Kerekedő világ

Régen el sem tudtam volna képzelni azt, hogy fiam szülessen. Valahogy mindig csak lányban tudtam gondolkozni, azt hittem, hogy egy fiú annyira más, hogy nem is tudnék mit kezdeni vele. Aztán mikor kiderült, hogy Matyink lesz, kellett egy kis idő, amíg ráhangolódtam, de még mindig nem tudtam elképzelni milyen lesz. Aztán megszületett, és minden olyan jó lett, valahogy minden kialakult, egymásra hangolódtunk, beleszoktam, beletanultam. És nem panaszkodhatom, mert Matyi bár fiúból van, mégis elég bújós, szeretigényes, nincs ellenére egy kis szeretgetés, sőt most már ő maga is kezdeményez. 

Csütörtök óta tudjuk, hogy a családunk még egy ilyen kis Buksimanóval gyarapodik. Most nem kellett idő, hogy ráhangolódjak... rögtön tudtam, hogy jó lesz, hogy így lesz jó. 

Nem telik el nap azóta, még óra sem talán, hogy ne gondoljak Rá, hogy ne várjam Őt minden porcikámmal. Ha Matyira nézek, már Őt is látom, olyannak, legalábbis nagyon hasonlónak, mint amilyen Ő,  rövid kis szőke pihékkel a kis kerek buksiján, ahogy rohangál a kertben. 

Vasárnap vendégeink voltak, barátok a csaknem 5 éves fiukkal. Peti egyke, még, és látszik is rajta, hogy egyedül van, hogy otthon minden figyelem felé irányul, ami természetes. Nem nagyon tetszett neki, ha nem ő volt a középpontban, ha ez mégis előfordult, akkor minden erejével azon volt, hogy helyrebillentse a mérleget. Matyi pedig követte őt mindenhová. Felnézett rá, rajongott érte, kereste a társaságát. Aranyos volt.  A nagyok labdáztak a kertben, Matyi pedig olyan élvezettel szaladgált a labda után, és közben kacagott, nevetett, olyan boldog volt. 

Én pedig a hintában ülve csak néztem őket, és elképzeltem, hogy milyen jó lesz, ha majd a mi két lurkónk fog rohangálni az udvaron. Annyira várom már! 

Olyan türelmetlen vagyok, legszívesebben előretekerném az időt, vagy valahogy belelesnék a jövőbe, hogy lássam a mindennapjainkat négyesben. Hogy lássam, hogy milyen testvér lesz Matyiból, hogy tudjam, milyen 2 gyerekes, 2 kisfiús anyukának lenni.

Persze biztos nem fog minden olyan simán menni... Matyi után már nincsenek illúzióim, de azt is tudom, hogy a nehéz napok elmúlnak, és idővel egyre kevésbé fogok emlékezni az átalvatlan, végigsírt éjszakákra, a hasfájós reggelekre, a fogzásokra, a hisztikre. 

 

Kerekedik a világ... de még nem egészen kerek... ahhoz még kell kb. 4 hónap, hogy összeérjen a két a vége:)

 

Hát nem olyanok mint két tojás???