Tadammmmm!!!! Marci máris 1 éves!!!!!

Kérdeztem a fiúkat, hogy mire emlékeznek arról a napról, vagy azokról a napokról, amikor Marci született. Máténak az volt első gondolta, hogy ő szépen fel volt öltözve, ingeben volt, de később már nyakkendőt is vett. Milán arra emlékszik, hogy jöttek hozzánk be a kórházba mindig. 

Én nagyon sok mindenre emlékszem, de leginkább arra a kíváncsisággal vegyülő  legyünk már túl rajta érzésre, ami a hosszú várakozás alatt egyre inkább eluralkodott rajtam. Nem szeretek várakozni. Éles helyzetekben pedig egyáltalán nem. Találkozni akartam már Vele, megérinteni, megszaglászni. 

Emlékszem az első kis macskanyivákolására :) Látom sírástól  jellegzetesen legörbülő pici szájacskáját, a maszatos kis pofiját. Akkor, ott senkire nem hasonlított. Marci volt. A mi Marcink:)

Aztán szép lassan visszaférkőztek a gondolataimba a Nagyok, akik szegények jó sokat várakoztak odakint. Vajon mit csinálnak? Hogy bírják? Nincs kiabálás. Vagy csak nem hallom? 

Aztán az egyik nővért hallottam, ahogy meséli a többieknek, hogy odakint egy kisfiú milyen édesdeden alszik, hogy mennyire aranyos. Milánka volt.   Nem tudta, hogy hozzám tartozik, csak amikor rákérdeztem a hogysmintekre, akkor megnyugtatott, hogy minden rendben odakint. Akkor megnyugodtam. Minden a helyére került. Kerek lett a világ. 

A világ azóta is kerek. Bár a buborék oldala néha belapul itt-ott, de ki nem durran, nem hagyjuk. Sosem féltem a háromgyerekességtől, sosem volt bennem olyan gondolat, hogy úristen, mi lesz. Mindig tudtam, hogy lesz valahogy, ahogy azt is, hogy nem mindig fog minden klappolni, és nem mindig lesz minden habkönnyű. Nem is az. 

Marci tökéletes turmixa Máténak és Milánnak. Valahogy ilyennek is képzeltem. Külsőleg is van, amikor inkább Mátéra hasonlít, sokszor pedig inkább Milánra. Belsőleg közel sem olyan nyugodt mint Milán volt, de távolról sem annyira sírós, mint Máté. Érdekes lesz később, hogy miben fognak kiütközni a hasonlóságok, és különbségek. 

1 éve vagyok háromgyerekesanyuka. Háromfiús!!!! Remek dolog ám ez, minden nehézségével együtt. 

1 év alatt rengeteg gratulációt kaptam. Ismerősöktől, idegenektől. Máig sokszor megállítanak az utcán  hogy gratuláljanak, és jó egészséget kívánjanak, és rám bízzák, hogy vigyázzak Rájuk nagyon. Sokszor megdicsérik a fiúkat, hogy milyen ügyesek. 

1 év alatt rengetegszer hallottam, hogy:

- Hárman vannak? És mind a magáé? 

- A Legkisebb is fiú?

- Majd a negyedik kislány lesz! 

1 év. Már régen nem olyan babaszagú, de még mindig pihepuha. Már nem csak egy kis csomag, de még mindig bújós. Huncut, gödröcskésmosolyú, négykézlábtrappoló, mindenhová felmászó, mindent a szájába vevő,  lelkesen bababázó, gyöngyözően kacagó, csiklandóstalpú, 8 faggal harapó, tesókkal évődő, mindent széttépő és szétromboló, folytonos figyelmet igénylő, puhatalpú, pihéshajú, Marciszagú. 

Ilyen a mi 1 évesünk!

Imádjuk! A legjobb dolog, hogy Ő is velünk van, hogy van nekünk. 

Boldog születésnapot MarciÚr!!!!