Kezdődött a szombattal. A délelőtti vásárlást, plázázást már szinte rutinszerűen intéztük. Milán megint végig aludt, néha mintha kipislantott volna a szeme sarkából, grimaszkodott, aztán aludt tovább. Aztán itthon mint akik ott felejtették a boltban az agyukat, mindkettő megkergült. Valószínű a újabb adag hó volt a bűnös. Mindenesetre Matyi 1 percet sem aludt, így kb du. 4-kor már teljesen használhatatlan volt mindenre. a hangulata a jófejség és s dühroham közötti skála összes állomását érintette, teljesen kiszámíthatatlanul. Az enyém dettó.
Milán is csak nyűglődött, sehogy sem volt jó neki, se ölben, se a fotelban, se nálam, se Apánál, se az ágyon fekve, sehogy. Néha -néha már majdnem sikerült neki elaludnia, de akkor Máté felébresztette vagy akarva, vagy akaratlanul.
Én két nyűglődés között házimunkába fojtottam a mérgemet, és mostam-vasaltam, ágyneműt cseréltem (mindezt Matyi aktív segítségével), főztem egy húslevest, és sütöttem egy süteményt.
Aztán estefelé végre megérkezett a hó, és mindkét gyerekem kezdte megtalálni önmagát, Milánt fél 8kor végleg leterítette a nap fáradalma, és éjjel is aludt mint a bunda, (a szokásos 2szer kelős, de rögtön visszaalvós program volt) Máté pedig 8kor belealudt a kakaójába.
A vasárnap ennél már sokkal hálásabb és szülőbarátabb volt. Talán a szombati kimaradt alvást próbálták behozni vasárnap, de Máté a délelőtti hóban hancúrozás, és lapátolás után szinte már ebéd közben elaludt, és aludt egy maratoni 3 és fél órát, és Milánt is többnyire csak csukott szemmel láttuk. Délután még filmnézésre is futotta az időnkből.
Továbbá: Máténak kibújt a 17-dik foga, a bal oldali alsó nagyrágó, és a szembenlévő jobb oldali is mindjárt kint lesz. A felsőknek még nyomuk sincs egyelőre.
Képekben:
Mesét néz:
A kis kékség:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése