Az egyik Marcika volt, aki megkapta a 18 hónapos oltását. Nem volt túl boldog, kicsit morcos is volt, de épp csak annyit sírt, amennyit feltétlenül muszáj volt, viszont úgy csimpaszkodott a nyakamba, mint egy kismajom. 79 centire mérték, és 11.1 kilót nyomott éppen ebéd után, pelusban.
A másik hős pedig Milán volt, aki eme alkalomból ottaludt az oviban. Zokszó nélkül. Mikor pár napja beharangoztam neki, hogy majd kedden ott kell aludnia, egyszerűen csak rávágta, hogy jó.
Aztán mondta, hogy nem a nyuszikáját viszi alvóállatnak, mert a nyuszihoz kell a pummja is, hanem választ majd valami másik állatot. Végül egy fekete kisegérre esett a választása.
4 körül mentem érte. A szőnyegen játszott a többi fiúval. Szilvi néni megdicsérte, hogy milyen ügyesen aludt, Milán pedig nagyon büszke volt magára. Ovi után egy kicsit játszótereztünk is, és lépten-nyomon Milán kispajtásaiba botlottunk, akik hatalmas lelkesedéssel köszöntötték őt már messziről. Milán pedig mindegyikükkel leállt kicsit beszélgetni, szaladgálni, aranyos volt nagyon.
Este besöpörte a korábban beígért tetoválást a karjára. Kalózos, és irtó ronda. A felkarjára ragasztottuk, hogy ne látszódjon az oviban.
Megbeszéltük, hogy majd máskor is ott alszik az oviban, és akkor ovi után mindig tudunk találkozni a barátaival. Nem tiltakozott, sőt... ettől függetlenül nem hiszem, hogy túl gyakran ott fogja találni a délután. Szeretem, amikor itthon szuszmákol az ágyában, és amikor ébredés után hozzám bújik a kis elaludt buksijával, azt még jobban. Szóval amíg megtehetem és amíg ő sem ragaszkodik kifejezettebben az oviban alváshoz, addig örömmel hozom haza ebéd után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése