Somlói vár

Hétfőn meglehetősen hűvös napra ébredtünk, olyannyira, hogy még a  hosszú nadrágot és hosszú ujjú pólót is előkerestük a táskák mélyéről. 

Bár a fiúkat semmi nem tartja vissza, ha strandolásról van szó, azért annyira nem vagyunk elvetemültek, hogy huszonpár fokban a víz közelébe merészkedjünk, ellenben ez a hőmérséklet remek kirándulóidő :-) 

A Bakony felé a nagy esőzések miatt nem mertünk elindulni, pedig emlegettük is, hogy most biztos lenne víz a Gaja-patakban a Római-fürdőnél, mert tavaly nem volt, mikor ott jártunk, de a csúszós-sáros Bakonyhoz nincs felszerelésünk, úgyhogy inkább a Somló felé vettük az irányt. Feri jért már itt korábban, és ő tudta, hogy egész sokáig, hacsak nem teljesen végig jól járható betonút vezet, ami gondoltuk eső után sem lesz katasztrófa. 

A magányos tanúhegyet Isten itt felejtett kalapjának nevezik a helyiek, és valóban olyan, ahogy már messziről kimagasodik a talajszintről. 

A sárga jelzésen indultunk el fölfelé a szőlőföldek között vezető keskeny betonúton. 

A várat épp elkezdték felújítani, de nincs teljesen lezárva, egyelőre csak az egyik végén dolgoznak. a várfal simán megkerülhető, és hátulról jártuk körbe. Az elkerített részre nem mentünk, bár épp nem dolgozott senki, ebédidő volt. 

A vár egyik jellegezetessége ez a konyhakürtő. Szerintem furán néz ki, valahogy nekem nem passzol a várhoz. 

A Kisalföld végtelenje a várból. 

Ott az a rész van felállványozva. Az olvastam (már itthon), hogy nem csak állagmegóvás lesz, hanem némi rehabilitáció és pótlás is. Biztos szép lesz majd, ha elkészül. 

Elég sokat elidőztünk itt a várromokon és a sziklákon bámészkodva, olyan volt alattunk a vidék, mint egy terepasztal. Ha nem lett volna búrús, felhős az idő, biztos még jobb lett volna, így csak halványan tudtuk kivenni a távolban a sümegi várhegyet. 

Visszafelé rákanyaradtunk a tanösvény által jelzett útra a kilátó felé. Ez egy körtúra, és ahogy a térképen néztük még csak nem is jelentett releváns kitérőt kilométerben, mintha ugyanazon az úton végigcsorogtunk volna lefelé, amin jöttünk. 

Máténak ekkor gurult el a gyógyszere, és a fejébe vette, hogy ez az út nem vezet vissza az autóhoz, és tuti, hogy el fogunk tévedni, és minek kell még kerülőúton menni, mikor van rövid is... és így tovább... 

Innentől kezdve egész végig puffogott rángatózott. 

Pedig az eső utáni erdő igazán szép arcát mutatta, élénkzöldben pompázott, és olyan finom illata volt. 

A kilátóhoz egy kis lépcsős emelekedőn kellett felmenni. 

A 432 méter magas Somló tetején, egy nagy réttel körülvéve ,1938 óta áll a vörös bazaltos kilátótorony, a Szent István kilátó. Sajnos zárva volt, a kiírás szerint csak péntek-szombat-vasárnap van nyitva, vagy egyéb napokon  előzetes egyeztetéssel, és belépődíj is van.  Tiszta időben állítólag ennyi minden látható odafentről. 

Ha be nem is jutottunk, de körbejártuk, a fiúk a réten megpihentek, és körbenéztük a hatalmas keresztet is, amit az útról már láttunk. Innen láttuk a távolban a Badacsonyt és a Balaton-felvidéki tanúhegyek vonulatát. 

Lefelé jövet klassz szénabálákat találtunk. 

Látszik, hogy a Bakony felé esik az eső. Még jó, hogy nem arra indultunk. 

Szent Margit kápolna

Farkaséhesen értünk vissza az autóhoz, mert reggel " rutinos " túrázóként nem pakoltunk elemózsiát, egyrészt mert nem volt semmi mozdítható, aztán meg szinte menekülésszerűen hagytunk magunk mögött mindent, ami cicilizáció, és amikor eszükbe jutott, hogy hoppá... nincs nálunk semmi egy palack vizen kívül, akkor már késő volt. 

Így a legközelebbi településre, Devecserre hajtottunk, és ott  autentikus helyi körülmények között, egy igazi kocsma teraszán fogyasztottuk el a szomszédos elviteles pizzázó istenifinom pizzáit. A pizza tényleg remek volt, és életmentő, és a kocsmaudvar sem volt végül olyan gáz :-) Nagyobb volt az éhségünk, semmint hogy bármilyen zavaró körülmény megzavarhatott volna minket. 

Tettünk még egy kicsi sétát, hogy ha már itt vagyunk, akkor nézzünk rá a itteni Esterházy-kastélyra, melynek egyik oldalában könyvtár üzemel, a másik oldalában meg mintha idősotthon lenne. 

A kastély parkjában az információs táblán sok mindent olvastunk az iszapkatasztrófáról. pl. hogy a parkban másfél méter magasan állt a szennyező és mérgező iszap, teljes talacserét végeztek, és  végül önkéntesek és egyetemisták takarítottak meg. A fák törzseit kézzel sikálták és fertőtlenítették le. Elképesztő munka lehetett... és elképesztő az a pótolhatatlan kár, amit a gátszakadás okozott. 

A wikipedián találtam ezt a képet a kastélyparkról a iszapkatasztrófa után. :-( 

forrás: wikipedia

Hazafelé pont ezek mellett az óriási zagytározók mellett vitt az utunk.... félelmetes volt még így is nézni őket, és belegondolni abból a hatalmas taározóból kiömlik a mérgező trutyi....