgy mint tavaly zuhogó esőben léptük át. Úgy látszik ez most már hagyomány lesz :)

Az eső szerencsére elállt mire rákanyarodtunk a kocsifeljáróra, és nem kellett esőben felpakolni a lakásba.
Hát ennyi volt az idei cseh kalandunk. Rövid volt, de tartalmas. Jól el is fáradtunk :)