Év végi zanza

Ott csúsztam el, amikor Marci december közepén lebetegedett. Nem nagyon, nem volt annyira nagyon vészes, csak épp annyira, hogy egy hétig itthon köhécselt, ahelyett, hogy iskolába ment volna, és ezzel jól felborította a heti tervet. Mert a betervezett ajándékvásárlásokat nyilán nem lehetett vele elintézni, még a neten keresgélni sem nagyon, mert sasol, figyel, kukucskál. Nyilván a Nagyok ilyen-olyan programját nem lehetett e miatt lemondani, így bár betegen volt, mégsem tudtunk csak úgy itthon lazulni, filmet nézve, szirupot iszogatva, hanem mindig volt valami... zongoráspróba, oboaóra, Luca napi készülődés, majd vásár, szóval csak a szokásos.

Pótol

Aztán mire ő meggyógyult, akkor már én éreztem, hogy nem stimmel velem valami, mert hideg volt az orrom belülről, ami nálam a betegség előszele.
Kedden még elvittem Mátét hegedűvizsgára, de akkor már nem nagyon voltam jól. Őt szerencsére ez nem zavarta a jó szereplésben. LINK

Aztán olyan is volt, hogy egy szombaton, (amikor még nem voltam beteg), akkor megtartottuk Milán szülinapi buliját, amire már tavaly óta várt. De tényleg! Már tavaly ilyenkor kitalálta, hogy ő a Lézer Arénában szeretne bulit, amikor ott voltak meghívottak, és nagyon tetszett neki. Én kicsit reménykedtem benne, hogy hátha majd egy év alatt kiheveri és kitalál mást, de nem, nem felejtett, és nagyjából havonta emlékeztetett rá, hogy el ne felejtsek helyet foglalni. Végül muszáj volt beadnom a derekam, és még november elején foglaltam nekik helyet. ( Már ekkor is szűkös lehetőségek voltak csak, szóval nem volt korai)
Na ez után már csak ki kellett várni, hogy eljöjjön  nagy nap! Konkrétan számolta a napokat visszafelé. Nem mondom, cuki volt, ahogy lelkesedik :-)

Aztán amikor eljött végre a nagy nap, akkor nagyon örültünk, hogy az összes kis meghívott közül csak 1 nem tudott eljönni, de őt pótoltuk egy meghívott kistesójával, ( egy lánnyal), így mindkét csapat teljes volt, mehetett a harc.

a Banda

 Az ünnepelt Juventusos tortát kért, így azt kapott, meg rengeteg ajándékot a haveroktól :-)

 Különösen büszke vagyok, hogy magam böngyörgettem feketére a hófehér fondatot ételfestő porral :-)

A buli másnapján ültük meg Máté 12-dik  szülinapját. Ő egy ünnepi Bozsik focival indította a napot, úgyhogy a csapattársaktól is kapott egy kis fülhúzogatást, aztán este otthon, csendes családi körben ünnepeltük meg a Legnagyobbunkat.
Minden évben változó, hogy kinek mennyire találtjuk el az ajándékait. Máténak mondjuk mindig vannak ötletei, hogy mit szeretne, most is voltak, úgyhogy vele idén egészen könnyű dolgunk volt, mert egy részét megkapta szülinapjára, egy részét meg karácsonyra, és még olyat is kapott, amiről nem álmodott, de mégis nagyon örült neki.
Az egyik ilyen meglepetés volt, hogy reggel egy meleg szarvasos mamuszt toltam elé, merthogy mindig elcsente az én meleg, bundás házimamuszomat, és amikor megláttam a pepco-ban ezt a szarvasmamuszt, akkor rögtön Mátékám jutott eszembe.
És ha hiszitek, ha nem, úgy örült ennek az 1500 ft-os mamusznak, mint majom a farkának! Aminek meg én örültem, hogy azért még nem csak a drága ajándék az ajándék számára. Aranyos volt nagyon.
Aztán este kapott még egy blutooth-os fejhallgatót is, amire vágyott.
( amit aztán másnap vissza kellett vinnem kicserélni, mert nem működött, de minden simán ment, és szó nélkül kicserélték a mediamarkt-ban. ) 

a Nagyfiú

Amúgy meg döbbenet, hogy mér tizenkettő... már nagyobb mint én. Ha bizonyos szögből nézzük, akkor már látszik a bajusza. Nagy nyurga keze-lába kamasz, annak minden előnyével ( már ha van :-) ) és hátrányával. De még mindig szoktam neki esti "mesét" olvasni, még mindig kér esti ölelést és jóéjtpuszit, és bár olyan sok idegesítő dolga van, alapvetően rendes gyerek. És imádjuk.

Aztán olyan is volt még, hogy 20-án, az utolsó tanítási nap délutánján, Máté meg 4 barátja elmentek az Aréna Plázába megnézni az új Star wars filmet. Egy másik anyuka már november elején megvette neten a jegyeket, és úgy állapodtunk meg, hogy én elkísérem oda a fiúkat, a férje meg értük megy, amikor vége lesz a filmnek. Én pont aznapra voltam a legrosszabb egészségi állapotban, alig éltem, a torkomban tüskés sünök szúrkáltak, és nem volt hangom, de nem volt mit tenni, el kellett juttatni a fiúkat a plázába.
Úgy volt, hogy a suli előtt találkozunk majd, de közben ketten már előtte átjöttek hozzánk, úgyhogy már csak 2 srácot kellett bevárni, de ők meg ott voltak időben, úgyhogy minden simán ment. A srácok jó fejek voltak, az úton is, meg ott, várakozás közben is jót dumáltunk, már amennyire én bírtam beszélni, de jó hallgatóság voltam. :-)
Ott vettünk imax szemüveget, meg popcornt-üdítővel, és már bent is voltak a fiúk.
Öten voltak, csak az egyikük lemaradt, vagy előre ment, vagy mit tudom én... de sokat nem lehetett a fotófal előtt ácsorogni és várakozni, mert sor állt ám ott! Még valami tévések is csináltak interjúkat a fal előtt fotózkodókkal, de azt mi megúsztuk. Vagyis a fiúk. Nem volt bennük túl nagy a szereplési vágy. 

A film azt mondják jó volt. Jó hosszú... Mindenesetre fel voltak spanolva rendesen, amikor leszedtem őket a buszról este.

Na majd innen folytatom...