Kisebbikünk ma betöltötte pocakbeli életének 30-adik hetét. Még leírni
is félelmetes, nemhogy belegondolni. Papíron még 70 nap van vissza a
szimbióziusunkból, a valóságban szerintem ennél kevesebb. Matyival eddig
a percig dolgoztam, és innentől aztán tényleg pörögtek az események, és
rohant az idő. Főleg, hogy az ősz eme utolsó szakasza a családunkban
telis-tele van születés- és névnapokkal, aztán ugye ittt vannak a
decemberi ünnepek, a Mikulás, Matyi második szülinapja, szóval ez a
néhány hét igazán eseménydúsan fog telni. És akkor még nem is említettem
a Kisebbik érkezésére való felkészülést, mind lélekben, mind a
valóságban. Húzós lesz.
Pocaktesó most már végképp kipihente magát odabent, és néhány hete
szinte folyamatosan jelzi bentlétét, hol kellemesen szívetmelengetően
lágyan simogat, hol fájdalmasan kirúgja a ház oldalát, szó szerint.
Aktivitásával egyenes arányban nőtt a gyomorsavam mennyisége, mely most
már nemcsak este, hanem a nap bármely szakában kínozhat.
Orvosi javaslatra a gyógyszeres polcomra a vas mellé odakerült a Mg, és a
Ca, ezeket igyekszem napi rendszerességgel magamhoz is venni, és ha
eszembe jut egy kis C-vitaminnal is megtoldom.
Amúgy pedig élem a 30 hetes kismamák életét, egy örökfecsegő, néha (de
akkor nagyon) hisztiző, mindentutánzó, halandzsázvaéneklő, mostanában
mindig autózó, esténként képeskönyvből felolvasó, és babasimogató
majdnemkétévessel fűszerezve.
Nem unatkozunk:)
A 30 hetes Matyitesó, kívülről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése