Az észak- macedóniai szállásunk és a görögországi szállásunk közt már nem volt annyi idő, mint otthontól Macedóniáig, és mivel reggel mondhatni időben keltünk, így nekem belefért még egy rövidke, de annál élménydúsabb futás míg a fiúk megették a még otthonról hozott zsemlét, szalámit, majd mivel úgyis vissza kellett mennünk Szkopjéig, mondtam, hogy legalább egy kis kört tegyünk már a városközpontban, ha már itt járunk.
A kanyon felé futottam, és olyan jó volt még szinte korán reggel emberek nélkül is kicsit gyönyörködni benne.
Ilyenkor a legkritikusabb pont a parkolás, hogy hol, és hogyan, de a szállásadó javasolt egy plázaparkolót, ami közel van a központhoz, és ami nekünk jól is jött, mert így be tudtunk menni a boltba is még vásárolni ezt-azt az útra, úgyhogy oda mentünk, és gond nélkül leraktuk az autót.
Szkopjéról már előzőleg olvastam, amikor úgy volt, hogy ott foglalunk szállást, hogy nem egy megszokott várost kell magunk elé képzelni, hanem egy kicsit extrémen meghökkentőt.
A görögökkel való nézeteltérésük a névhasználatról meg a történelmiségükről egészen 2019-ig tartott, ekkor váltottak hivatalosan az Észak-Maceedónia névre, és ennek "vitának2 úgymond a következménye, hogy a macedónok egy sajátos arculat kialakítását tűzték ki célul, amit úgy valósítottak meg, hogy teledobálták a fővárosukat hatalmas óroásszobrokkal mindenféle témában. Giganagy monstrumokat kell elképzelni szerte a városban, teljesen logikátlan és értelmetlen helyeken is, és tömegével. egy szimpla körforgalomnál is belebotlik az ember két hatalmas trónon ülő tudósféle szobrába, de egy parkban is legalább 3 sztálinarcú szabadsághős szobra magasodik az ember elé.
Nagyon-nagon durva, és és néhol már tényleg félelmetes, ahogy ezek a monstrumok az emberre néznek a magasból.
A város központi részén látszik egyébként, hogy sokat dolgoztak, illetve sokat költöttek rá, de nemcsak a szobrokra, hanem az épületekre is jellemző szerintem, hogy a kevesebb több lett volna, nekem már túl nagyok, túl csicsásak, túl csillogóak, túl harsányak, és abszolút stílusilag mindent összevegyítő épületekkel van tele a város. Szóval egy merő katyvasz az egész.
Ettől függetlenül én örülök, hogy megálltunk, és megnéztük, mert érdekes volt, valóban. Bár Marci azt mondta, hogy neki nem volt jó élmény, ne jöjjünk is többet.
Miután kihüledeztük magunkat, a szopjei török bazárban még jól beebédültünk, majd a plázában bevásároltunk, meg elmentünk mosdóba, meg váltottunk még macedón dínárt ( azt hiszem) mert a parkolóházban nem lehetett kártyával fizetni, meg euróval sem :-) útra keltünk Görögország felé.
A mecedón-görög határig autópályán haladtunk, egy csomó fizetőkapu volt, ahol vagy lehetett kártyával fizetni, vagy nem, de micsoda szerencse, hogy a parkolóház után maradt még helyi pénzünk, így az aprót legalább jól otthagytuk :-)
A határon volt egy félóra-40 perc várakozás, de semmi komoly, a határon átgurulva már csak a szállásig kellett elmennünk, ami azért még a várakozásunkat felülmúlva jóóóó messze volt.
Thesszalonikinél már megpillantottuk a tengert, ( Ott a Balaton! felkiáltással :-)) de innen még egy jóóó másfél órát kellett autóznunk, ami már senkinek nem esett jól.
Ez itt már majdnem a mi strandunk volt :-)
Mikor megérkeztünk, akkor még kicsit keresgéltük a címet, mert mint kiderült mi az alsó úton jöttünk, a néni meg a felsőn várt,. mert ott volt parkoló is, de hát ki tudta ezt. A lényeg, hogy épségben megérkeztünk, és szinte csak behánytuk a lakásba a bőröndöket és még kipakolás nélkül lerongyoltunk a partra, mert muszáj volt egyet csobbanni a tengerben még a naplementében.
Megérkeztünk! Helló, tenger!,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése