Amikor...

... hajnali 4-kor arra ébredsz, hogy a sziréniázó tűzoltóautó áll meg szinte a házad előtt, de kinézve az ablakon, nem látsz semmit, mégis a füledben vannak a zajok... akkor először gyorsan körbejársz, a lakásban minden ablakon kinézve, hogy hol lehet a baj, mennyire közel, veszélyben vagy-e... végül a teraszról látod, hogy az átlósan kertszomszéd ház teteje lángokban áll... hogy hatalmas lángok csapnak az égbe, és irdatlan a füst... és akkor hiába gondolkodol, nem jut eszedbe, hogy kik is laknak ott, csak az ugrik be, hogy minden ünnepekkor kiteszik a korlátra a nemzeti lobogót.... és nézed a lángokat, és hallgatod a hangokat, próbálod kiszűrni, hogy van-e emberélet veszélyben, vajon ki tudtak-e jönni... és csak állsz a lépcsőn, és nézed, ahogy a tűzoltók végzik a dolgukat... és így telnek el hosszú percek, mígnem sikerül annyira elfojtani a lángokat, hogy már be mersz menni a lakásba, hogy még egy órácskát letedd a fejed, hiszen ma már iskola...

Na ekkor, minden egyéb probléma, akár az iskolakezdés, hogy van-e pedagógus, vagy nincs, vagy bármi egyéb, egy szempillantás alatt a hangyaméretűnél is kisebbre zsugorodik...