Igazából
írhatnám, hogy minden jó és szép, és nem is lennék nagyon messze a
valóságtól, mert a nap nagy részében tényleg körbevesz a világoskék
babaillatú köd. Viszont van egy kisebbik rész, ami mellett nem lehet szó
nélkül elmenni, pedig de jó is lenne. Ez pedig a féltékenység, ami
igen, felütötte nálunk a fejét, befészkelte magát az otthonunkba, és
egyelőre nem is tűnik úgy hogy távozni akarna.
Azt hiszem nagy szerencsém van, vagy
nagyon hálát kell adnom odafent Valakinek, aki egy olyan második
gyereket küldött nekem, mint Milán, aki javarészt alszik, vagy
nézelődik, vagy szellemharcol, és hogy ne csak mindig jókat írjak róla,
újabban pocakot fájlal. Eddig még a kézbentarthatóbb fajtából, és
remélem nem is durvul el nagyon a helyzet. Mindenesetre beszereztem
tegnap egy üveg méregdrága infacolt, legyen, ha kell.
Azt még mindig fenntartom, hogy Matyi
szereti a Kisöccsét. Szeret körülötte sündörögni, tenni-venni, néha
túlságosan is. Mert van olyan, amikor nekifutásból landol az ágyon
mellette, amikor a nagy megszeretgetésből nagy ráfekvés lesz, van amikor
az összes játékát odahordja köré, és mindenáron a kezébe akarja nyomni
valamelyiket, és van olyan is, amikor mindent sajnál tőle, lerángatja
róla a plédet, elveszi a cumiját, stb.., és bizony van olyan is, amikor
jöttében-mentében oda-odacsap. Ez a legaggasztóbb számomra.
Az internetes szakirodalom szerint ez
tök normális reakció, amit türelemmel, megbeszéléssel, és legfőképp
odafigyeléssel, megelőzéssel lehet kezelni, de semmiképpen nem
büntetéssel, és haraggal. Bevallom nehéz nekem ilyenkor nem haragudni
rá, de úgy tűnik ez a megbeszélősdi ez működik, pár napja már sokkal
kevesebbszer fordulnak elő ilyen attrocitások, és ha be is próbálkozik
még időben közbelépek, mert már látom messziről miben sántikál.
Tudom, hogy nehéz helyzetben van most
Matyi... pedig ő is szerencsés, hogy ilyen tesót kapott, aki eddig nem
igazán forgatta fel az életét, mert napközben az etetésen kívül nem
nagyon igényel külön figyelmet, tudunk Matyival ketten játszani, amíg
itt van a Mama, addig kihasználjuk, hogy kettesben mehetünk boltba,
ide-oda, úgy mint régen.
Este is szívesen segédkezik a fürdésnél,
hozza Milán pizsamáját, a kiskádban locsolja a vizet a lábára, ilyesmi.
Szóval egyáltalán nem akarom eltiltani tőle, sőt..., csak a lelkesedése
egy szempillantás alatt változik aggresszióvá, szóval nagyon résen kell
lenni.
És persze észrevehető rajta, hogy ő is
pici baba akar lenni, bár sosem cumizott, most ha Milán szájában cumi
van, akkor neki is kell adni egyet. Bár kiskorában utálta a kiságyát,
most mégis belekívánkozik, és mondja, hogy Máté alszik. Ha Milán szopizik, akkor neki is oda kell bújnia.
Jó lenne, ha ezeknél a kezdeti
nehézségeknél nem lenne sose rosszabb, mert most még úgy érzem kezelhető
a szitu, és kellő odafigyeléssel Máté is többnyire kordában tartható,
és az elmúlt pár napban pedig mintha már egy kicsit javulni is látszana a
helyzet. Persze nem akarom elkiabálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése