Azóta

 Ha nem is minden nap, de egy héten legalább 3szor is a fejemben van, hogy írjak, de aztán mindig van valami más, vagy késő van, vagy fáradt vagyok, vagy már azt is elfelejtettem, hogy mit is akartam írni. Az elmúlt két hét esőzése sem volt túl jó hatással a lelkemre, szó mi szó. Ezt leszámítva villámgyorsan robognak a napok, és máris október van. Szinte még fel sem vettem az iskolai fonalat. Remélem azért a gyerekek igen :-) 

Számomra már felfoghatatlan és követhetetlen, hogy melyik gyerek mikor miből ír-felel, köülönösen Milánékból kapok nagy dózist, nagyobbat is, mint szeretnék, mert ott lelkesen közzéteszik az osztálycsoportban, mikor miből van számonkérés.

A hétvégéink is relatív rohanásban telnek, és alaposan kitölti a gyerekek fuvarozása. 

Volt egyszer, hogy míg Feri Szegeden volt, én Milánnal kibékávéztam Budaörsre futsalmeccsre, Marcit pedig Máté adta át az edzőnek a ház előtt, aki elvitte valahová Budára meccsre, és rendes volt, mert Mátét is eldobta egy darabon, aki meg evezni ment a Népszigetre.

Míg Milán futsalozott, addig én felsétáltam a budaörsi Kő-hegyre reggelizni. Szép napsütéses reggel volt, akkor épp. Jártunk már ott régebben, de most azt a kis ösvényt, amit gondoltam, hogy ott van, nem találtam, nyilván beépítették, mert új házak viszont elég sűrűn nőttek ki azóta a földből. végül kicsit több sétával, de csak feljutottam a hegyre.  ( De most látom, hgoy erről már pont írtam... na mindegy... most már itt marad...) 

Szeptember utolsó heteiben nagyon gyűrtük a munkát is, mert egy kolléganőm felmondott, és 1-jétől már máshol dolgozik. Mármint okt. 1-jétől. Mondhatjuk, hogy alapemberként működött, kicsit most úgy vagyunk, mint a 3 lábú szék, bizonytalanul és ingatagon, de majdcsak lesz valahogy. Mindenesetre jól meghúztuk a hónap végét, hogy E. úgy tudjon elmenni, hogy a valamelyest rendben vannak a dolgai, a mérések, a dokumentáció, ilyesmi. Persze maradt egy csomó minden, pöpecre úgysem lehetett volna lezárni. mindegy is. The show must go on... 

Múlt szombaton megint az volt, hogy Marcit reggel kiraktuk Kőbányán, Milánt a 17. kerületben. Előtte kora reggel Feri már elvitte Mátét a Nyugatiba, mert ő meg Szolnokra ment. Én az utolsó pillanatig azt reméltem, hgoy lefújják  meccseket, mert esett az eső. Néha zuhogott is. de nem mondták le, és végül az eső is elállt. 

Marci mondja egyik reggel, amikor Feri úgy költött minket, hogy ébresztő, mert zuhog az eső, mire Marci kikémlelt az ablakon, és az orra alatt dörmögte: 

- Azt nem mondanám, hogy zuhog, inkább csak szaporán esik! 

És ugyanaz nap reggel volt iskolába menet, mikot mondta Marci, hgoy az egyik osztálytársa nem úszhat, mert volt valami műtétje. Vakmája volt. 

Kárpótlásul vasárnap szép napsütéses reggelre ébredtünk. Mátét kivéve, aki aludt mint a bunda. 

Úgyhogy gyorsan összekaptuk magunkat, hogy kimenjünk egy kicsit a zöldbe, mert már ezer éve nem láttunk se hegyet, se napot. Nem mentünk messzire, nem is akartunk nagy kirándulást csinálni, csak egy kis friss levegőt szívni, a Fóti Somlyóra sétáltunk fel, és tettünk egy kört a Lepkés-tanösvényen. Lepkék persze már nincsenek ilyenkor, de a kolléganőmék tavasszal voltak itt, és ők sok szép lepkét láttak, úgyhogy érdemes akkor is jönni. 

Jajjj, nagyon jól esett. Pedig tényleg csak egy órácska volt, és alig pár kilométer egyáltalán nem megerőltető séta, de fák voltak, meg zöld, meg kellemes napsütés, és még a fiúk sem ágáltak, hogy most miért, meg meddig. 

- Holnap tanársztrájk. 

- Szombaton Máté megy 10 km-t futni a Spar-ra. 

- Milánnak vasárnap futsal tornája lesz.

- Feri megint nem lesz a hétvégén. 

- És még az őszi szünetet is lemondták ... grrr.... 

Mit mondhatnék még... :-)