Már a múlt hét közepén be volt tervezve, hogy ha törik, ha szakad, vasárnap szánkózni megyünk. A szombat ugyebár Milán focija és Marci barátkozása miatt felejtős volt, bár akkor volt frissebb és több hó, de reméltük, hogy marad még egy pici belőle vasárnapra is. Mivel ennek a hétnek a második felére megint langyos időt mondanak, féltünk, hogy ha most nem megyünk, akkor erre a télre megint odalesz a szánkózás. Volt már erre példa. Azóta igyekszünk azonnyomban menni, amikor esik egy kis hó.
A szokásos, már bevált helyünkre mentünk, Visegrádra, a bobpálya mellé. Ez már olyan jól bejött, és a fiúk is már megnőttek azóta, mióta rátaláltunk erre a hegyre, hogy már nem is igen kellünk mi a szánkózáshoz, mert intézik egyedül.
Ahogy megérkeztünk már téptünk is fel a hegytetőre. A legeslegtetejére. A fiúk megtették még ezt a fel-le távot néhányszor. Jónéhányszor.
Mi először csak ácsorogtunk a hegytetőn, nézelődtünk, olyan szép ott. Aztán körbejártuk a kilátót, lenéztünk a hegy másik oldalára, a sípályára, ami fullra volt, meg a sípálya melleti domboldalak is tele voltak szánkózókkal. A "mi" oldalunkon nem volt tömeg. Mikor megérkeztünk, alig voltak páran.
Ott baktatnak fölfelé. Döbbenet amúgy, hogy simán le mernek jönni olyan magasról, pedig ezek a műanyag szánkók iszonyat gyorsak.
A Nagyvillám étterem teraszán volt egy kis büfé, zsíroskenyérrel, rétesekkel, meleg italokkal, egy darabig itt is elidőztünk Ferivel, míg a gyerekek csúsztak. Pont odasütött a nap, nagyon kellemes volt. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése