Túl az írásbelin

Először is köszönjük a drukkokat! Biztos odaértek :-)

Azt gondoltam, hogy mjad ha túl leszünk ezen a délelőttön, akkor majd olyan felszabadult érzés lesz bennünk. De nem az lett. Ugyanúgy itt van a feszültség, az idegesség, a bizonytalanság és részemről az aggódás. Ami itt is lesz egészen addig, amíg pontosat nem fogunk már tudni.
A feladatsorokat nem néztük meg. Nem is tudom, meg fogjuk-e...

Előző nap próbáltunk időben lefeküdni, és a meglepően jól alaudtunk mindannyian. :-) Én azt hittem egy percet sem fogok aludni. Én szerintem jobban izgultam, mint ők. Vagy olyan aggódó izgulás volt ez inkább, mert nem tudtam hogyan fog ez a dolog akkor és ott működni, és mit hoz ki a fiúkból. De hát már csak ezért is jó, hogy belevágtunk....

Hogy ne legyen annyira egyszerű, a fiúk nem egy helyen írták a dolgozatot. Több oka is volt ennek, részben praktikussági, részben érzelmi, mindegy is, így döntöttünk, így lett, úgyhogy Feri ment Mátéval, én pedig Milánnal.

Mátééknál a szülők nem mehettek fel az emeletre, ( abban a suliban csak hatodikosok és nyolcadikosok írhattak) a szülők lent várakozhattak az étkezőben, de volt üdítő meg pogácsa az izgalmakat enyhítendő. Máté szünetben sem ment le.

Milánnal már az iskola sarkán találkoztunk az egyik osztálytársával, akivel végül egy teremben is írtak, így végig együtt voltunk. Ami nekem jó volt, mert a várakozási idő alatt kellemesen elbeszélgettünk, így kevésbé volt idegfeszítő az a 2x45 perc.

A magyart írták először, amit szerencsésebbnek gondoltam, mert a magyar ment mindkettejüknek jobban, könnyedébben, és kevésbé volt para, hogy esetleg csalódottan jönnek ki, és emiatt elrontják a másikat.
Milán a magyarról mosolygósan, jókedvűen jött ki, mondott pár dolgot, hogy amiben nem volt biztos, meg 1-2-t amit talán nem tudott, de összességében elégedett volt, aminek örültem, mert így  pozitív lendülettel küldhettem vissza matekot írni.
Matek után Milán lelkesedése töretlen volt. Azt mondta könnyű volt, és ment neki. Ami csak annyiból aggaszt, hogy ha túl könnyánek gondolta, akkor remélhetőleg nem azért mert valamit nagyon benézett.
Máté már nem volt ilyen lelkes, sem telefonon, amikor beszéltünk a vizsga után, sem később itthon.
Azt mondta, hogy a magyart könynebbnek érezte, de nagyon sok volt, mert két hosszú szöveg is volt benne, amivel sok idő elment, meg nem tetszett neki a fogalmazás, de azért megírta, és pont időpben végzett. Valami hercegnős fogalmazás volt, ( pontos feladatot nem tudok, mert nem néztük meg a feladatsort), ami azért eléggé szivatás szerintem, mert egy fiúnak, még ha jó fogalmazó is, és még ha sokat is olvas,  akkor sincs szerintem annyira választékos szókincse ebből a témából, mint egy lánynak, aki tüllszoknyák és selyemfátylak között nő fel. Máté kalandkönyveiben meg túlélő könyveiben nemigen térnek ki az üvegcipőre... na mindegy.. szerintem ez nem volt fair, pláne, hogy a korábbi évek feladatsoraiban egyszer sem volt ennyire egyoldalú téma. ( volt kirándulós, cirkuszos, iskolai barátságos, osztálykirándulásos,  meg mit tudom én, szóval tök normál hétköznapi témák.) De mindegy is.. ez volt, ezt kellett megoldani.

A matekra meg egyértelműen azt mondta, hogy neki nagyon nehéz volt. Úgyhogy nem is tudom, mire készüljünk.

Közben beszéltem néhány sorstárs anyukával, és mind a kettejük gyereke hasonlóan vélekedett. Főleg a matek miatt voltak kiakadva az ő gyerekeik is, de mivel ők sme néztek feladatsort, konkrétumokat nem tudtunk megvitatni, csak hogy csalódottak voltak.

Hát majd legkésőbb pénteken kiderül, hogy mennyi is lett az annyi, és az mire lesz elég. Addig még rágjuk egy kicsit a körmünket.