Micsoda pech

 Rettenetes ez a hideg már megint!!! Kérem vissza a napsütést!

Pláne azért, mert végre van szép teraszunk, kanapéval, függőfotellal, amit egyetlen egy fél délután tudtunk eddig élvezni, mert azóta meredt hideg van. Meg eső. Meg hideg. Vagy azt már mondtam? 

Történt ugyanis, hogy kb 2 hónapja vettünk egy szép nagy kanapét az " új" nappaliba. Sőt igazából előbb egy tévét vett Feri, ez lendítette aztán meg az évek óta húzódó kanapévásárlást. 

De mivel a kanapé szép világosbézs színű, ágytakarót is akartunk rá tenni mielőtt nagyon használatba vennénk. 

Pénteken ezért elmentünk az xxlutzba, mert a honlapon láttunk olyan zöld színűt, ami tetszik. 

Aztán ahogy még körbementünk még az alsó szinten, szembe találkoztunk egy kerti/ terasz kanapéval. Mellette pedig a fotellal. Mintha csak minket hivogatott volna. 

Mi pedig engedtünk a hívó szónak. 

2szerre haza is tudtuk hozni, másnap pedig Milánkával összeraktuk.

Azóta nagyjából csak húzogatom őket arrébb, hogy ne csöpögjön rá az eső. 

Na de hátha lesz még napsütés is 🌞

Koncertsorozat

Valahogy úgy alakult, hogy a hosszú hétvége beköszöntével egymás után 3 este is programunk volt, ami egyáltalán nem szokványos. Pláne a mi korunkban. :-) Egymás után 3 este is későig ellenni, majd későn feküdni, az azért húzós már.

Szerdán, 30-án,  David Garrett koncerten voltunk az MVM Dome-ban. Ez az a hegedűs, akit Mátéval eléggé szeretünk, és ezt kapta Máté decemberben. Hogy karácsonyra vagy születésnapjára, hát arra már nem emlékszem. Sosem voltunk még az Mvm -ben, így duplán izgalmas volt, egyrészt, hogy milyen lesz a koncert, másrészt, hogy milyen lesz a Dome. 

Hogy ne legyen ez is olyan egyszerű, hogy csak úgy odamegyünk, és megnézzük, hétfőn kaptam egy emailt, hogy átcsoportosították a jegyeket, és a kategóriánkon belül máshová raktak át minket, és majd küldik az új jegyeket hamarosan. Na, gondoltam magamban, Krúbi koncert 2, nehogy megint majd az éjszaka közepén kelljen a jegyekt után futkosni, meg kicsit para volt, hogy milyen jegyet adnak, meg hát na... nem volt még ilyenben részem. Végül minden sima volt, küldték a jegyeket, 4-et, ahogy eredetileg, egymás mellé, és még egy kicsit jobb helyen is ültünk, mint a korábbi jegyek. 

A dome nagyon szép, bár belülről kicsit puritánnak tűnik, nem egy Vigadó, nyilván, de szép, és a mosdók is nagyon szépek és nagyok voltak. A kishelyiségek is, nem olyanok, ami sok helyen, hogy úgy kell betornázni magamat, majd ki, olyan szűk a hely. 

A koncerten nem volt teltház, valószínű ezért is volt az átültetés, ahogy ott kiokoskodtuk, mert a felső karéjok üresek voltak, szerintem kb fél- háromnegyed ház lehetett, neház ezt megítélni. Mondjuk nem is volt olcsó a jegy! Inkább drágának mondanám, bár bizonyára ennyibe kerül egy sportcsarnokos koncertjegy. Mi valami akció keretében vettük meg még november-december táján valamivel olcsóbban, mint az alapár. 

Csak linken tudok videót ideilleszteni, mert túl nagy méretűek a fájlok. 

Mondtam is Máténak, hogy tanulja már meg nekem az Avicci-t, tök menő lenne. És nem is zárkózott el tőle teljesen, igaz, nem is esett neki, azonnyomban mihelyst hazaértünk, de elvetettem egy magot a fejében. 

https://photos.app.goo.gl/LZefskrzLPiro9Nm9

https://photos.app.goo.gl/4yLXVPXcuKYe5jUk9

Jó későn értünk haza, de szerencsére másnap ünnep volt, így nem kellett feltétlenül korán kelni. Az más kérdés, hogy nagyon sokáig sem bírunk aludni. 

Az ünnepnapot főként pakolászással töltöttük.Ez még mindig a cseréljük meg a szbákat projekt, mert kevesebb bennünk a tenniakarás, mint a teendők mennyisége, így lassan haladunk. 

Viszont délután beszéltem a barátnőmmel telefonon, és mondta, hogy a szomszéd kerületben Korda György- Balázs Klári koncert lesz este, ők mennek, nem megyünk-e mi is, úgyhogy elmentünk, és rettentő jó buli volt! Ahhoz képest, hogy ez egy városszéli kis kerületi május 1-jei koncert volt, nagyon profin odatették, led-fal, slide-show, zenekar, táncoslányok, vokalisták, húúú, tényleg nagyon penge volt.  És hát jóóóó sokan is voltak! Oké, Gyuri bácsi már nem ropta végig, volt, amikor le kellett ülnie, meg néhány számot Klárika egyedül vitt, de hát akkor is na... elképesztő. Nagy figura az öreg. 

És azt tudtátok, hogy szobra lesz az új terminálon a reptéren? Én nem tudtam, most mondta. 

Aztán, hogyha már így belejöttünk, gondoltuk, kutyaharapás szőrével a legjobb, és az utolsó pillanatban szinte vettünk jegyet a barátnőmmel a pénteki Tankcsapdára a Budapest Parkba. Úgy járok már oda, mintha hazajárnék... :-) Pedig nem is szeretjük annyira a parkos koncerteket, mert túl sokan vannak. 

Most is az volt az érzésünk, hogy túl nagy a tömeg, pedig hivatalsoan nem volt teltház, hiszen még csütörtök délután is tudtam jegyet venni, mégis most még a korábbinál is zsúfoltabbnak tűnt. De végülis jó volt, a végére már egészen belejöttünk, és néhány régi kedvenc is elhangzott, ami nem szokott minden koncerten lenni, és a tüptürüp-after buliban is maradtunk még egy kicsit, aztán szokatlan módon egész időben elindultunk hazafelé, és talán most volt először, hogy sikerült jó buszra szállnunk a park előtt, és nem mentünk el valamivel a város túlfelére, hogy onnan kelljen visszajönni. 

Be kellett látnunk, hogy annak ellenére, hogy mi még mindig rendkívül fiatalok vagyunk 😎👧 ( Milán meg is dícsért, hogy jó a szettem, amire Feri azt mondta, hogy jól kimetállédisezted magad, legyen ez pro vagy kontra, még nem tudom 😆  és Milán mindenképp rá akart beszélni, hogy cicaszemet húzzak magamnak szemceruzával, mert az egyébként is jó szettem úgy lesz még jobb, de mondatam, hogy az apja szerint már így is kellően metálédi vagyok, nem kell nekem cicaszem), szóval rá kellett jönnünk,  hogy Lukács Laci is öregszik. Bár ő még nem ült le koncert közben, mint Gyuri bácsi, de egyre több sztoriszünetet tart, és hát van ott már pocak is, ahol eddig nem volt. 

Hát így múlik el a világ dicsősége :-)

Az a bizonyos szombat

 ami mögöttünk van. Na az igazából már péntek este elkezdődött. 

Csütörtökön jöttünk haza a Dunakanyarból. Pénteken még szabin voltam, és ha már így alakult, akkor elmentem az okményirodába személyi igazolványt csináltatni, mert hamarosan le fog járni. Furcsa volt belegondolni, hogy legutóbb az esküvőnk után csináltattam igazolványt, annak meg már 20 éve. 😲

Aztán elmentünk Milánnal vásárolni, mert a szombati koncertre fekete farmert akart venni meg piros pólót. Aztán a piros póló bordó inggé változott. Aminek a megvételéről sikerült lebeszélni, mert pont egy ugyanolyan van Ferinek, amit nem hord, és mondta, hogy azt nekiadja. Hitte is meg nem is, és csak azt hajtogatta, hogy de ha nem olyan lesz, meg ha nem lesz rá jó, na akkor viszont ő holnap visszajön és megveszi. Jó. 

Itthon meglett az ing, ami még Milán szerint is tényleg pontugyanolyan volt, mint a bolti, és valóban jó volt Milánra. 

Aztán estefelé én összekészítettem a cuccomat másnapra. Mivel az előrejelzések nem voltak elég egyértelműek, így nagyjából 3 évszakos felszerelést pakoltam, hosszú nadrág-térdnadrág-rövidnadrág, póló, hosszú ujjú, mellény, esőkabát. :-) meg az egyéb apróságok. Övtáska, futópohár, telefontok, zsebkendő, szőlőcukor, napszemüveg, naptej, stb... 

És amikor ez megvolt, akkor rámentem a freemail-omra, ahová a mindenféle egyéb leveleimet kapom, vásárlásvisszaigazolás, csomagküldő kódok, ilyesmik, és a legtöbb jegyárusító honlapra is innen vagyok beregisztrálva, még régről, hogy átküldjem Milánnak a másnapi koncertjegyet. És ide kaptam egy emlékeztető emailt a Budapest Parktól, hogy ne feldjem, holnap Krúbi koncert lesz, és küldik a menetrendet és a tudnivalókat, ahogy azt szokták. Hogy is tudnám feledni, gondoltam, hiszen ezért vagyok most itt. 

Keresem a jegyet, nem taláom. Nézem másik mappában, nem találom. Nézem a másik emailomon, hátha mégis ott van, vagy átküldtem oda, nem találom. Ekkor már kezdett kiverni a víz, de ekkor még mindig nem voltam a parázás tetőfokán, mert elkezdtem átfésülni a laptopot, hogy hátha oda lementettem, és meglesz. Nem lett meg. 

Kábé háromszor is végiggörgettem a leveleket a freemailen, mire feltűnt a levelek fölötti halványsárga sáv, amiben azt írták, hogy a promóciós mappából a 30 napnál régebbi leveleket TÖRÖLHETIK. És valóban, március 30-nál régebbi levelem nem volt a mappában. 

Hát nem tudom, hogy ez mióta van így, de ilyen, hogy eltűnt volna onnan egy levelem, ami ráadásul egy hivatalos portálról vásárolt jegy, ilyen még hosszú éves színház- és egyébjegy vásárló karrierem során még sosem fordult elő. Soha! Pedig volt már olyan többször is, hogy hónapokkal korábban vettem jegyet. Soha nem törölték még önkényesen! Ezért is gondolom azt, hogy ez valmai új bevezetés lehet, az egyébként is haldokló freemailnél. 

Na de ekkor még mindig élt bennem a remény, hogy rendeződik a dolog, mert ott volt a levélben, a tájékoztatóban, hogy ha nincs meg a jegyed, nem találod, elvesztetted, akármi, akkor írj erre az emailcímre, és majd megoldjuk. Írtam is. Csakhogy egy automata üzenet jött vissza sebtiben, hogy köszi vették a megkeresést, de azt azért tudjam, hogy 3 napos határidővel dolgoznak, szóval... Húúúú, basszus, az nekem nem lesz jó.... Ekkor kezdtem már kicsit pánikba esni. Milán szerencsére a szobájában kockult, de a két másik ott héderelt a nappaliban, és egyfolytában nyaggatak, hogy de mivan, mi a baj, miért vagyok ideges, amitől nyilván még idegesebb lettem, és semmiképp nem akartam, hogy Milán fülébe jusson, hogy elveszett a jegye, mert nem áll velem szóba soha a büdös életben, és még igaza is lesz. 

Felhívtam a megadott telefonszámot. Az egyetlent, ami a Parkhoz elérhetőséget biztosít. Ahol közölte velem egy géphang, hogy telefonos ügyfélszolgálatuk 10-től 20 óráig elérhető. Ránéztem az órára és 20 óra 3 perc volt. Majd lelkesen elmondta, hogy aznap este milyen koncert és milyen buli van a parkban, várnak szeretettel, és megszakították a vonalat. Én pedig ott maradtam a pánikommal. Hogy most mihez kezdjek. 

Próbáltam a Park oldalán keresni valami lehetőséget, hogy van-e olyan, hogy korábbi vásárlásaid, vagy valami opció, ahol vissza lehetne keresni a jegyet. Feri próbált lelket önteni belém, hogy  holnap délelőtt biztos megnézik az emailt, vagy 10-kor még mindig fel tudjuk őket hívni, de mivel nem én mentem Milánnal, hanem egy másik anyuka, ( mert 16 év alatt kell 1 felnőtt, aki vigyáz rájuk, anélkül nem mehetnek be), nem akartam már vele is még plusz köröket futtatni, hogy menjenek a jegypénztárba, azonosítsák be magukat, stb... 

Úgyhogy, mivel az volt a honlapon, hogy a pénztár nyitva van minden rendezvényes napon a bulik végééig, fogtuk magunkat és autóba pattantunk. 

A kocsiban én már konkrétan remegtem, úgy izgultam. Annyi eszem mondjuk nem volt, hogy megnézzem az eseményoldalon, vagy a ticketswap-on, hogy van-e eladó jegy, ha minden kötél szakad... Odamentünk. Meglepően jól autózható péntek este 9kor a város :-) 15 perc alatt ott is voltunk. 

A biztiőrök leigazoltak, kértek személyit, (ezzel kicsit simogatták a lelkem), és csak eztán mehettem át a kordonon a jegypénztárhoz. 

A pultban ülő kislánnyal kicsit értetlenkedtünk, mert nem értette az emailcímet, aztán nem találta, aztán valami másik lakcímes akárkit talált, nem tudom pontosan, mert csak félig hallottuk egymást, hiszen bent épp koncert volt. ( Hiperkarma) Végül hosszas pötyörészés után végre megtalálta a jegyet. PEdig addigra már előkerestem a szép kártya applikáción is a vásárlás tényét, és készítettem a legsajnálatraméltóbb tekintetemet, aztán jött volna az idegbeteg,... de ideáig nem jutottunk el. Ott figyelt újra a postaládámban a friss, ropogós koncertjegy. Az én szívemről meg egy komplett Sziklás-hegység gurult le. Hazafelé már vidáman autóztunk. Gondoltam is, hogy akár maradhattunk is volna a Hiperkarmára. Kibickedhettünk volna az oldalsó büfénél :-) Meg hogy ez is egy olyan történet lesz, amin majd belekerül a családi legendáriumba, és jót nevetünk majd évek múlva is. Milán első igazi koncertje! és ami mögötte van :-D vagyis előtte. 

És ha azt gondoltam, hogy innen már csak felfelé lehet, és minden sima liba lesz, hát tévedtem. Hiszen másnap reggel indultunk a Balatonhoz, hogy kivegyem a részem az UltraBalatonból. 

Az előzetes tervek szerint úgy volt, hogy 12.10-kor van az én váltásom, Keszthelyen a Libás strandnál. Úgy készültünk, hogy 8 körül indulunk itthonról, és akkor még ha nagy kalamajkába kerülünk, akkor is ott vagyunk 11 körül, és lesz mindenre idő. Kényelmesen átöltözni, mosdózni, enni-inni, ráhangolódni. 

Meg ahogy azt Móricka elképzelte :-D 

Reggel keltünk a megbeszélt időben, fél 7-kor, hogy kényelmesen elkészüljünk, még átgondoljuk, mi kellhet, minden megvan-e. Az első üzenet amit olvastam még félig csukott szemmel az UB messengercsoport volt, hogy kicsit /nagyon megtolták az elejét a fiúk/lányok, ( hajnal 4-kor volt a rajt) és máris bő 40 perccel korábban voltunk időben. Ami aztán mág reggeli közben felkúszott 1 órára, mi azt jelentette, hogy 11 körül nekem már váltanom kell, nem megérkezni. Úgyhogy innentől sittysutty összekaptuk magunkat, és fél 8 előtt már az autóban ültünk, és a waze 9.50 es megérkezést jósolt. Ez később 9.58-ra módosult. Út közben írt a volt a főnököm, hogy úgy tűnik 11-kor már futhatok is, hol járok, de megnyugtattam, hogy jól megparáztattak kora reggel, úgyhogy a koránnál is korábban indultunk, úgyhogy 10re már ott leszek. 

És így is lett. 

Már út közben, gyakorlatilag ahogy elérük a Balaton vonalát, elkezdett a pesti verőfényes napsütés borulásba fordulni, majd valahogy Zamárdinál már zuhogott az eső is. De úgy igazán. 

Gondoltam is, hogy a rövidnadrág felejtős, még szerencse, mert a kedvenc fekete rövidgatyámat úgysem találtam meg. :-) De akkor még reménykedtem, hogy mire nekem kell futnom, szebb lesz a világ, és ha napsütés nem is, de legalább eső se legyen. Aztán persze, amikor már ott álltam az út mellett a váltásra várva, akkor már mindegy volt. Akkor már csak futni akartam. 

Végül 10.48-kor váltottunk. Volt még bőven időm mindenre, öltözni, pisilni, hangolódni. 

Sohasem futottam még a Balatonnak eme oldalán, teljesen vakon voltam, hogy mire számíthatok, csak azt tudtam, hogy emelkedők itt már nem lesznek, de hogy milyen lesz a hangulata az útvonalnak, azt nem tudtam. Úgyhogy nagyon élveztem minden kilométert, még azokat is, amik a végén már kicsit fájtak. Menet közben még az sem zavart különösebben, hogy a közepén sok kilométeren keresztül esett az eső. Nem zuhogott, nem volt fájó, de esett, kitartóan, majd csendesedett, majd talán el is állt, de akkor már mindegy volt. 

Márisfürdőn adtam át a chipet az utánam jövőnek, a főnököm lányának, akit Feriék fuvaroztak le Máriára. Út közben, amikor a bicikliút az erdőből újra kivitt a főút mellé néztem az elsuhanó autókat, hátha meglátom őket, de nem láttam. Csak sok mást, akik drukkoltak, dudáltak, biztattak sokunkat. Én hoztam az előre leadott időmet, rajtam nem múlott. :-)  Az előre leadott időtől csak 10%-ot lehet a szabály szerint eltérni, ezért mivel már eleve majdnem másfél órás for-ban voltunk, kicsit oda kellett figyelni, hogy ne nagyon menjünk már gyorsabban, mint kellene. Ezt a déli oldalon, majd később az éjszakában már egész jól tudták tartani a többiek. 

Nagyon remek volt! Minden időjárási nehézség ellenére nagyon klassz volt. 

Az előzetes terveimet, hogy majd futás után a fűben heverve, lángost nyammogva, a Balatont nézve regenerálódom, gyorsan elvetettük, mert rettenet hideg volt, és a jeges szél csúnya iszaposbarna színű Balatonnal locsolta a partot... hát nem volt hívogató. Fűben henyélés helyett kerestünk egy cukrászdát, ahol kaphatok egy kávét. Igazából egy beülős, meleg helyben reménykedtem, de ilyet nem találtunk, mindenhol csak kinti teraszos rendszer működött, már ami nyitva volt. 

Hát  nem volt épp strandidő :-)

Mivel a fiúknak ( Feri + Marci) miután én elindultam volt idejük elmenni Vonyarcra, Tamásék nyaralójába, és ott ők kaptak grillcsirkét ebédre, így ők nem voltak éhesek, így a lángos is elmaradt, igaz nem is erőltettem nagyon, mert ott is csak kinti ülőhely volt. De ittunk egy jó kávét, a fiúk fagyiztak is ( áhhhh), aztán már csak hazafelé az autóból vettünk észre egy beülős helyet. 

A csapatunk végül éjjel 1.25-kor futott be, azaz 21 és fél óra alatt futottunk körbe 13-an a tavat. Nagyszerű volt! 

Majd egyszer lehet, hog még az érmet is megkapom :-D Majd megmutatom. 

Ja! A koncert is jó volt, állítólag. Milán végül lebeszélt minket arról, hogy érte menjünk a Parkhoz, mert hogy együtt jönnek úgyis haza. Ezt az anyuka megerősítette. Aztán mikor vége volt a koncertnek, akkor láttam, hogy még kajálnak, büféznek, ( csipogott a telefonom, hogy Milánka költött egy kis pénzt. ) és úgy indultak haza. A Keletitől hívott az anyuka, hogy akkor valóban jó-e Milánnak az 5-ös busz, felrakhatja-e rá. Éjfél körül ért haza, fülig érő szájjal, teljesen feldobva. Már ezért megérte. 

De had ne mondjam, hogy már a kövi programot szervezik... 

Tavaszi szünetes vízparti futások

 Elég későre tolódott idén a tavaszi szünet, jó sokat kellett rá várni. Nem túl szerencsés ez így szerintem, hogy ennyire összecsúszott a május 1-es hosszú hétvégével, mert így csaknem 3 hetet lesznek itthon a nagyok érettségi szünettel mindennel együtt.  Ami pont elég arra, hogy így év végére kiessenek a rutinból. 

De hát ez van, ebből kell főzni. 

A szünet első napjait Ózdon töltöttük. Itt 2szer is alkalmam nyílt körbefutni az ózdi tavat, míg a fiúk fociztak. 🙂 Nehezített pálya, mert végig horgászok ülnek, figyelni kell, nehogy átessek véletlenül egy botban vagy zsinórban. 

Szalonnasütők. 

Hétfőn jöttünk haza, gyors mosás, átcsomagolás, mert másnap már papáékkal találkoztunk a Dunakanyarban. 

Arra, hogy szinte  nyári hőséget kapunk a nyakunkba, szerintem nem volt szó, ma délelőtt már irtó meleg volt Szentendrén, amikor tettünk ott egy kis kört. 

 

Alapvetően a csillezésről szólt ez a 2 nap, de ebben én nem vagyok elég jó, úgyhogy itt is futottam egy kisebb kört, némi emelkedővel és némi vízparttal, míg a fiúk a parton ejtőztek. A Nagyok rákaptak a tollasra, Marci meg Fanni pedig bőszen tapicskolt a Duna vizében. Kb. térdig mentek be és túrták az iszapot. Jól elvoltak. 

Én meg közben felfutottsm a kis hegyi templomhoz. 

Remek hegyoldalban lévő házunk volt, nagy terasszal és szép kilátással. 

És még nincs vége! 

Ma ugyan a legnagyobb borulásban el kellett futnom az Örsre, mert nincs bérletem, de gondoltam jó próba lesz ez szombatra, amikorra ugyancsak esőt meg lehülést, meg mindent is jósolnak, és nekem is van egy 19 km-nyi szakaszom az ultrabalatonon egy csapat részeként. Szóval idén egész korán fogok a Balaton mellett futni, ráadásul egy általam ismeretlen részen, Keszthelytől Máriafürdőig. 

Úgyhogy holnap már nem futok. 

Majd emlékeztessetek rá, ha mégis futni indulnék 🙂

Ha már...

 szokatlan módon már kettőkor itthon vagyok, mert a főnök elengedett minket, lett egy kis plusz időm. Amit először futással akartam elütni. De mire elindítottam egy mosást, meg egy mosogatást, addigra befutott Marci a pályáról, és mondta, hogy a testvéreit egész nap nem látta,  egyszer csak mindenki elment, és még nem jöttek haza, igaz ő is volt kin a pályán, de hát na... úgyhogy majd akkor futok, amikor elmegy edzésre. 

A múlt hét sem telt el eseménytelenül... 

Szomabon Milánnak kórusfellépése volt. Ez az a kórus, ahová szerintünk csajozni jár, bár ő ezt tagadja, de H meg K, a két lány,  fűzte be a srácokat járjanak együtt kóruspróbára. Szóval átlátok én a szitán. :-) 

A kórusverseny zártkörű volt, sajnos nem lehetett őket megnézni, pedig már nagyon fentem rá a fogamat. Igazából nem értem, hogy miért kell egy kórusfellépést zárt körben levezényelni...mindegy. Végül arany minősítést meg különdíjat kaptak, amivel a kórusvezető nő nagyon meg volt elégedve. 

Vasárnap Máté félmaratont futott a vivicittán. Többen is mentek az evezős egyesületből, és úgy gondoltam, hogy nem kellek én már oda, nem terveztem, hogy kimegyek, de Máté szinte lehordott előző este, hogy nehogy már ne menjek ki szurkolni, így hát Marcival minket is a MArgitszigeten talált a vasárnap délelőtt. 

Máté már korábban kiment, mert még rajtszámot is kellett átvennie, meg volt közös evezős-csapatos fotó, de megtaláltuk egymást, és ott már gyorsan eltelt a rajtig az idő. 

Nagyon szeretem a vicicittát. Olyan jó hangulatú, tavasz van, napsütés, jó zene, sok lelkes ember. Szinte lüktet az energia. 

A srácok nagyot mentek, Máté 1:38:11 -gyel ért célba még úgy is, hogy a háromnegyed távnál megfájdult a térde és lassítania kellett. Szép kis lassítás mondhatom :-) A másik 3 barátja is kb ekkor érkezett +/-. 

Máté és a PB- harang. 

Aztán persze utána két napig nyafogott, hogy mindene fáj :-) ki is hagyott egy edzsét, helyette tanulta a földrajz tételeket, meg is rémültem, hogy tényleg van valami baja :-D  De ma már biciklivel ment edzésre, úgyhogy szerintem már megmarad. 

Marcinak tegnap volt meccse. Ma még van egy edzése, aztán már tényleg szünet. Jövő héten én is szabin leszek. 

Milánra is ráfér egy kis haveri-detox, mert már megint/még mindig kicsit túlzásokba esik. Legfőképp azzal tud magára haragítani, ha nem jön haza relatív időben, vagy ha egész nap pl. a ligetben csövezik. Mint pl. ma, amikor már reggel elment, mondván, hogy azért megy ilyen korán, mert ilyenkor még szabad a röpipálya, de 1-2 óránál tovább biztos nem lesz. Mondta ezt reggel hétkor, de kettőkor még nincs itthon. 

Vagy tegnap, amikor fél 7-re elment a Müpa-ba, mert a lányoknak volt a héten egy másik, nemzetközi kórusversenye, és annak tegnap este volt az eredményhirdetése, szóval oda ment, és még ő mondta, hogy jön hamar, mert fél óránál biztos nem tart tovább. ok. Fél 9-kor már nekem kellett ráírni, hogy vajon merre jár, mire írt, hogy hát ez a rendezvény nagyobb szabású, mint ahogy azt ő gondolta, mert mindenféle fellépők, meg döntős kórusok meg akárkik is még fellépnek, és ő még ott van. 

Na hát ekkor elgurult kicsit a pirulám, bevallom. Nem nagyon tudom ezt jól kezelni, leginkább sehogy nem tudom. Mert nem gondolom, hogy nagyon szigorú határokat és elvárásokat támasztanék felé, szerintem egy 9 órás hazaérés is már elég megengedő, hiszen nyolckor már töksötét van, de beszámolva, hogy mondjuk akkor kap észbe, hogy hú beesteledett, amikor már sötét van, akkor fél9-9 között teljesen reálisnak tűnik nekem a hazaérés. Csak hát az is fura nekem, hogy azért szidjam le, mert a Müpában nemzetközi kórusfesztiválon van... lehetne rosszabb helyen is.... sőt. csak rosszabb helyet tudok ennél elképzelni. Kezdve az 1-es villamossal. 

Szóval Milánnal egyelőre nagyon rágjuk egymást. Nem könnyű vele dűlőre jutni mostanság. 

Múlt heti Cserhát, meg mindenféle

Észveszejtően gyorsan száguldanak el mellettünk a napok, hetek, a héten észrevétlenül már áprilist írunk. Mintha a március meg sem történt volna, pedig igyekszünk azért megtölteni tartalommal a napjainkat. De olyan is van, amikor egyszerűen csak dolgozunk és hazajövünk, és másnap ugyanígy. De ilyen napok is kellenek, mégha fárasztóak is. 

Épp ma mondtam Milánnak olyan fél nyolc körül, hogy odatelepedhetne a zoknik mellé, és összepárosíthatná őket. Milán a nap nagyobbik részében egy iskolai öregdiák focikupán segédkezett, amiért kapott 8 órányi közmunka aláírást. Szóval nem ugrott rá a zoknipárosítás lehetőségére, mondván "had ne ma kelljen már még dolgoznia, hiszen majdnem 8 órát melózott a suliban." Ja hát, ilyen ez a popszakma, mondom én, hiszen ha én csinálom nyolc óra munka után, akkor az nem munka, ha ő akkor máris azzá válik. :-) Mindegy. Megígérte, hogy holnap összerakja. Azt nem mondtam neki, hogy ma megint kiraktam vagy 30 párnyit, ami holnapra megszárad, szóval jobban járt volna, ha ma összedobja a fél adagot, de hát így járt. :-) 

Kicsit úgyis meg vagyok rá orrolva, és most tepernie kell, hogy átküldjem majd neki a Krúbi koncertjegyet, amit megvettem ugyan neki, de még az én postaládámban várja a jobb sorát. Persze nyilván át fogom majd neki küldeni, ha eljön az ideje, és ezt ő is pontosan tudja, de addig ez az egyetlen alkutárgy, ami a kezemben van, hogy néha átmenjen a fejébe az, amit mondok. 

A múlt héten végre ki tudtunk mozdulni a természetbe, ami még bőven éledező üzemmódban volt. A holnapi hidegfront biztos taccsra is vág majd mindent, de a múlt hétvégén legalább sétáálátunk egy nagyot a Cserhátban. 

Romhányból sétáltunk fel a Prónay-kilátóba, onna nnéztünk szerteszét. Nagyon klassz volt, kicsit volt csak sáros a hegy alján, és kicsit volt csak meredek a a hegy tetején. Alsópetényből is fel lehet jönni, de onnan állítólag nehezebb kicsit az útvonal, és Marci ezt  a könnyebben megközelíthetőt választotta. 

Útba ejtettük Berkenyét és a híres fasorát, de még nem virágzott igazán a múlt héten, ezen a héten már biztos teljesen színében pompázott. 

Aztán körbesétáltuk a Bánki-tavat. 

Majd Romhány után még mentünk egy kicsit egy erdei úton, és a szalonnasütő-bográcsozó hely mellett parkoltunk le. Itt egy kicsit sáros volt a terep, de ezt a részt pont kikerülte az erdei ösvény, úgyhogy egész olcsón megúsztuk. 

Az kék sávon haladtunk egyébként, egészen addig, amíg a kék háromszöggel nem találkoztunk, mert a végén ez vitt minket fel a kilátóhoz. 

A kilátó! Ami kilátó a javából, mert olyan magas, amilyet nem is tudom láttam-e már valaha. Már a felmenés is egészen félelmetes. A kilátás most elég párás-ködös volt, de nem bántuk, mert a séta miatt jöttünk, de tiszta, szép időben biztos nagyon messzire el lehet látni. 

Hárman jöttünk fel, Feri lent maradt. 

Aztán az elmúlt hetekben voltam a barátnőmmel egy Kadarkai Endre beszélgetésen, Mácsai Pállal és Máté Gáborral beszélgetett, meg ők egymással. Hát az valami igazán feltöltő volt. A mai youtuberes-tiktokos világban, még ha nem is követem a mai trendet, még így is sokkal több jut el a füleig, mint amennyit szeretnék, és a java részük olyan rettentő idegesítően affektáló és semmitmondó, hogy két ilyen elismert művészt, színházigazgatót hallgatni majd két órán keresztül, annyira üdítő volt. Akiknek nem kell szavakat keresgélniük, akik egész szép kerek mondatokban tudnak beszélni, akik simán tudnak egy hétköznapi történetből úgy egy vicces sztorit kanyarintani, hogy nem izzadságszagú az egész, hogy végig tudják hallgatni egymást, nem vágnak egymás szavába, és olyan tisztelettel és barátsággal beszélnek egymásról és egymásnak, hogy igazán jó őket hallgatni, és hallgatnánk őket még sokáig, mert ha csak a telefonkönyvet olvasnák fel, az is megtelne tartalommal. 

Ezen felbuzdulva ma kimentünk a Margó irodalmi fesztiválra, ahol pedig kortárs írókkal/költőkkel lehetett beszélgetéseket, irodalmi standup-okat hallgatni. Ez is nagyon klassz volt. 

Ferivel pedig egy Pintér Béla darabot néztünk meg a héten, a Gyevuskát, ami az orosz frontra küldött magyar katonákról szólt, miközben több Karády Katalin dal is felcsendült, eredeti szöveggel, vagy átiratban, de úgy megtetszett, hogy azóta folyton ezek járnak a fejemben. " Gyűlölöm a vadvirágos rétet, meg hasonlók)   Még spotify-on is meghallgattam némelyiket. És jól emlékeztem, hogy a Budapest Bárnak vannak ezekből  a dalokból feldolgozásai. Tavaly nyáron voltunk Budapest Bár koncerten, az is nagyon jó volt ( juteszembe :-D) Mikor kisgyerek voltam, akkor otthon sokszor nézték a szüleim ezeket a régi fekete-fehér filmeket. Akkoriban kevésbé tudtam értékelni ezek szépségét. De hát nyilván én is öregszem :-) 

A darab egyébként jó volt. Pont annyira volt PintérBélás, amit még be tudok fogadni. 

Az április a zenekari fellépésekről, meg a futóversenyekről fog szólni főként, meg ki tudja még... gyorsan el fog röppeni, az biztos. 

Milánka füstjelei

 Régen, mondjuk 2 éve kb. amikor még az Aurigonnál dolgoztam, akkor Milán minden nap felhívott, amikor végzett a suliban, és indult haza. Cuki volt, és már minden nap közösen vártuk, hogy mikor hív Milánka, mert az egyfajta jelzés volt, hogy közeleg a munkaidő vége. :-) 

Aztán a következő tanévre sittysutty leszokott erről a jó szokásáról. Most még Marci az, aki mikor hazaér, mindig szól, hogy itthon van. Máté igen ritkán jelentkezik be nálam telón, leginkább akkor, amikor nincs iskolája, dél  körül, hogy mi az ebédje. Vagy ha megcsúszik az edzéssel, akkor azért szokott írni, hogy később jön, mert még csak a Gyöngyösi utcánál van. 

Ilyet mondjuk Milán csak akkor csinál, amikor ráírok, hogy hol van márm söpörni kéne hazafelé, khmmm... 

Ellenben... a telefonhívások napi rendszeressége átváltott pénzkérő üzenetekre. Szinte már várom adott napokon délután tájban, hogy küldjek már neki ennyit meg annyit. 

Szösszenetek az elmúlt 1 héről:

kedd:

- Anya, kaphatok 2500 Ft-ot kajára? Ebben a hónapban még nem ettem semmit! 

csütörtök: 

- Küldesz nekem egy ezrest?  Csak annyit, ne többet. 

péntek: ( nem volt iskola)

- Kaphatok 2000-t kajára? Ma még nem ettem szinte semmit. 

- de hisz volt otthon kaja.

- nem voltam otthon.

- Kár, mert ott volt az ebéd . :-) 

- Naaaa, kérlek! Az uccsó a hónapban.

(persze kapott pénzt. Nem venném a lelkemre, ha éhen veszne.)

ehét kedd: 

- Kaphatok egy ezrest? 

szerda: 

- Kaphatok egy 500-ast? Péksütire , így sport után. 

- az hittem oboavizsgán vagy. Otthon van ebéd, meg kakaóscsiga. 

- Ott végeztem, hazamentem és elmentem futni. Azt már megettem. 

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem kapja meg egyben és úgy gazdálkodik belőle, ahogy tud. Volt erre próbálkozás, de már elsején eltapsolta az egész pénzét ruhára a plázában, úgyhogy nyilván utána megint engem kellett lehúzni pénzzel. :-) De hát csak nem hagyom, hogy éhen haljon szegény gyerek :-) 

Akkor

Diusnál vetődött fel, hogy a március idusa bizony nemcsak a nagy forradalmi ünnep évfordulója, hanem a az első nagy kovidé is. 

Nekem erről először mindig az jut az eszembe, hogy minket a Zemplén közepén ért a hír, hogy hétfőtől megáll az élet. Ebből ott csak annyit éreztünk, hogy a füzéri várba már nem engedtek be minket, de cserébe nagyot kirándultunk a hegyekben. 

Ó, de jó is volt, azóta is nosztalgiával gondolok azokra a napokra!

Itthon aztán minden a feje tetejére állt, és hamar rájöttünk, hogy az akkori háztartásunk nem alkalmas egyáltalán az online oktatásra, hiszen sem annyi telefonunk, sem annyi laptopunk nem volt, amennyire szükségünk lett volna. Azon a tavaszon sokat sakkoztunk, hogy ki hogy vegyen részt a megjelenős órákon, ki mikor, hogy tud online zenélni, hogy Ferinek mikor legyen a meetingjei, hogy senki ne zavarjon senkit, és mindenkinek legyen egy használható kütyüje. 

Ma már ezzel nyilván nem lenne probléma. Hiszen az egy főre jutó eszközök száma már több, mint 1. Nyilván a gyerekek is nagyobbak, önállóbbak, kamaszabbak, és ha még egyszer ilyen történne, biztos, egész másképp élnénk meg. Biztos, hogy lennének csörtéink, ha a szobába zárnám a gyerekeket, bár a magam egészsége érdekében nem tennék ilyet. De ha mondjuk Máténak nem lennének edzései... húúú azt nem kívánnám senkinek. :-) Vagy ha Milán nem lóghatna a haverokkal... na azt se... de gáz lenne sokminden szempontból. 

Most, hogy visszaolvastam néhány akkori bejegyzésemet, főként az első napokról, hát olyan érzésem volt, mintha valami 80-as évekbeli NagyBandó kabarét hallgattam volna. Van az a régi előadás, a " Hányas vagy? 47-es? " talán, de nem biztos, abban hangoznak el olyan szürreális dolgok, mint amiket átéltünk és leírtam 5 évvel ezelőtt. Kijárási tilalom, vásárlási időkorlátok, leckefotózgatás, kamerába énekelgetés, meg egyebek... agyhalál... wtf... már akkor is faszság volt. Most is annak tartom. 

Mindenesetre érdekes volt visszaolvasni. 

Szivárványos hétfő

Igazán kedvemre való volt az elmúlt napok tavaszias időjárása, úgyhogy amikor tegnap délután kiléptem a munkahelyem ajtaján egészen meglepődtem, hogy ennek teljesen nyoma veszett délután négyre. Borús volt, fújt a szél, és lógott az eső lába, majd a buszra várva már esett is. 

Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy leszálljak-e a boltnál vásárolni, és akkor bőrig ázok míg hazasétálok, mert nincs nálam esernyő, vagy menjek haza, és fussak el a boltba, de esőben az sem egy nagy álom. Végül mikor leszálltam pont nem esett az eső, így a futás mellett döntöttem. 

Mire hazaértem, meg elkészültem, meg összeszedtem magam és kiléptem volna a teraszra hallottam, hogy veri az eső a tetőt. De nagyon. Ó basszus... gondoltam, de reméltem, hogy azért majd csendesedik kicsit, hogy el tudjak menni zsemléért. Addig bepakoltam és elindítottam a mosogatógépet, és mire végeztem ezzel, már csak csöpörgött, úgyhogy gyorsan kapun kívülre tettem magam. Gondoltam is magamban, hogy olyan szivárványos idő van, és lám... mire a sarokig elértem már láttam is, hogy kezdett kibontakozni, és mire az utca végére értem egyre erősödött, és végül nagyon szép élesen látszódtak a színek. 

A fényképek nem adják jól vissza, de még a lila is tök erősen látszódott, ami ritkán szokott. 

Így egy egészen különleges 5 km-nyi boltbafutás jutott nekem tegnapra. Sajnos a fejfájásom nem enyhült tőle. :-(