Zebegény fölött

 A múlt hétvégén is elindultunk a hegyek felé. Hét közepe felé jött szembe egy körtúra a Zebegény fölötti hegyekben, érintve a Remetebarlangot és a Julianus- kilátót. Rövidebb volt, mint a múltkori börzsönyi kirándulás, legalábbis kilométerben, úgyhogy kicsit bátrabban vágtunk neki. Mármint a gyerekek. 

Azt gondoltuk, hogy ezen az úton azért biztos lesznek még rajtunk kívül, nem lesz olyan kihalt, mint a hegy túloldalán, ezért próbáltunk időben indulni, ami részben sikerült is. Korábban indultunk itthonról, mint szoktunk, de már így is voltak azért, akik még nálunk is fittebbek voltak. 

Zebegényben a vasúti híd lábánál parkoltunk le, és innen indultunk el a sárga kereszten. Egy darabig a vasút és a főút mentén haladtunk, és a falu végén kanyarodtunk be az erdőbe. Ezen a szakaszon nem voltak sokan, egy-egy túrázó társasággal találkoztunk csupán, 2-3-4 fő együtt. 

A fölső útról  megcsodálhatjuk a Dőry-kastélyt, ami most magántulajdonban van. A duna felől is állítólag nagyon impozáns, hátha egyszer majd onnan is megcsodáljuk... De elölről is nagyon szép, és szép rendezett park öleli körbe. 

Út közben több kilátóteraszon meg lehetett pihenni, és megcsodálhattuk az alattunk kanyargó Dunát. Hát az valami elképesztően gyönyörű volt. 

Bár szombaton nagyon vacak idő volt, vasárnap nem volt olyan vészes, sütött a nap, és kellemes kirándulóidő volt. Már csak hazafelé menet támadt fel jobban a szél, de egész addig igazán nem panaszkodhattunk. 

A barlanghoz a kék barlang jel mentén kellett lemenni. Azt már itthon olvastam, hogy ez a szakasz igencsak technikás. Hát szó mi szó, jobb jelzőt én sem tudnék erre a részre mondani. A hegy oldalán kellett leereszkedni egy morzsás, kapaszkodó nélküli ösvénynek nem nevezhető 30 fokos dőlésszögű csapáson. Hát én úgy féltem, hogy valamelyik gyerek lepartizánkodja magát a hegyoldalon... Szerencsére nem történt semmi, de azért leizzadtam rendesen, mire a barlanghoz értünk. 

Ezen a részen jól fel is dúsultak a kirándulók. Mivel Nagymaros felől is el lehet jutni a barlangoz, így itt a két irányból jövők összeértek. De azért tudtunk távolságot tartani. 

Rengeteg fekete hunyor virágzott, annyira nagyon szépek voltak :-) 

Életkép :-)

Ugyanezen a morzsalékos úton kellett visszakapaszkodnunk a sárgára, de visszafelé sokkal könnyebben tudtunk haladni, mint lefelé. 

Nagyjából a sárga keresztre való visszatéréskor kezdett elszakadni a fiúkban a cérna, és kezdtek nyafogni, hogy mikor érünk már vissza az autóhoz. Ezzel elvoltak egy darabig, főleg Milán. Marci egész hamar regenerálódott, de Milánban tüske maradt. 

A sárgán egészen a Julianus-kilátóig mentünk. Na itt már annyi ember ember volt, hogy huh....

De azért gyorsan kinéztünk a kilátó tetejéről, és pucoltunk is tovább. 

Mesebelien kék volt a délutáni napsütésben a Duna. Semmiféle szűrő nincs rajta. Ilyen volt. 

Hazafelé fentről jól ráláttunk a hídra. 

A falu felett egy másik kis kilátót találtunk, a Kós Károly- kilátót. De egy ekkora látvanygazdag kirándulás után már nem tudott újat mutatni. 

Sajnos a faluban már nem tudtunk sétálni, pedig az is megérne egy alapos körbesétát, de a fiúknál nagyon elrúgtuk volna a pöttyöst, ha még tovább keringünk. Így ez máskorra maradt.