Még az őszi szünetben történt, hogy Milánnak eszébe jutott, hogy menjünk el görkorcsolyázni, és addig-addig mondogatta, hogy végül előkerestem a görkorikat. Máté nem jött velünk, mert neki bent maradt a suliban a görkorcsolyája. Csütörtökönként görkorizni szoktak tesiórán.
Milán Máté régi egysorosát húzta fel, még nem volt rajta egysoros kori sosem, de nem aggódtam egy percig sem amiatt, hogy nem fog neki menni. Először kicsit csetlett-botlott, és mutatott néhány akrobatamutatványt, de aztán 10 méter után belejött, és zúzott, mint a golyó.
Nagyobb kihívás volt, hogy Marci is ragaszkodott ahhoz, hogy görkorival jöjjön, hiába próbáltam erről lebeszélni. Még arra is vevő lettem volna, hogy jöjjön a kétkerekű bicajjal, és akkor tanuljon meg végre kétkerekűzni, de nem, nem, nem és nem- mondogatta kitartóan, így hát beadtam a derekamat, és előkotortam Milán régi koriját, ami sarokrésznél kétsoros. Kicsit még nagy volt rá, de hát hajthatatlan volt, az kellett, hát legyen.
Nem mentünk messzire, csak az utca végi betonpályára gyakorolni. Épp elég volt odaáig eltolni Marcit, aki eléggé kacsázott. Aztán meggyőztem, hogy ne akarjon lépkedni, meg gurulni úgy, mint Milán, hanem csak tartsa a lábát párhuzamosan, én meg tolom. Így egy kicsit könnyebb volt, és jobban is haladtunk.
Mire a parkba értünk alaposan leizzadtam. A betonpályán Milán már teljesen jól tolta, mi is mentünk pár kört Marcival, és végül ő is egész jól belejött, és egyre kevésbé kellett erőből tartanom. A hazaúton már teljesen jól haladtunk, igaz, mire hazaértünk, azért jól elfáradtak.
A parkban pedig csodaszép volt az ősz.
 |
| A nagy levéltakaróban még Marci is könnyen tudott lépdelni a korcsolyában |
 |
| Milán a távolban gurul |
 |
| Két kerítésnyire a háztól már muszáj volt megpihenniük. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése