Csopaki kilátó

Strand és ebéd után még rávettem a fiúkat, hogy mivel délután úgyis meccset fognak nézni, még előtte csináljunk valamit, és menjünk fel a csopaki kilátóba, hiszen az itt van szinte egy köpésre, és még sosem voltunk ott. Ha nem is okozott kitörő lelkesedést az ötletem, de azért beletörődtek, és jöttek. Persze Marci duzzogott a legjobban, de hát mindig ő a leggyengébb láncszem. :-) De tudom, hogy amikor már ott vagyunk az erdő közepén, és meg kell mászni egy meredek emelkedőt, na azt nagyon szereti.
Csopakon a temető mellett parkoltunk le. Itt láttunk egy irányjelző táblát, hogy merre kell menni. A betonút tovább is vezet fölfelé, de nem tudtuk meddig járható, és hogy föntebb mikor vált át földútba, és hogy le tudjuk-e tenni föntebb az autót, így ez tűnt a legbiztonságosabb megoldásnak. ( mióta pár éve beleragadtunk Szandánál a sárba, azóta kicsit szkeptikus vagyok a földutakkal, és inkább gyaloglok kicsit többet, de azt az érzést nem akarom  még egyszer érezni, amit akkor éreztem.)

Aztán kis idő múlva döntenünk kellett, hogy a meredekebb 1 km-t választjuk az erdőn át, vagy caplatunk még tovább a betonúton 3 km-t. Természetesen a hegyi utat választottuk. :-)

Az út eleje valóban elég meredek-köves volt, és nagyon örültem, hogy a kocsinál lecseréltem a kis szandálomat a futócipőmre, mert nem csillogós szandálnak való volt a terep egyáltalán. De aztán túl voltunk a nehezén, és utána már könnyen járható volt az út.

Szerintem mondjuk több volt az, mint 1 km, de ki számolja. :-) kb. 20 perc alatt felértünk a kilátó lábához. Ahol iszonyat szél fogadott bennünket! Persze attól még fölmentünk a kilátóba, csak ott még nagyobb volt a szél!

A kilátás persze gyönyörű, de hát minden balatoni panoráma az :-)

Csak az a fránya szél! A kicsik a lépcső tetején kuporogva vacogtak. Én gyorsan körbenéztem, de a kilátó egyik oldalára nem is tudtam odamenni, mert ott olyan szembeszél fújt, hogy nem kaptam levegőt. Fényképezni sem nagyon lehetett, mert annyira rángatta ki a kezemből a gépet, ennek megfelelően nem is sikerültek olyan jól a fotók, de higgyétek el, hogy nagyon szép volt a környék. :-)

Lefelé jövet Marci azt játszotta, hogy ez egy verseny,, és tépett lefelé mint a szél, nehogy a többiek megelőzzenek bennünket.

Persze mi lettünk az elsők. :-)
Lent már nem fújt olyan viharosan a szél, és a kövön napfürdőzve vártuk be a többieket.