Montenegrói kalandok 4.1 - Motorcsónakkal a Kék barlanghoz

Nem mondok újat, hogy a tengerparti sétányokon végigsétálva, bármely városban, ömlik az emberre a mindenféle hajós ajánlat. Hosszabb, rövidebb, kishajó, nagyhajó, egész napos túra, pár órás szigetjárás, ebéddel, ebéd nélkül, szóval minden, amit csak egy turista el tud képzelni. Számunkra mégsem tudnak kellően kecsegtető ajánlatot nyújtani. Vagy mert nem akarunk ennyi időt szánni egy hajókirándulásra, annyi pénzt meg ugyancsak nem, mint amennyibe kerül egy-egy ilyen pl. barlangnézős túra. 

Itt egy 3 órás hajókirándulás, amiben benne volt a perasti kis templomsziget ( amit mindig láttunk a strandolásaink alkalmával, és én nagyon rá voltam kattanva, de a többiek nem annyira), és a kék barlang került 40 euróba per fő. A gyerekeknek talán fél áron lett volna, de Máté szerintem már kilógott volna a gyerekjegyből, szóval egy laza 50-es biztos lett volna ötünknek egy ilyen hajókázás. Ráadásul láttuk ezeket a hajókat, az öbölben, mennyire tömve vannak, nem volt túl vonzó látvány. 

De már tavaly Horvátorzágban is kihagytuk a hajózást, idén jó lett volna kerülni egy kicsit.

Aztán azt olvastam egyik este az interneten, ráadásul egy blogban, egy réges-régi bejegyzésben, hogy megkerülve a sétányos hiénákat, kis motorcsónakokkal oldották meg a kék barlangos látogatást. A bejegyzésben Herceg Noviból áthajóztak Zanjicébe, és ott csónakot váltva mentek a barlanghoz, majd vissza, gyakorlatilag az utazásszervezők által kínált ár töredékéért. 

Mi meg úgy voltunkk vele, hogy egy próbát megér, legfeljebb hajózás nem lesz belőle, csak strandolás, de hát nem teljesen mindegy? Zanjice egyébként is azon a félszigeten fekszik, a Lusticán, ahol az ország olajfa ültetvényének a legjava van, úgyhogy nagy hibát semmiképp nem követhettünk volna el, akár sikerül hajóznunk, akár nem. 

Már az odavezető út is csodaszép volt. 

Aztán mikor már eléggé a félsziget széléhez értünk, akkor elénk tárult a tenger végtelensége. 

Az egykori érintetlen félszigetet is elérte mára a szállodásítás, és egy-egy szakaszon egy egész új várost építenek, vadi új csilivili utak, földből kinövő hatalmas luxuskomplexumok, szállodák jachkikötőkkel... Eléggé tájidegen volt, de nyilván van erre igény. 

Zanjicébe érkezve leparkoltunk, és elindultunk a víz felé, tulajdonképpen vakon, mert nemigen tudtuk merre induljunk. 

Aztán ahogy ott mentünk a parton egy betonozott kikötőrész felé tartva, láttam, hogy közeledik egy motorcsónak, majd kiköt, és egy férfi meg két gyerek száll ki belőle. Úgyhogy gyorsan mondtam Ferinek, hogy csapjunk le rá, nehogy elmenjen, és kérdezzük meg elvisz-e minket egy körre a tengeren. És szreencsénk volt, mert sikerült megalkudni vele, hogy elvisz minket a Kék barlangig meg vissza, ez kb. 40-45 perces út volt, és összesen fizettünk 40 eurót. 

Nekünk ez a konstrukció teljesen rendben volt, többre nem is igen vágytunk, csak egy kis hajókázásra, egy kis édesélet-érzésre, és ezt meg is kaptuk maximálisan. 

Egykori Osztrák- Magyar Monarchia-beli erőd. 

Egyszerűen lenyűgöző volt, hogy ha jobbra néztünk ott volt a végtelen tenger, ha balra, akkor pedig a szárazföld barlangos-sziklás vonulata. 

A barlangban már volt egy nagyobb hajó, (és megintcsak örültünk, hogy nem egy ilyen sokemberesre fizettünk be) de a barlang olyan tágas, hogy simán besiklottunk mellé. A beszűrődő napfény a sziklák belső felületéről úgy világítja meg a barlangban lévő tengervizet, hogy az szinte kéken fluoreszkál. Sőt.. türkizkéken! 

A fiúk bele is csobbantak párszor a legenda szerint fiatalító vízbe. Azt mondták tök meleg volt a víz. 

Nekem pedig még mindig rémisztő, hogy csak úgy beleugrálnak a 3-5 méter mélységű vízbe tök lazán, de sokat edződtem ez alatt a nayaralás alatt. 

Út közben elhaladtunk a Mamula- erőd mellett is, ami ugyancsak egy Monarchiabeli erődítmény volt, de a két világháború között börtönként működött, és  a második világháború idején az olasz megszállók sokakat megkínoztak ezen a helyen. És állítólag Titó is ide hurcolta vélt- és valós ellenségeit megkínozni. Viszont a  szigetet egy egyiptomi cég megvette és luxusszállodává alakította az egykori börtönerődítményt, így mezei külsősöknek már nem lehet a sziget partjainál kikötni. Korábban ez az erődsziget is szerepelt a kirándulások programjában. Hát kinek-hogy... én nem biztos, hogy egy kínzókamrából kialakított luxusszobában tudnék nyugodtan aludni... 

Nagyon-nagy élmény volt a motorcsónakozás. Szólt az Abba, néztük a tengert, igazi dolcevita :-) el tudnám azért képzelni ezt az életérzést minden egyes délután. 

A tenger pedig ezerszínben pompázott. Egyszerűen nem lehetett betelni vele.