Csúnya szavak

Tegnap kora este komolyan tanácstalan voltam, hogy vajon örüljek-e vagy sem, merthogy....

Miután kábé 78szor szóltam rájuk, Mátéra és Milánra, hogy ne kiabáljanak már annyira, Marci feje mellett meg pláne ne, az én fülembe meg semmiképpen, és hogy a folytonos vitatkozást is borzasztóan unom már, beküldtem őket a kisszobába, mondván, ott folytassák már a veszekedést-kiabálást, ha már mindenképpen muszáj, ne a nappaliban. Milán persze ellenállt, ő aztán be nem megy, és elkezdtük a szokásos de-nem.deigen-akkorsem szócsatánkat, miközben ő egyre nagyobb visítóhangerőre kapcsolt.

Máté ekkor menteni próbálta a helyzetet, és odatoppant Milánhoz, belebámult az arcába, és azt mondta:

- Gyere Milán, tanítok neked csúnya szavakat!

Több se kellett Milánnak, már bent is volt a kisszobában, Máté utána, és zárt ajtók mögött csúnya szavakat gyakoroltak. 

Nem annyira csúnyákat, csak olyanokat amiket pl. mi nem  használunk, meg amolyan illemhelyiséges cuccokat emlegettek, szóval semmi olyat nem hallottam ki, amit Máté egyébként nem szokott idióta pillanataiban szajkózni, mert szerinte az vicces. 

Én pedig nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy akkor most minden oké, mert végül mégiscsak bementek a kisszobába, és úgy lett ahogy akartam, vagy most mégiscsak ki kéne onnan söpörnöm őket, hogy márpedig nem tanítunk csúnya szavakat a másiknak. (nem mintha Milánnak szüksége lenne bármilyen tanításra, hiszen kívülről fújja Máté repertoárját)

De mire döntést tudtam volna hozni, addigra már túl is voltak a leckén, és nagy egyetértésben vonultak újra ki a nappaliba.