Még szombat este vacsora közben vetettem fel, hogy mi lenne, ha másnap, útban Horvátország felé, útba ejtenénk a Kravica-vízesést. Ahogy néztem a térképen a vízesés nélkül 2 és fél órányira voltunk a szállásunktól, a vízeséssel együtt meg 3 és félre, szóval nem volt nagy kitérő. És már kétszer is voltunk úgy Mostarban és a környékén, hogy ez a nevezetesség mindkétszer kimaradt.
Aztán továbbgondoltuk a tervet, és úgy képzeltük, hogy akkor majd úgy csináljuk, hogy megnézzük gyorsan a vízesést, és aztán még bosnyák oldalon beülünk valahová enni, mert sejthető volt, hogy Horvátországban nem fogunk tudni annyi pénzből étteremben enni, mont Boszniában. ( És a sejtésünk be is igazolódott. kb 3szoros árakkal találtuk magunkat szembe a horvátoknál)
A vízeséshez vezető út eseménytelenül telt. Mostár külső utcájában suhantunk el, és felelevenítettük a élményeinket. :-)
A vízesés mellett nagy parkoló volt, és hát jó sok autó meg busz parkolt benne. Ebből már pengeéles logikával kikövetkezetettük, hogy bizonyára a kapun túl is rengetegen lesznek, de ha már egyszer itt vagyunk, vagy mondhatjuk úgy is, hogy hiszen csak egyszer vagyunk itt, akkor már nézzük meg.
Irdatlan hőség volt, amire rátett még egy lapáttal az is, hogy pont a déli napsütésben pattantunk ki a hűvös kocsiból, úgyhogy már a kaput is úgy közelítettük meg, mint a lecsapott legyek.
Bődületes tömeg volt a kapun túl. A vécével kezdtünk, ami gusztustalan volt és büdös, majd a lépcsőn araszoltunk le szépen egymás után a vízesés felé, míg egyszer csak meg nem pillantottuk. A Kravica vízesés 30 méter magasról zúdul a mélybe, vizét a Trebizat folyó táplálja, és az érkező medencéje 120 méter széles. Ebben a medencében fürdeni is lehet, amivel éltek is jóóóóó sokan, amikor ott jártunk, tekintve hogy rettenetes meleg volt.
A parton, a vízben, a sétányokon, a bárokban, amik körben voltak, mind-mind tele volt emberrel. És bár ez állítólag egy természetvédelmi terület, mégis inkább strandhangulat volt, a bárokból ömlött a hangos zene, az emberek hangosak voltak, mert nyilván túl kellett kiabálni a vízzuhatag hangját meg a zenét is,meg egymást is.... mindenhol volt valaki, törölközőkön feküdtek végesvégig az emberek. Szóval nem egy kis pihentető sétát kell elképzelni természet lágy ölén, ahogy azt én gondoltam. Nem.
A vízesés persze szép volt, az mindenképp megérte a fáradtságot, de nem főszezonban a legnagyobb hőségben.
Nem is időztünk itt csak épp annyit, hogy lesétáltunk meg fel, és indultunk az étterembe, amit előzőleg kinéztünk. Ez kicsit feljebb volt, már a parkon kívül, de mint kiderült az is a folyónak egy másik szakasza mellett, ahol kisebb vizesések is voltak, és itt ugyancsak tele volt mindkét part strandolókkal.
A kis hídon átkelve azért csak leparkoltunk, bízva abban, hogy csak lesz egy kis asztalocska valahol, a 3-4-5 étterem valamelyikében. Kétszer is körbejártuk az össze helyet, de sehol nem volt üres asztal. Egy darab sem.
Kicsit csalódottak voltunk, mert már nagyon rákészültünk egy búcsú csevapra, így viszont éhesek maradtunk, mert innen már nagyon közel volt a határ, és addig már nem volt semmilyen más hely. Maradtak a szendvicsek, meg a mindenféle száraz kekszek, amik még a lábamnál lapultak.
Innen a határig megint csak van egy szakasz autópálya, amire fel tudtunk menni. A bosnyák autópályák még javában épülőben vannak, és csak egy-egy hosszabb-rövidebb szakasz van kész, és használható, de alapvetően a főutak is jó minőségűek és jól járhatóak, kivéve, ha épp dugó van :-)
Relatív gyorsan átjutottunk a határon, és már nem volt más dolgunk, mint várni, hogy egyszer csak majd valamelyik hegy mögül, egy kanyar után feltűnjön a tenger.
Ez akkor történt meg, miután lejöttünk az autópályáról, és a part felé kanyarodtunk.
Ott a Tenger! 💗
Az apartmanos néni küldöt egy videót, hogy hogyan találjuk meg a házat, ez alapján már könnyű volt. Gyorsan el is foglaltuk a szállást, aminek az egyik teraszáról a tengert láttuk. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése