Máténak olyan sűrű az eseménynaptára, hogy nem nagyon jut időm az
írásra. Valahová mindig megyünk, vagy hozzá jönnek, mindenki kíváncsi
rá, de így van ez mindig amikor kéthavonta eljövünk nagyszülőzni. Ő
pedig nagyfiúhoz méltón tűri, sőt még élvezi is azt, hogy minden
körülötte forog. Tesómmal nagyon egy húron pendülnek, mikor hazajön
munkából Máté teliszájas vigyorral fogadja és onnantól kezdve senki
mással nem hajlandó lenni, csak vele, még enni is csak vele jó. Én
teljesen feledésbe vagyok merülve. Egyébként pedig árad belőle a
rosszcsontság, és annyi embert képes foglalkoztatni ahány éppen
körülötte van.
Örülök neki, hogy most már így megszokta azt hogy
hurcoljuk ide-oda, most már rögtön tudta hol vagyunk, nem kellett neki
egy perc sem, hogy aklimatizálódjon. Most már bátran rójja a
szobaköröket, akár sötétben is, van amikor még ő van megsértve, hogyha
valaki utánamegy és a körmére néz. vidáman trappol szobáról szobára,
még csak négykézláb, de már próbálkozik az kétlábas módszerrel is,
egyelőre kevés sikerrel. Az L alakú előszoba kanyarát viszont
kétkeréken veszi be.
Amúgy teljesen hétköznapi napjaink vannak, Máté
kipakol, megrágcsál, széttép mindent ami csak a keze közé kerül,
kirámolja a virágföldet, de csak egy cserépből, de azt az egyet a lakás
bármelyik pontján megtalálja. Valamiért nem szimpi neki az a
virág.Kapcsolgatja a villanyt, hallózik a telefonba, áll az ablakban és
integet mindenkinek, ha kutyát lát vau-zik.
A legjobb móka most mégiscsak az, hogy felmászik a
fotelba, szétterül, söpör egyet kezével-lábával, aztán lemászik, és
kezdődik minden előlről. Ezt akár 1 óra hosszáig is képes csinálni.
És közben feceg és magyaráz megállás nélkül. És olyan nagyon aranyos.
Egy közös sajtoskenyérevés tesómmal:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése