OlvasóMarci

Nagyon furcsán élem meg azt, hogy már Marci is olvas/olvasgat. Nem tanultak még minden betűt, a dupla betűket még egyáltalán nem, meg még egy pár simát sem, de egyre többször kapom azon, hogy egy könyvvel a kezében ücsörög, és olvasgat. Milánnál kimaradt részemről ez a fajta rácsodálkozás, mert ő szinte észrevétlenül, egyik napról a másikra tanult meg saját maga olvasni, és onnantól ő tökéletesen nyomta. Máténál meg, szegény első gyerek,  inkább a feladat része volt szem előtt, hogy meg kell csinálni, meg kell tanulni, semmint  a csoda része, ahogy apránként magáévá teszi az olvasás gyönyörűségét.
Marcimeg már harmadik gyerek, nála érzem először azt, hogy ez az első osztály ez maga a varázslat, ahogy egy kis ovisból alig egy év alatt egy írni-olvasni-számolni tudó kisfiú lesz. De nem könnyű vele, mert sokszor bepipul,  ha olyan könyvet vesz elő, ami nem hagyományos betűkkel van szedve, hanem mindenféle dizánjbetűkkel, azokat nem ismeri még fel, vagy összekeveri őket, és akkor persze, hogy nem boldogul.
Nehéz vele egyébként, mert ha próbálom terelgetni, hogy egyszerűbb szövegeket olvasson, nem kell feltétlenül egy igazi könyvnek nekiesni, akkor beduzzog, hogy jó,  akkor nem olvasok semmit. Ha azt javaslom neki, hogy az olvasókönyvéből keressünk neki meséket, mert azok olyan szövegek, amiket már ki tud olvasni, és olyan betűkkel is van írva, akkor ugyancsak elküld a sunyiba, hogy biztos, hogy nem fogja az olvasókönyvet olvasni, mert az tanulás, ő meg aztán nem fog most tanulni!
Szóval így lavírozunk az olvasás tengerén. :-)

De amúgy meg tök ügyes, mert már igazán hosszú szavakkal is boldogul, ha ismer belőle minden betűt.
Erről meg mindig eszembe jut, hogy amikor én tanultam olvasni, akkoriban még volt olyan a tévéújsában, hogy műsorismertetés. Most is emlékszem arra a határtalan örömre, amikor először sikerült kiolvasnom ezt a borzasztóan hosszúnak tűnő szót. :-)
Aztán a kezdeti sikeren felbuzdulva rögtön neki estem a Nagy Indiánkönyvnek. Gondoltam, mit nekem, ide nekem az oroszlánt is!
Húúú nem tudom, szerintem napokig, de lehet hogy hetekig bogarásztam az apró betűs indiántörténetet, mire a 3-dik oldalnál feladtam, de olvasás közben volt rá gondom, hogy aaz első x oldalon szépen kiszíneztem az indiánképeket.
Ezt követően még mindig nem adtam fel, és a következő "olvasmányom Dumastól a Királyné nyakéke volt, mert ezt sokszor láttam az apukám kezében, és gondoltam, akokr ez bizonyára egy igen jó könyv. Nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy ennek sem jutottam el a 10-dik oldaláig :-)
De szerencsére ezek a kezdeti baklövések nem szegték kedvem, és talán ezért is vagyok Marcikával elnéző, amikor hagyom, hogy ő válassza ki, hogy mit szeretne épp olvasgatni. Persze igyekszem neki való könyveket előtérbe helyezni, ( értsd: oda tenni az orra elé, hogy aztán egész máshoz nyúljon :-) )

Tegnap este például egy kutyás könyvbe kezdett bele: ( Kántor Kata Nózi nyomoz sorozatának egyik kötetébe)



A könyvet ma magával vitte az iskolába is, hogy majd ott is olvasni fogja :-)
Úgy imádom :-)