Szerdán délelőtt a fűzfői bobpályát vettük célba. Mint sokan mások is rajtunk kívül, mivel ezen a napon tényleg nem volt jó idő, és ez másnak is remek alternatívának tűnt. Már amikor közeledünk, és az út mellett jó hosszan parkoltak az autók, akkor már sejtettük, hogy sokan lesznek, de én akkor még kicsit reménykedtem, hogy hátha az emberek nagyja a szomszédos kalandparkba jött, esetleg a szemközti uszodába... de nem... vagy hát biztos ott is voltak, de sajnos a bobpályánál is.
Visszafordulni már nyilván nem lehetett, eszünkbe sem jutott egyébként ilyesmi. Jegyet vettünk, és szépen kivártuk a sorunkat. Duplán, mert Marcit nem hagyhattuk lent egyedül, így csak felváltva csúszhattunk.
Várakozás közben bőven volt idő arra, hogy a fiúk megvariálják, hogy akkor ki kivel csússzon. Először úgy volt, hogy én csúszok Mátéval, mert rá már nem kell annyira figyelni. De aztán Milán is velem akart, így végül hogy elkerüljünk egy hisztit mégis én csúsztam Milánnal. Utólag azt mondom, hogy mégis Mátéval kellett volna csúsznom, mert Milán mindenáron az első kapaszkodókarba akart kapaszkodni, de én így nem éreztem biztonságosnak, és azt akartam, hogy dőljön neki a lábamnak. Csak nagy nehezen volt erre hajlandó. A kanyarokban még így is bőven lassítanom kellett, mert kicsit féltem, hogy kipottyan. Persze be volt kötve, de akkor is.
A pálya mellett van egy kilátó, ahonnan leginkább a bobpályára lehet jól rálátni. Ha ezt tudtuk volna előre, akkor tök jó csúszós képeket lehetett volna csinálni.
A kilátó mellett pedig van egy játszótér, ahová mi nem mentünk be, két okból. Mert eléggé eltelt az idő a sorbanállásokkal, de legfőképpen azért nem, mert Milán a bobozás és a kilátó között egy brutálordibálást nyomott le, mert Máté körét is ő akarta menni és hiába ígértem neki fűt-fát, hogy hagyja abba, többek között azt is, hogy ha itt végeztünk, akkor megnézzük a játszóteret, nem tette, csak annál inkább ordított. Akkor hagyta csak abba, amikor karon ragadtam, hogy most aztán visszaviszem a kocsiba, és ott fog minket megvárni. Ezek után indokolatlannak tartottam volna, ha mégis bemehet a játszótérre. Szerencsére Máténak nem jutott eszébe a játszótér, így legalább vele nem kellett ezt leharcolni.
Jó móka volt. A gyereknek is nagyon tetszett :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése