Lassan...

 Lassan, egész lassan csak ráfordulunk most már a karácsonyra. 

A szobák kifestve, tetőtől talpig. A visszapakolás még csak félig van meg,  a kanapé még a szoba közepén van összecsomagolva, Milán fél szobája is zacskó alatt van még, a hálót remélhetőleg pikkpakk visszadobáljuk, de hétköznap esténként ilyesmire egyáltalán nincs semmi időnk, de a hétvégén remélhetően minden a helyére kerül újra. Érdekes egyébként, hogy milyen remekül leszoktak a fiúk a tévézésről, a mindenféle idióta valóságshowszerű celebműsorokról, mióta le van takarva a tévénk. Nem hiányzik. Azóta már a második köynvet olvassuk esténként közösen, Milán is kiolvasott már egyet egyedül, szóval mindig mondom, és most igazolást is nyert a teóriám, hogy semmit nem veszítenénk, ha nem lenne tévénk. 

A munkában is végül végeztük, talán ezt ma már kijelenthetem büntetlenül, igaz megfeszítve nyomtuk az elmúlt heteket, sorra betegedtünk is le, ki jobban, ki kevésbé. Én még hétfőn-kedden megyek, de az már csak azért, emrt nincs megszámlálhatatlan szabadságom, de nyilván rövid napot tartunk már, és elbeszélgetünk majd a konyhában, vagy mittudomén. 

A héten még a gyerekeknek is húzós hetük volt, Milánék minden nap írtak valamilyen dolgozatot, lehet, hogy Mátéék is, de arról kevés infóm van. 

Mátéék a héten kedden léptek fel a Vigadóban a Tücsökzenekarral, és olyan szép koncertet adtak, hogy csak na. Bár én nem értek a zenéhez, de mindig nagyon örömmel hallgatom, ahogy a gyerekek zenélnek, engem aztán nem érdekel, hogy hamis, vagy nincs meg az összhang, ez leginkább fel sem tűnik, egyszerűen csak lubickolok abban a gyönyörűségben, hogy milyen csoda, hogy ennyi szép, és ügyes gyerek együtt zenél. Számomra ez maga a csoda! NA meg a Vigaóban játszani azért elég nagy menőség, szerintem. 

Előtte még Marciéknál Luca-napi vásároztunk, és eltapsoltunk egy csomó pénzt, persze jó célra megy, tudom én, meg hát olyan cukik, és aranyosak, ahogy kínálják a kis portékájukat, hogy nem lehet nem venni semmit. 

Innen rohantunk a Vigadóba. Milánnak edzése volt, ő nem jött velünk, meg egyébként is első körben csak 3 jegyet lehetett venni gyerekenként, szóval jó volt ez így. 

Sikerült végre felvennem a kát kedvenc számomat, hála a műsorjegyzéknek, meg annak, hogy bemondták előre, hogy mit fognak játszani :-) 

Az egyik Pourcel: Rondó-ja. Máté nemigen látszik, a második csellósor vonalában ül, és néhol a füle kivillan a kottaállvány mögül, és csak a végén, amikor felállnak, akkor látszik, hogy ott volt, de ez semmit nem von le abból, hogy milyen klasszul játszottak.

            

A másik pedig CSajkovszkij Nápolyi dala. 

Kálmán bácsi is nagyon megdícsérte őket, és nagyon szép szavvak illette a zenekart másnap. Méltán.