Felemás Balaton, kimaxoltuk a strandolást

Van, amikor bármennyire is szeretnénk valamit, bármennyire is van egy jó tervünk, mégis le kell mondanunk róla, mert közbejön valami olyan váratlan és előre nem tervezett, ami mindent felülír. Volt egy jó tervünk a nyár végére, mégpedig egy nagy családi horvátországi nyaralás Feri tesójáékkal. Mi ez elé még beütemeztünk pár nap Balatont is, egyrészt, hogy ne kelljen egyben annyit autóznunk, másrészt ez még akkor volt, amikor még csak a júniusi Balaton volt betervezve, az augusztus elejeiről szó sem volt, és túl sok lett volna az az idő júniustól jövő nyárig Balaton nélkül. Aztán Anitáéknak már korábban vissza kellett mondaniuk a nyaralást, de akkor még úgy terveztük, hogy mi elmegyünk külön, hiszen a gyerekek már be voltak sózva, meg már mi is rákészültünk. 

Aztán egyre bizonytalanabb lett ez a nyaralás, míg végül úgy alakult, nekünk is le kellett mondanunk róla, de akkor már elengedtük, hiszen nem ez volt, nem ez most a fontos. 

Ferinek a múlt héten haza kellett utaznia Szentesre, és még amikor elment, akkor még nem tudta meddig marad. Végül azt mondta, hogy legalább mi, én meg a gyerekek menjünk le a Balatonra arra a pár napra, ami le van foglalva, hiszen strandidő lesz, a fiúknak meg mégiscsak jobb ott strandolni, mint itthon aszalódni, ha már a Horvátországot úgyis lemondtuk. 

Szóval így indultunk el négyesben vonattal Füredre. 

Igazából csak a döntésmeghozatal volt nehéz, hogy menjek vagy maradjak, mert amikor már eldöntődött, hogy jó, akkor lemegyek velük, akkor már gyorsan kikristályosodott a terv, hogy hogy pakolok, mit mibe, mit ki hoz, mikor megyünk, hogy megyünk, stb... 

Így egy nagy gurulós bőröndbe besúvasztottam minden gyerekholmit-törölközőt-papucsot-strandfelszerelést, nekem volt egy kistáskám, és minden gyerek hozott egy kishátizsákot. Marciéban csak az útielemózsia volt. 

Ügyesen kibumszliztunk a pályaudvarra. Érdekesek ezek a gyerekek, de gondolom minden gyerek ilyen, hogy alapesetben annyi gond van velük, mostanában folyton összekapnak, piszkálják egymást, nem hallanak, nem akarnak hallani, nem csinálják, lógnak és héderelnek, de "stresszhelyzetben" mint pl. amikor át kell utaznunk a városon a vonatig, akkor tényleg egy szavam sem lehet, mert jönnek és csinálják, fogják egymás kezét, nem kóborolnak, nem maradnak le, (nem nagyon) , nem vitáznak, és képesek követni az utasításokat. Szóval tényleg nagyon odafigyelnek. 

Aztán persze amikor a feszültség csökken, és egy lélegzetvételnyi levegőhöz jutunk, mondjuk amikor már fent vagyunk a vonaton, és már el is helyezkedtünk, akkor persze kitör belőlük a gőz, és akkor megint ott tartunk, hogy "ülj rendesen, ne kiabálj, halkabban egy picit, ne morzsálj, ne piszkáld már, ne csúfold, hagyd békén, pihenjetek már egy kicsit, vedd le lábad, ne idd már meg az összes vizet, stb..." de még ezekkel együtt is eseménytelennek mondanám a vonatutat, és szerencsésen megérkeztünk, elfoglaltuk a faházunkat, bevásároltunk, és bementünk a városba, hogy együnk valami meleget. 

Mikor eldöntöttem, hogy jó, akkor lejövök velük egyedül, már akkor edzettem magam, hogy jóóó, akkor az a legegyszerűbb elfoglaltság, ha végigstrandoljuk a hétvégét. A stranddal való kapcsolatomat már egy korábbi posztban részleteztem, nem mondok újat azzal, ha azt mondom ez volt számomra a legnagyobb kihívás. De végül egész jól sikerült kialakítanunk a strandos rutint. Szombat-vasárnap-hétfőn már délelőtt lent voltunk a strandon, fürödtünk, labdáztunk, a fiúk várat/gátat építettek, lábtengóztak, játszótereztek, strandon kajáltunk, limonádét ittunk, sötétre barnultunk, este pedig sétáltunk egyet a sétányon, fagyiztunk, a fiúk mustot ittak, koncertet hallgattunk, és egyik este még barátokkal is összefutottunk a borfesztiválon. 

- Én úgy terveztem, hogy veszünk egy fagyit, leülünk, és nézzük a Balatont!- mondja Milán.
Így lett.
De ettetek-e már kenyér fagyit? Én még sosem láttam ilyet, de a füredi akvárium melletti Levendula fagyizóban ilyet is kapni. Kaptunk kóstolót, de nekem inkább mézeskalács ízű volt, semmint egy jó kovászos házikenyér :-) A gyerekek viszont kürtőskalács ízűt választottak, az jó volt.

Haverokkal már az éjszakában. Épp az Nb1 tabellát nézegetik, mert minden egyéb játékhoz már korom sötét volt.

Marci, az itthon fellelhető soktíz plüssnyúlból pont azt választotta legújabb szíve csücskéül, amiről évekkel ezelőtt leszedtem az egyik fület, és átvarrtam Milán hulikájára, mert az elveszett a lellei strandon. Egész addig, amíg ki nem derült, hogy a nyúl ezért félfülű nem is volt baj. Bezzeg, amikor fény derült a fülcserére, akkor azért kaptam a nyakamba egy tömény Marcihisztit, hogy "demiért, miértpontaző nyuláról, azonnalvarrjamvissza, megkülönbenis, milyenundokvagyok, szegénynyuszika". Százhúszezerzer ígértem meg kb, hogy majd keresünk rá egy másik nyuszifület, és átvarrom ha hazamentünk, mire hajlandó volt leszállni a témáról.  Tegnap este óta még nem jutott eszébe, én meg abban bízom, hogy még mielőtt eszébe jutna talál magának egy másik plüssállatot.

Nyuszika a kikötőben

Nyuszika a hinta tetején

Nyuszika a strandon iszik ( de a Balatonba is belelógatta a lábát)

Nyuszika már fáradt, nyakban kell vinni. 

Nyuszika a borfesztiválon

Nyuszika koncertet néz

Hétfőn este Feri is eljött, hogy kedden hazavigyen minket autóval. Este, míg én kihasználtam az kínálkozó lehetőséget és elmentem futni, ők csobbantak még egyet vízben. 

Kedden még strandoltunk együtt. Én mondjuk már majdnem sellővé változtam, annyit voltam vízben, de azért jó volt. Még ha kicsit keserédes lett így a Balatonozás, meg a nyár vége, a fiúk legalább jól kistrandolták magukat. Nem mondhatják, hogy nem fürödtek az idén eleget.